A századforduló környékén már nem csak a matrózok és a bűnözők tetováltatták magukat a nyugati világban. Angliában állítólag elsősorban a színésznők körében hódított az új hóbort: udvarlóik, vőlegényeik vagy épp atyai jó barátaik neveinek kezdőbetűit viselték magukon, különféle dekorációkkal ellátva. Aztán előfordultak persze extrémebb esetek is. Egy német úrihölgy, bizonyos Stelliot kisasszony például a komplett germán bajuszválogatottat magára tetováltatta: bal mellén Vilmos császár portréja foglalt helyet, a jobbon Ferenc Józsefé, középen pedig a Habsburgok kétfejű sasmadara terpeszkedett. Az egyik karján Karl Lueger, Bécs hírhedten antiszemita polgármestere virított, a másikon meg maga a tragikusan fiatalon elhunyt Rudolf trónörökös (sajnos erről a fantasztikus asszonyról nem tudunk jó minőségű fotót mutatni, de higgye el mindenki, hogy létezett). Az alaposan kitetovált hölgyeket – akárcsak a szakállasokat – a cirkuszosok és egyéb mutatványosok is előszeretettel szerepeltették műsoraikban. Rendszerint valamilyen lehetetlenül kalandos, lektűrízű eredettörténetet is költöttek a produkcióhoz: hogy mondjuk a nő fogságba esett valamelyik távoli, egzotikus gyarmaton, és a vad kannibálok erőszakkal kitetoválták, vagy valami hasonló sületlenség.
Maud Wagner, egy híres tetovált hölgy a századfordulóról (fotó: Wikipedia)
Azonban a huszadik század talán legismertebb és legtöbbet fotózott tetovált nőjének nem volt szüksége ilyen olcsó trükkökre.
Betty Broadbent, vagy ahogy a legtöbben ismerték, a Tetovált Vénusz 1909. november 1-jén született Floridában, és már igen fiatalon a művészi igényű testmódosítás bűvöletébe került. Mindössze tizennégy éves volt, amikor Atlantic Citybe költözött, hogy dajkaként szolgáljon egy jómódú családnál. Itt, az egyszerre sétálóutcaként és szórakozónegyedként szolgáló, legendás Atlantic City Boardwalkon futott bele egy Jack Red Cloudba, egy tetőtől talpig kitetovált férfiba, aki a nem túl fantáziadús – habár kétségkívül lényegre törő – Tetovált Férfi néven mutogattak a bámész tömegeknek. Betty sorsa ezen a ponton végleg eldőlt: elhatározta, hogy maga is tetoválóművész, valamint élő emberi festővászon lesz. Red Cloudon keresztül ismerkedett meg a szakma egyik akkori sztárjával, a New York-i Charlie Wagnerrel, majd félretett pénzéből – korábban állítólag ródeólovasként is dolgozott – 1927 körül ő is a városba költözött, ahol aztán Wagner és még néhány ismert tetoválóművész elkezdték kisebb-nagyobb ábrákkal beteríteni a Betty testét. A nő két év alatt nagyjából 565 darab tetoválással lett gazdagabb; ez a szám még ma is kirívónak számítana, a húszas években meg aztán pláne nagy feltűnést keltett.
A képeket látszólag nem tartotta össze semmilyen különösebb rendezőelv vagy tematika: Pancho Villa, Charles Lindbergh vagy Viktória királynő portréja éppúgy helyet kapott Betty Broadbent hófehér bőrén, mint Szűz Mária és a kis Jézus. Leghíresebb tetoválása egy jókora sas volt (persze nem Habsburg, hanem amerikai), amely lefedte szinte az egész mellkasát. A hírek szerint ez utóbbi hat részletben készült el, és rendkívül fájdalmas volt, azonban – hogy Bettyt idézzük – „megért minden szenvedést”.
Betty Broadbent 1938-ban (fotó: Wikipedia)
Charlie Wagner valamikor a húszas évek legvégén mutatta be Bettyt a cirkusz-impresszárió Clyde Ingallsnek, aki állást is ajánlott neki a Ringling Brothersnél, valamint a Bailey cirkusznál; ekkor kapta a Tetovált Vénusz művésznevet is. Műsora eseménydúsnak aligha volt nevezhető, de a közönség így is imádta. Minden fellépésen szatén- vagy bársonyköntösbe burkolózva vonult be a színpadra, majd amikor a konferanszié bemutatta , hogy „és most, hölgyeim és uraim, íme a nő, aki mindenki mástól különbözik!”, ledobta magáról a köpenyt, és egy szál fürdőruhában mutatta be a tetoválásait.
Betty mindig elvárta, hogy tisztelettel bánjanak vele, és soha nem mutatott magából annál többet, mint amennyit a kor erkölcsei megengedtek. Az akkori cirkuszi életformával járó – mondjuk így – szabadosságot sem igen kedvelte. Ahogy egy későbbi interjúban fogalmazott: „Én soha nem dobtam szét a lábam mindenkinek, mint azok a karneváli lotyók!”. Ahhoz is ragaszkodott, hogy semmilyen ostoba, bennszülöttes mesét ne kerítsenek a tetoválásai köré; a művésznevét semmi igazán szerette, de mivel a közönségnek tetszett, végül nem hagyta el. Azért tudott haladni a korral: pár évvel később, amikor a nők már merészebb fürdőruhákban is mutatkozhattak anélkül, hogy közbotrányt okoztak volna, Betty is kissé lerövidítette a fellépőruháját, és a felső combját is televarratta új mintákkal.
Betty Broadbent, a Tetovált Vénusz (fotó: Wikipedia)
Valamikor a harmincas években rövid időre a rodeóhoz is visszatért, és Harry Carey népszerű vadnyugati showjában lépett fel lovas akrobataként. 1939-ben pedig a New York-i világkiállítás keretében megtartott szépségversenyre is benevezett; ez volt az első ilyen típusú rendezvény, amit a televízió is közvetített. Bár nem nyert, szereplésével mégis történelmet írt, hisz a nézők többsége még soha nem látott hozzá hasonló tüneményt.
Ezt követően szólóturnéra indult, megjárta egyebek mellett Új-Zélandot és Ausztriát, és útközben kisebb, független cirkuszokhoz és mutatványosokhoz csapódott. Miután hazatért az Egyesült Államokba, újra tetovált látványosságként dolgozott a Cole Brothers Circusban és a Sells Floto Circusban, a holtszezonban pedig maga is tetoválóművészként dolgozott San Franciscóban. Bár a tetovált előadóművészeknek közben lassan-lassan leáldozott, Betty még egészen sokáig kitartott, és csak 1967-ben, 58 éves korában vonult vissza a színpadtól. Ezután hazaköltözött Floridába, és a tetoválásnak szentelte minden idejét: 1981-ben, 73 éves korában hunyt el.
