nlc.hu
Szabadidő

Kritika a Batman című filmről

Lenyűgöző az emós Batman, akire most nagyobb szüksége van a világnak, mint gondolnád

A Twilightos poénok nyilván elkerülhetetlenek, mivel pont az Alkonyat-filmek Edwardja, azaz Robert Pattinson öltötte magára Batman gúnyáját, de ezen felül nem sok nevetnivalónk akad az új, éjsötét Batman filmen, ami egy komor, sorozatgyilkosos thrillert kreált a gothami igazságosztó sztorijából. Kritika.

Aznap délelőtt ültem be a Batman sajtóvetítésére, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. A moziban ott jártam Gotham bűnnel teli, nőket elnyomó, erőszakos, éjsötét utcáin, mégis olyan érzés volt, mintha gyerekként egy fél napra betévedtem volna a vidámparkba. A mozin kívüli világ sokkal sötétebb helynek tűnt, mint amit az új Batmanben láttam. Úgy tűnik, tényleg igaz lehet az, hogy háborúk idején különösen jól esik eszképista filmekbe menekülni, legyenek azok bármilyen sötétek. Ugyanis hiába éjsötét Batman Gothamje, és hiába van teli vérszomjas, az emberéletet semmibe vevő bűnözőkkel és korrupcióval, végső soron mindig győz a jó és megbűnhődik a rossz, és a garantált happy endnél most kevés megnyugtatóbb dolgot lehet elképzelni. Nem, ez nem spoiler: ugye senki sem gondolta, hogy Batman majd meghal a végén?

Jelenetfotó a Batman című filmből

Robert Pattinson és Zoë Kravitz a Batman című filmben (fotó: InterCom)

Batman, a nyomozó

1989 óta már kilenc Batmanes film van mögöttünk, láttuk már a figurát Tim Burton-féle Halloween-es jelmezkavalkádban, Joel Schumacher-féle ripacskodásparádéban, Christopher Nolan által jegyzett komor adrenalinbombákban és Zack Snyder-féle totális mellényúlásokban is, szóval a nagy kérdés az volt, mi maradt még ezután? Tud még Batman újat nyújtani és érdekes lenni? Van még olyan oldala a karakternek, amit még sosem láthattunk? Azt mindenesetre már a hosszúra (három órásra) nyúlt játékidő elején láthatjuk, hogy a figura ezúttal visszatért a gyökereihez. Végre nem idegen bolygókról érkezett hódítókkal küzd elképesztő csúcstechnológiákkal felszerelve és más szuperhősök kíséretében, hanem a Gotham városában tomboló bűnözést próbálja megállítani azzal az egyszerű módszerrel, hogy ronggyá ver minden gazfickót, aki az útjába kerül. Matt Reeves rendező (A majmok bolygója-filmek) láthatóan mítoszt épít: a film elején hosszan mutatja be, mennyire rettegnek az árnyékokból előlépő Batmantől a bűnözők, mennyire tartanak tőle a városlakók, és régi szövetségesén, Gordon felügyelőn kívül mennyire nem tudnak vele mit kezdeni a rendőrök.

Ez a Batman ismét az utca Batmanje, nem a világot megmentő, inkább csak a bűnözőket összeverő és rács mögé juttató fajta, amiből már kaptunk egy kis ízelítőt például a Burton-féle Batman elején is, de ennyire komolyan még sosem vették a filmvásznon a figura ezen oldalát. Ez a szuperhős most nemcsak egy önbíráskodó igazságosztó egészen szuper felszerelésekkel, hanem egyben nyomozó is, aki detektívként próbálja megtalálni a város rettegett sorozatgyilkosát, Rébuszt és vele együtt felgöngyölíteni egy rendkívüli korrupciós ügyet, ami Gotham legfelsőbb köreiig ér.

Kevés Bruce Wayne, sok Batman

Természetesen kicsit más, amikor egy denevérruhába öltözött megszállott nyomoz, mint amikor egy hétköznapi zsaru teszi ugyanezt, ezért bár kétségtelenül fellelhetők az új film inspirációi között olyan klasszikusok, mint a Hetedik vagy a Zodiákus, sosem tud olyan mély és izgalmas lenni, mint azok. Ez természetesen nem nagy baj, hiszen Batmantől nem is ezt várjuk, és tény, hogy Matt Reeves olyan messzire tolta a Denevérembert a thrillerek irányába, amennyire ez lehetséges.

Batman jelenetfotó

Batman Gotham városát nézi (fotó: InterCom)

Rébuszban (a zavarba ejtően jó Paul Dano) valóban van valami egészen félelmetes, és a Batman ellenségeiként feltűnő gengszterek, Pingvin (a felismerhetetlen Colin Farrell) vagy Carmin Falcone (John Turturro ritkán kap a képességeihez méltó szerepet) pedig szintén izgalmas figurák. Sokan a filmet már-már parodisztikusan sötétnek tartják, szerintem azonban az így felépített képi világ nagyon is okos kiterjesztése a figura lelki világának. Robert Pattinson Batmanként igazán jól működik, Bruce Wayne-ként azonban kevésbé, erről azonban nem a színész tehet. A karakter annyira szélsőséges, hogy hétköznapi emberként már alig van jelen, szinte teljes egészében átadta már magát Batmannek, így Wayne-ként nem nagyon kap lehetőséget, hogy megmutathassa az emberi oldalát. A film nagy meglepetése azonban a Macskanőt, Selina Kyle-t alakító Zoë Kravitz, aki Michelle Pfeiffer, Halle Berry és Anne Hathaway után is képes volt új oldalát kidomborítani a szerepnek: a Batmannel alkotott kettősük a film legjobb részei közé tartozik. Az új Batman három órája valósággal elröppen a moziszékben ülve, és öröm látni, hogy ezúttal az alkotók valóban egy jó történet elmesélésére fókuszáltak ahelyett, hogy görcsösen franchise-t próbálnának építeni. Továbbra is A sötét lovag a legjobb film a Denevéremberről, de tény, hogy az új Batman szorosan ott van a nyomában, és ez egy egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése