nlc.hu
Szabadidő

A világ legkisebb mozija

Így néz ki belülről a világ legkisebb mozija

Egy átlagos baráti társaságnak könnyen szűk lehet a világ legkisebb mozija, amely Kanadában működik.
Vörös bársonyszékek egy moziban

Egy kanadai mozi csupán 13 férőhelyes, és ezzel a Stratfordban működő filmszínház hivatalosan is a világ legkisebb épített mozija.

A Kis Herceg nevű mozi csupán 16,29 négyzetméteres, és 2021 októberében kezdte meg működését. Egy hónappal később aztán hivatalosan is megkapták a Guinness-rekordot.

Leigh Cooney, a minimozi tulajdonosa és üzemeltetője elmondta, hogy a hely eredetileg egy galéria és ajándékbolt volt. Amikor a mozi megkezdte a működését, az volt a céljuk, hogy legyen egy hely, ahol a helyi filmkészítők munkáit bemutathatják.

Lehet, hogy kicsik vagyunk, de óriási hatást gyakorolunk azokra az emberekre, akik a hagyományos mozik egy különleges alternatíváját keresik

– fogalmazott a mozi tulajdonosa.

Egy másik mozi nem a mérete miatt lett különleges. Az ökomoziban párnázott székek helyett generátorral felszerelt szobabiciklik várják a közönséget. A vetítés alatt a nézőknek pedálozniuk kell, ugyanis a mozi az így megtermelt környezetbarát energiával üzemel.

(UPI)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Kilyan Sockalingum)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top