Vekerdy Tamás gyermekpszichológus óriási űrt hagyott maga után, most főleg érezzük hiányát, annyira szeretnénk felhívni és megkérdezni, mit gondol az ukrán-orosz helyzetről, a háborúról, menekültekről és mit javasolna, hogyan beszéljünk erről az egészről a gyerekeinkkel? Bár sajnos már nem tudunk vele beszélgetni, de szerencsére több vele készült interjúban felbukkant a háború és menekültek kérdésköre, ahogy a politikusokkal kapcsolatban sem rejtette sosem véka alá a véleményét.
„Szerintem, aki igazán keresztény, nem hagyja a vízben a fuldoklót”
Egy interjúban még 2019 januárjában Vekerdy hosszan beszélt arról, mit gondol az akkori menekültkérdésről (vagyis ahogy akkor emlegették: a „migránsokról”).
„A problémát persze ott kell megoldani, ahol keletkezik, így a menekültek és a migránsok problémáit is. De addig? Szerintem, aki igazán keresztény, nem hagyja a vízben a fuldoklót. És mi az, hogy keresztény Magyarország? Hallottunk már ilyet, méghozzá a múlt század harmincas, negyvenes éveiben, s kaptunk vele húsz év zsidógyűlöletbe mártogatott nemzetnevelést. A végkifejletre emlékszünk. Akkoriban a zsidókat kezelték masszaként, ma a menekülteket.”
„A háborúk, népirtások elől az életükért menekülőket kötelességünk befogadni, ebben nem lehet vita. A migráció egy másik súlyos probléma, bonyolult kérdés, melyre bonyolult a helyes válasz, s alighanem tévedéseken, buktatókon keresztül vezet hozzá az út. De ne feledjük, hogy az emberiség évszázadok óta az egységesülés felé halad, amiben kulcsszerepe van éppen a kereszténységnek. Már Thomas Mann megírta Hitlerre reagálva, hogy az európai kultúra két pilléren nyugszik: az egyik a zsidó-keresztény, amit Thomas Mann romantikus pillérnek nevez, a másik pedig a görög-római, vagyis a klasszikus pillér, a racionalitás és a jogállamiság. Maga a kereszténység hirdeti meg először a globalitást. Katholikosz – katolikus annyit jelent: egyetemes.
Meg kéne érteni, hogy az emberiség egy. Amiből következik, hogy míg az emberiség két százaléka birtokolja a javak nyolcvankilenc százalékát, míg van olyan helye a világnak, ahol éhen vagy szomjan halnak gyerekek és felnőttek, addig katasztrófa katasztrófát követ.
Mindnyájan mindnyájunkért felelősek vagyunk. Ez a globalizáció lényege. Szokás kérdezni, hogyan fér meg egymás mellett a francia forradalom vérgőzben fogant három jelszava, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség. Rudolf Steiner szerint úgy, hogy ezek a társadalom különböző területeire vonatkoznak. Korlátlan szabadság a szellemi életben, a tudományban, a vallásban, a művészetekben. Egyenlőség a jogi, politikai életben. Testvériség a gazdasági életben, a szociális háló terén. Amíg ezek meg nem valósulnak, új és új világháborúk rázzák meg az emberiséget.”
„Aki vezér volt liberálisként, vezér lesz »konzervatívként« is”
Vekerdy nem ijedt meg a politikától, még Orbán Viktornak is írt nyílt levelet, amelyben kritizálta a hatalmat. Amikor a politikusok, vezérek, diktátorok személyiségéről és a demokráciáról kérdezték, akkor sem fukarkodott az őszinteséggel:
„Mérei Ferenc írt először arról, hogy már óvodában vannak, akik megmondják a többieknek, mit és hogyan játsszunk. Ha az ilyen gyerek új csoportba kerül, ugyanúgy folytatná a parancsolgatást, de rádöbben, ott nem megy a dolog. Ekkor visszahúzódik, figyel, nézi, mire reagálnak a többiek, kitapasztalja az új közösség normáit, szokásait, ezeket átveszi, beépíti a repertoárjába, és az új körülmények között is ő lesz a vezér. Aki vezér volt liberálisként, vezér lesz »konzervatívként« is. A tehetsége megkérdőjelezhetetlen.”
„A huszadik században is sokszor hallottuk, hogy vége a parlamentáris demokráciának, Hitler, Sztálin, Mussolini, Franco számára nem volt gyűlöletesebb szó, mint a liberalizmus. Mindez már lejárt – mondták. Aztán Hitler elfoglalta egész Európát, Sztálin pedig leigázta a világ egyötödét.
De a végén valahogy mégis az örökké habozó, örökké gyengének látszó, örökké válságokkal küszködő liberális demokráciák nyerték meg az összes meleg- és hideg világháborút.
Churchill külön zsenialitása az angolul beszélő népek szövetsége, mely két háborúban is megmentette a világot olyan szörnyűségektől, mint a fasizmus és a bolsevizmus.”
„A te utolsó csepp véredre gondol a szónok, sose a sajátjára”
Már 2019-ben is látszott, hogyan húzzák a politikusok Putyin felé kis országunkat, amelyről Vekerdynek nemes egyszerűséggel az volt a véleménye, hogy tragikus lenne, ha Magyarország hátrahagyva a „hanyatló Nyugatot”, végül Keletnek venné az irányt. A pszichológus mondatai aktuálisabbak most, mint valaha.
