nlc.hu
Szabadidő

Miért utálta Robert Pattinson az Alkonyatot?

Robert Pattinson: a világ legbénább vámpírja, aki utálta önmagát, és végül Batman lett belőle

Bár ma már azt vallja, hogy nagyon ciki még most is a Twilight-ot utálni, volt idő, amikor kevesebben rühellték jobban az Alkonyatot Robert Pattinsonnál. A színész most Batmanként tért vissza a köztudatba, ami kiváló apropót nyújt arra, hogy megnézzük, annak idején mennyire utálta önmagát.

Terjed a neten mostanában egy fotó egy angliai moziról, aminek a bejárata fölé azt írták ki, hogy Robert Pattinson a világ legbénább vámpírja, mivel tizennégy évébe telt, hogy denevérré változzon. Úgy fest, hogy hiába telt már el tíz év az utolsó Alkonyat-film óta, még mindig akadnak páran, akik szívből gyűlölik a vámpíros-romantikus-erotikus franchise-t, melynek fő bűne nem is a létezése, hanem inkább az, hogy a sikerével nagyban hozzájárult A szürke ötven árnyalata könyvek és filmek megszületéséhez. Persze a Twilight már sosem lesz annyira ciki, mint tíz-tizenkét évvel ezelőtt volt, de úgy fest, még mindig vannak páran, akik örömmel rúgnak bele és rángatják végig a sárban.

Természetesen a Batman sajtóturné különféle állomásain szóba került a főszereplő twilightos múltja is, és Robert Pattinson (vagy ahogy mostanában hívják: Battinson) kifejtette, mit gondol róla mostanában. Elmélete szerint

Ma már egyáltalán nem menő utálni az Alkonyatot. Ez annyira 2010.

Robert Pattinson Batman

Robert Pattinson a Batman New York-i premierjén (Fotó: Dimitrios Kambouris/Getty Images)

Úgy tűnik, hogy hosszú évekbe telt, de sikerült megbékülnie vámpíros múltjával, pedig évekkel ezelőtt még úgy tűnt, kevesen utálták jobban a Twilightot és Edward Cullen karakterét, mint ő. Biztosan nem lehet kellemes a karriered legnagyobb sikerét pont egy olyan produkcióval elérni, amit tiszta szívből gyűlölsz, de Pattinson 35 éves korára már megérett annyira, hogy ne a fiatal önmaga cikizésével és ostorozásával próbáljon elhatárolódni egy korai döntésétől. Azt azonban még ma is rendkívül szórakoztató visszaolvasni, hogy a színész annak idején miket hordott össze a tinik körében elképesztően népszerű franchise-ról, és mennyi minden utal arra, hogy egyáltalán nem volt kibékülve az Alkonyat-filmekkel.

Kirohant a film díszbemutatójáról

Az első film DVD audiokommentárjában Robert Pattinson és Catherine Hardwicke rendező elmesélte, hogy a film premierjén a színész fogta magát, és szabályosan kimenekült a teremből. Ez azon a ponton történt, amikor a karaktere, Edward hosszan belenéz Bella szemébe. A színész annyit súgott a mellette ülő rendezőnek, hogy „Most jött el a pont, hogy már nem bírom tovább”, majd felpattant a székéből és kiviharzott. Persze nem ritka, hogy egy színész nem szereti nézni magát a vásznon, de ilyenkor általában azt a módszert követik, hogy bejönnek, megtapsoltatják magukat a közönséggel, majd amikor elkezdődik a film, a sötétben gyorsan kiosonnak, és nem a film közben fogják menekülőre a dolgot.

Amikor kiröhögte a rajongóit

Amikor az Alkonyat – Hajnalhasadás második része mozikba került, Pattinson annak rendje és módja szerint végigjárta az ismert talk show-kat, és így fordult meg Jimmy Fallon showman foteljében is. „Milliónyi Alkonyat-rajongó várja iszonyatosan ezt a filmet, de közben kicsit szomorú, hogy nem szeretnék, hogy a sorozat véget érjen. Ez azért kicsit keserédes, igaz?” – kérdezte a műsorvezető Pattinsont, aki a kérdés hallatán elnevette magát, és csak annyit mondott, hogy

Nekik.

Robert Pattinson és Kristen Stewart Alkonyat

Robert Pattinson rajongóival az Alkonyat amerikai premierjén, 2008-ban (Fotó: Lester Cohen/WireImage)

Amikor elmondta, hogy egyik Alkonyat-filmet sem látta egynél többször

Annak idején előszeretettel hangoztatta, hogy önszántából sosem néz Twilight-filmet, és amikor megnézett egyet, az mindig a premieren vagy még a premier előtt történt. Persze részleteket belőlük többször is látott itt-ott, de igyekezett kerülni a franchise-t, amit annyira nem ismert, hogy jó néhány karakter nevével egyáltalán nem volt tisztában.

Amikor elárulta, hogy iszonyatosan gyűlölné az Alkonyatot, ha nem szerepelne benne

2011-ben a sztár a Moviefonnak Pattinson érdekesen mesélt a Twilighthoz fűződő érzéseiről:

Eléggé előítéletes és cinikus ember vagyok ahhoz, hogy eszeveszettül utáljam őket anélkül, hogy akár egyet is láttam volna közülük. Azt hiszem, szimplán csak rossz ember vagyok.

Egy másik interjúban még azt is hozzátette, hogy érdekes érzés számára, hogy olyasvalamit kell képviselnie, amit nem igazán szeret.

Utálja a becenevét és nem érti a rajongóit

Amikor annak idején egy párt alkottak Kristen Stewarttal, a fanok sokszor KStew-nak és RPatznek hívták őket, és természetesen ez nem maradhatott titokban Pattinson előtt, aki egy interjúban egyszer elmondta, hogy legszívesebben jól pofán vágná azt, aki ezt a becenevet kitalálta.

A sztár azt is kifejtette, hogy nem igazán érti a Twilight-rajongókat, akik a megszállottságot szerinte új szintre emelik, mivel az emberek már azzal szeretik definiálni magukat, hogy ők Alkonyat-rajongók. Szerinte ez kész őrület, és ez az egész csak arról szól, hogy az emberek egyszerűen szeretnek csoportokhoz tartozni.

Robert Pattinson és Kristen Stewart Alkonyat

Robert Pattinson és Kristen Stewart (Fotó: Chris Polk/FilmMagic)

Még a fizetését sem találta kielégítőnek

Azt gondolhatnánk, hogy jó-jó, szegény Pattinson nem szerette a vámpírszerepet és a körülötte zajló felhajtást, de legalább biztosan jól megfizették érte. Emberünk szerint a helyzet azért nem volt ennyire egyszerű. Amikor az Access Hollywood arról érdeklődött nála, hogy elégedett volt-e a fizetésével, ő csak annyit válaszolt, hogy

Lehetett volna jobb is.

Reméljük, a Batmanért kapott utalása kárpótolja mindazért, amiről annak idején lemaradt.

Amikor majdnem kirúgták

Évekkel az utolsó Twilight-film után Pattinson egy rádióműsorban mesélte el, hogy az első Twilight forgatása idején csak kicsi hiányzott ahhoz, hogy kirúgják. Az Alkonyat forgatását ugyanis túl komolyan vette, túlságosan intenzíven és sötéten játszva Edward Cullen karakterét. A producerek egy ennél könnyedebb verziót szerettek volna látni Edwardból, és még azt is kiemelték neki a forgatókönyvben, hogy mely pontokon kellene mosolyognia. A színész nem akarta elfogadni, amit kértek tőle, erre az ügynöke azzal hívta fel, hogy vagy elkezdi úgy játszani a karaktert, ahogy elvárják tőle, vagy ki fogják rúgni. Bár némi kompromisszumot sikerült kiharcolnia, végül kénytelen volt engedni, hogy megtarthassa a munkáját.

Amikor őrültnek nevezte Stephenie Meyert

Amikor egy színész egy híres könyv filmadaptációján dolgozik, általában csupa szépet mond a film alapjául szolgáló könyvről és annak szerzőjéről, ha pedig ezt el is mulasztja, az szinte biztos, hogy nem kezdi el nyilvánosan fikázni a szerzőt. RPatz nem igazán törődött az efféle illemszabályokkal. Szerinte Stephenie-nek meggyőződése, hogy ő valójában Bella, és a könyv ezzel kapcsolatban olyan gondolatmeneteket tartalmaz, amiket sosem szabadott volna megjelennie. Szerinte Alkonyatot olvasni olyan, mint belelátni az írója szexuális fantáziáiba, ami számára olvasóként igen kényelmetlen volt.

Ez a nő őrült. Teljesen őrült, aki belezúgott egy saját maga által kitalált karakterbe.

Taylor Lautner, Stephenie Meyer, és Robert Pattinson

Taylor Lautner, Stephenie Meyer és Robert Pattinson (Fotó: Christopher Polk/Getty Images)

A karakteréről, akit utált

Edward Cullen figurájával Pattinsonnak nem az volt az egyetlen baja, hogy az írónő szexuális fantáziáit testesítette meg. A színészt az is zavarta, hogy miért érdekel egy több mint százéves vámpírt egy gyereklány, és abban is biztos, hogyha ez a karakter valóban létezne, akkor olyan lenne, mint egy baltás gyilkos. Kétségtelenül van alapja annak, amit mond, ugyanis a karakter elmondása szerint több tucatnyi emberrel végzett, ráadásul Bellát is úgy szereti, hogy mellette igazából meg is akarja ölni. Egy alkalommal az alábbi szöveggel foglalta össze, hogy szerinte miről szól az Alkonyat:

A Twilight egy fickóról szól, aki rátalál egy lányra, akivel szeretne mindig együtt lenni, és közben meg akarja enni. Úgy értem, nem megenni, hanem kiszívni a vérét, vagy valami ilyesmi.

A méltóságáról

Amikor az utolsó rész után egy interjúban arról kérdezték, hogy vitt-e magával valamilyen relikviát az Alkonyat – Hajnalhasadás második részének forgatásáról, Pattinson mindössze annyit felelt, hogy:

A méltóságomat.

Felhasznált cikkek: (popbuzz), (standard.co.uk), (fanfest)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top