nlc.hu
Szabadidő
Lőttek egy rakat szilveszteri rendezvénynek

Lefújtak pár szilveszteri bulit itthon, de tűzijátékozni majdhogynem parttalanul lehet

Nagy közös tánc több nagyvárosban sem lesz.

Tegnap már olyan szomorú hírek érkeztek, hogy öt virsli nem állja meg a helyét a boltok polcain, erre tessék, most kiderül, hogy egyes nagyvárosokban szilveszteri bulik sem lesznek. Mindössze egyetlen korlátozás van érvényben jelenleg a szilveszterre Magyarországon: az 500 fő feletti rendezvények csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, ennek ellenére több nagyvárosban is lefújták a szilveszteri murit

Az RTL Klub riportja szerint nem lesz tánc Debrecenben, Miskolcon és Szegeden, Pécsen pedig csak a tűzijátékot tartják meg. Budapest eközben azt mondta az RTL-nek, hogy csak a kormány vezethet be korlátozásokat, így a Vörösmarty téri adventi vásár hajnali egyig nyitva lesz.

A pirotechnikai eszközök használata viszont lazul a tavalyihoz képest, visszatér a rendszer az eredeti kerékvágásba. A Telex szerint a szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között lehet megvásárolni a több mint 600 kijelölt árusítóhelyen, jellemzően plázák vagy nagy üzletek parkolóiban felállított konténerekben, melyeket a rendőrség és a katasztrófavédelem is folyamatosan ellenőriz.

Fotó: Unsplash

Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top