Ezért hordott ugyanolyan frizurát egész életében II. Erzsébet

M. N. | 2021. November 22.
A brit uralkodó kislány kora óta szinte teljesen ugyanúgy viseli a haját. A fodrászához is évtizedek óta ragaszkodik.

II. Erzsébet stílusának több olyan eleme is van, mely több évtizede, sőt akár egészen fiatal kora óta nem változott. Ragaszkodik például a gyöngysoraihoz, jellegzetesek az élénk színű kosztümjei, de körömlakkból is ugyanazt a márkát és árnyalatot használja 1989-től kezdve. A legfeltűnőbb azonban talán mégis az, hogy a brit uralkodó kislány kora óta szinte teljesen ugyanolyan stílusú frizurát hord. Mindig is bodros, rövid hajat viselt, a legdrasztikusabb változást pedig az jelentette, amikor megőszült.

Mint ismeretes, a királyi család tagjainak életére rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak, beleértve a külső megjelenésüket is. A frizurájuknak az előírás szerint visszafogottnak, természetesnek és persze minden körülmények között kifogástalannak kell lennie. Esetükben szóba sem jöhetnek az extrém színek vagy fazonok. Szempont továbbá az is, hogy a hajviselet illeszkedjen a kalapokhoz, tiarákhoz is, melyeket rendszeresen viselniük kell.

II. Erzsébet

A gyermek Erzsébet hercegnő (Fotó: Lisa Sheridan/Getty Images)

II. Erzsébet

A 14 éves Erzsébet (Fotó: Lisa Sheridan/Studio Lisa/Getty Images

II. Erzsébet

1945 (Fotó: Dorothy Wilding/ullstein bild via Getty Images)

II. Erzsébet

A fiatal királynő (Fotó: ullstein bild/ullstein bild via Getty Images)

II. Erzsébet

1970 (Fotó: Keystione/Hulton Archive/Getty Images)

II. Erzsébet

1980 környékén (Fotó: Serge Lemoine/Getty Images)

II. Erzsébet

1990 (Fotó: John Shelley Collection/Avalon/Getty Images)

II. Erzsébet

Az őszülő uralkodó ( (Photo by John Shelley Collection/Avalon/Getty Images)

II. Erzsébet

1998 (Fotó: PA Images via Getty Images)

II. Erzsébet

A brit uralkodó 2010-ben(Fotó: Toby Melville/WPA Pool/Getty Images)

II. Erzsébet

II. Erzsébet napjainkban (Fotó: Buckingham Palace via Getty Images via Getty Images)

A brit uralkodó természetes göndör tincsekkel rendelkezik. Fiatal éveiben olykor még megnövesztette kissé, ám vállig érőnél hosszabb hajat sosem viselt. A hetvenes években tette le aztán végleg a voksát amellett a hajhossz mellett, melyet a mai napig is hord.

A negyvenes éveiben a királynő is őszülni kezdett, ekkor azonban még festette a haját, mégpedig a természetes, csokoládébarna hajszínéhez nagyon hasonló Chocolate Kiss árnyalatú hajfestékkel. 1990-ben aztán felhagyott a hajfestéssel, tincsei szürkébe, majd idővel hófehérbe váltottak.

A királynő fodrásza immár közel negyed évszázada Scot Ian Carmichael, aki a londoni Covent Garden városnegyedben vezet egy elegáns szalont. II. Erzsébet frizurája azonban nem ott készül, hanem a fodrász jár hozzá hetente általában egy alkalommal a Buckingham-palotába. Carmichael, akit az uralkodó 2017-ben a Királyi Viktoriánus Rend tagjai közé fogadott, nagyon diszkréten kezeli a királynővel való kapcsolatát és csak ritkán, akkor is igen szűkszavúan nyilatkozik róla. „Az összes vendégem közül a királynő a kedvencem. Csodálatos haja van” – mondta egy alkalommal.

Egy neves brit újságíró, Esther Rantzen már valamivel többet derített ki arról, mit is kér a fodrászától az uralkodó: „Beszéltem valakivel, aki régebben a királynő fodrásza volt. Tőle tudom, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a haja teljesen szimmetrikus legyen. Ugyanúgy kell kinéznie az egyik profilból, mint a másikból. Bármilyen oldalról nézzék is az emberek, pontosan egyformának kell lennie.”

Exit mobile version