nlc.hu
Szabadidő
II. Erzsébet frizurája

Ezért hordott ugyanolyan frizurát egész életében II. Erzsébet

A brit uralkodó kislány kora óta szinte teljesen ugyanúgy viseli a haját. A fodrászához is évtizedek óta ragaszkodik.
II. Erzsébet egykor és most

II. Erzsébet stílusának több olyan eleme is van, mely több évtizede, sőt akár egészen fiatal kora óta nem változott. Ragaszkodik például a gyöngysoraihoz, jellegzetesek az élénk színű kosztümjei, de körömlakkból is ugyanazt a márkát és árnyalatot használja 1989-től kezdve. A legfeltűnőbb azonban talán mégis az, hogy a brit uralkodó kislány kora óta szinte teljesen ugyanolyan stílusú frizurát hord. Mindig is bodros, rövid hajat viselt, a legdrasztikusabb változást pedig az jelentette, amikor megőszült.

Mint ismeretes, a királyi család tagjainak életére rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak, beleértve a külső megjelenésüket is. A frizurájuknak az előírás szerint visszafogottnak, természetesnek és persze minden körülmények között kifogástalannak kell lennie. Esetükben szóba sem jöhetnek az extrém színek vagy fazonok. Szempont továbbá az is, hogy a hajviselet illeszkedjen a kalapokhoz, tiarákhoz is, melyeket rendszeresen viselniük kell.

II. Erzsébet
Megnézem
Összes kép (11)

A brit uralkodó természetes göndör tincsekkel rendelkezik. Fiatal éveiben olykor még megnövesztette kissé, ám vállig érőnél hosszabb hajat sosem viselt. A hetvenes években tette le aztán végleg a voksát amellett a hajhossz mellett, melyet a mai napig is hord.

A negyvenes éveiben a királynő is őszülni kezdett, ekkor azonban még festette a haját, mégpedig a természetes, csokoládébarna hajszínéhez nagyon hasonló Chocolate Kiss árnyalatú hajfestékkel. 1990-ben aztán felhagyott a hajfestéssel, tincsei szürkébe, majd idővel hófehérbe váltottak.

A királynő fodrásza immár közel negyed évszázada Scot Ian Carmichael, aki a londoni Covent Garden városnegyedben vezet egy elegáns szalont. II. Erzsébet frizurája azonban nem ott készül, hanem a fodrász jár hozzá hetente általában egy alkalommal a Buckingham-palotába. Carmichael, akit az uralkodó 2017-ben a Királyi Viktoriánus Rend tagjai közé fogadott, nagyon diszkréten kezeli a királynővel való kapcsolatát és csak ritkán, akkor is igen szűkszavúan nyilatkozik róla. „Az összes vendégem közül a királynő a kedvencem. Csodálatos haja van” – mondta egy alkalommal.

Egy neves brit újságíró, Esther Rantzen már valamivel többet derített ki arról, mit is kér a fodrászától az uralkodó: „Beszéltem valakivel, aki régebben a királynő fodrásza volt. Tőle tudom, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a haja teljesen szimmetrikus legyen. Ugyanúgy kell kinéznie az egyik profilból, mint a másikból. Bármilyen oldalról nézzék is az emberek, pontosan egyformának kell lennie.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top