„Hadd hívom fel a figyelmet, hogy a találmányok még mindig Nyugaton születnek, és még mindig a Nyugat biztosítja lakóinak a legmagasabb életszínvonalat. A Nyugat mindig is abban volt erős, hogy bonyolult kérdéseket bonyolultan kezelt. Ezért tart ott a technológia, ahol, ezért tudtunk elrepülni a Holdra. Persze csábít a lehetőség, hogy bonyolult kérdésekre leegyszerűsített választ adjunk. Nyomorultan érzed magad, szorongsz? Vajon miért? A bonyolult válasz így szól: azért szorongsz, mert létezel, ami nap mint nap kudarcokkal jár. Churchill is azt mondja: a siker titka végeláthatatlan kudarcokon át kitartani az eredeti gondolat mellett. És van egyszerű, populista válasz is a kérdésre: azért szorongsz, mert az idegenek elveszik az életlehetőségedet. Kik az idegenek? Hol a románok, hol a tótok, hol a svábok, hol a zsidók, hol a cigányok. Most éppen a migránsok. Mit kínál a populista politikus? »Én megvédelek tőlük!« (…)
Ez maga a manipuláció. Kövesd a vezért! Életveszélyes. És rendre katasztrófához vezet.
A nyugati, az agykérges megoldás: nehéz kérdéseket vérverejtékkel, egyedi válaszokat adva megoldani. Melyek során persze lesznek tévedések, rossz döntések, de azok korrigálhatóak.”
Vekerdy Tamás 2019-ben (Kép: smagpictures.com)
„Ha majd meghalljuk egy nagy »államférfi« szájából, hogy utolsó csepp vérünkig küzdeni fogunk a hazánkért, a kultúránkért, a fehér faj felsőbbrendűségéért, a proletariátusért, tök mindegy, miért, jusson eszünkbe, hogy mindig, de mindig a te utolsó csepp véredre gondol a szónok, sose a sajátjára. Ölnek, ha nem ölelnek, ezt József Attila mondja. Megveszekedett antimilitarista vagyok, minden olyat utáltam már gimnazistaként, aminek a legkisebb köze volt a katonás dolgokhoz, még a tornasort is gyűlöltem.
Rettegve tapasztalom, hogy az ember tele agresszióval, mely, ha nő a feszültség, kicsap, háborúhoz vezet.
Állati lényből emelkedtünk ki és könnyedén visszasüllyedünk az agykéreghez kötött létből a kéreg alatti állomány agresszív, érzelemvezérelt központjaiig. És akkor háborúzunk, pedig a háborúzás nem emberi. A béke az emberi. A háború állati. Háborúban állattá, méghozzá nem szép, egészséges, hanem beteg, tébolyultan gyilkoló állattá züllünk vissza, amilyenné az állat nem válik soha.”
„A szülők rengeteget hazudnak a gyerekeknek”
A háború miatt természetes, ha felébred bennünk a halálfélelem, ahogy a gyerekekben is elkerülhetetlenül megszületik a saját halandóságukkal kapcsolatos gondolat. Erről a családtagok halálával kapcsolatban adott tanácsot Vekerdy a Révai Gábor Beszélgetések az elmúlásról Csányi Vilmossal és Vekerdy Tamással című interjúkötetben, amit most, ebben a háborús helyzetben is használhatunk. Röviden: ne hazudj a gyereknek, mert úgyis megérzi, ha szoronganak a szülei!
„Magyarországon a felnőttek, a szülők rengeteget hazudnak a gyerekeknek is – mert kímélem a gyereket, mert ez még nem való neki –, amivel a legsúlyosabb szorongásokat okozzák. Példa: hol a nagypapa? A nagypapa megint kórházban van. De akkor hogyhogy itt van a papucsa, a múltkor a papucsot is bevittétek. Ez tehát – a kórház – nem igaz, a nagypapa meghalt. Beadnak engem a szomszéd nénihez, anya sír, fekete ruhában vannak, sok ember jön, szendvicset esznek, minden fekete. Hát mi ez? Semmi, semmi, csak beszélgetünk. Szóval hazudnak, nem mondják meg, hogy a szeretett nagypapa meghalt. És a gyerek érzi ezt a kettősséget. Valami történt, de nem tudja, mi történt. Ugyanakkor – és ez a másik – a gyerekek érzik, ami a szülőkben lezajlik, akármilyen obskúrusan hangzik is.
Nevezzük ezt telepátiának vagy másnak, nem tudjuk, hogy mi, mindenesetre a gyerek érzékelőcsápjai belógnak a szülők lelkébe-agyába, mondhatnám azt is, hogy képzetáramlás van a felnőtt és a gyerek érzelmi állapotai között.
Tehát a gyerek érez valamit, amiről nem tudja, hogy mi, és nem mondják meg neki. Ez már önmagában szorongást vált ki. (…) Én úgy gondolom, és minden tapasztalatom ezt igazolja, hogy a gyereknek egyszerű formában, de mindig igazat kell mondani. Minden hazudozás megzavarja őt, mert a gyerek megérzi, ha hazudnak neki. Van ugyebár a gyerekkel való együttélésben ez a bűvszó, a kongruencia, vagyis, hogy azonos vagyok önmagammal, azt mondom, amit gondolok és érzek, ami maga a nevelőerő, a hitelesség, az önazonosság.”
