Kritika a Phoenix Rising című dokumentumfilmről.

Evan Rachel Wood színésznő még 2003-ban, a Tizenhárom című filmben tűnt fel balhés kamaszként a mozikban. Rögtön a generációja egyik legtehetségesebb színésznőjeként tartották számon, sorra jöttek a filmszerepek, a balhés image azonban ráégett, főképp azok után, hogy 2006-ban összejött a sokk-rockban utazó Marilyn Mansonnal, akinek lételeme volt a polgárpukkasztás.

A kapcsolat indulásakor Wood mindössze tizennyolc éves volt, szinte még gyerek, míg Manson közel húsz évvel volt idősebb nála, a közös megjelenéseikből pedig úgy tűnt, hogy a színésznőt szándékosan nyomják a Lolita-imidzs irányba. Ennek kicsúcsosodása volt Manson Heart Shaped Glasses című 2007-es klipje, amiben Wood szív alakú napszemüveget viselt, és vérben ázva szexelt az énekessel. Mansontól a közvélemény addigra megszokta a botrányokat, a provokatív klip így inkább a fiatal, feltörekvő színésznő karrierjének ártott, aki azonban nagy nehezen túlélte az évekig tartó borzalmat és végül 2011-ben végleg elhagyta a zenészt, és vele együtt a ráégetett, felületes botrányos színésznő bélyeget is.

Egy fiatalkori kép Rachelről a Phoenix Rising című dokumentumfilmben (Fotó: Profimedia)

Sokáig csak annyit tudtunk vele kapcsolatban, hogy gyermeke született a színész Jamie Belltől, mígnem az HBO Westworld című nagy sikerű sorozatával sok elismerést bezsebelt. Pár évvel a Mansonnal való szakítása után a színésznő nyilvánosan kezdett beszélni arról, hogy évekig bántalmazó kapcsolatban élt. Bár hosszú időn át nem nevezte nevén, hogy kivel, az emberek nem tudtak másra gondolni, mint Marilyn Mansonra. Evan Rachel Wood végül tavaly februárban mondta (írta) ki Manson nevét, és akkor már mellette állt az énekes több exe is, akik állításuk szerint hasonlóan durva bánásmódban részesültek a rocksztártól. A két epizódból álló Phoenix Rising dokumentumfilm Evan Rachel Wood bántalmazásának történetét meséli el, elgondolkodtatva a nézőt arról, hogy ha ez a sok szörnyűség egy jó nevű hollywoodi színésznővel is megtörténhetett, akkor a probléma valóban beláthatatlanul nagy.

Poszttraumás stressz

A gyerekszínészek nem a saját, hanem a szüleik álmait valósítják meg

Amikor Evan Rachel Wood 2011-ben beszállt egy autóba, ami elvitte őt A hatalom árnyékában című George Clooney-film forgatására, utoljára látta Mansont, amint a háza ajtajából nézi őt. Akkor már tudta, hogy ugyan korábban is szétmentek már, de ezúttal már biztosan nem fog visszatérni hozzá. Szabadnak érezte magát. Felvette a kapcsolatot kamaszkori pasijával, Jamie Bell-lel (Billy Elliot), akivel újra gyorsan megtalálták a közös hangot, és élvezte, hogy a bántalmazója eltűnt az életéből. A boldogság azonban nem tartott sokáig. Csupán néhány hét, alig egy-két hónap kellett ahhoz, hogy Wood szorongani kezdjen, éjszaka borzalmas rémálmok kínozzák, és egyáltalán ne érezze magát jól a bőrében. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjön: poszttraumás stresszben szenved, ami nem csoda, hiszen egy gyakorló manipulátor és erőszakos pszichopata tartotta őt a bűvkörében öt éven keresztül.

Wood a Phoenix Risingben dicséri akkori partnere, Jamie Bell kitartását és támogatását, de elmondása szerint akkoriban még nem tudott eléggé megnyílni neki, így hiába született 2013-ban egy közös kisfiuk, a kibeszéletlen traumák végül a kapcsolatuk megromlásához és a szakításukhoz vezettek. Wood a film egyik interjújában elmondja, bár voltak azóta is kapcsolatai, a Mansonnal töltött évek borzasztó nehézzé teszik számára, hogy meg tudjon bízni valakiben, így az egykori traumái árnyéka minden szerelmére rávetül. Több mint tíz év telt el azóta, hogy végleg elhagyta az énekest, de a mellette megélt szörnyűségek azóta is mérgezik az életét és a lelkét.

A 20 éves Evan Rachel Wood és Marilyn Manson az Across the universe – Csak szerelem kell című film bemutatóján, Torontóban (Fotó: Eric Charbonneau/Wireimage)

Behálózás és elidegenítés

Evan Rachel Wood egy hollywoodi partin ismerte meg Mansont. Bár nem vonzódott hozzá, érdekes fickónak találta, a férfi pedig egy filmtervét használta arra, hogy a bizalmába férkőzzön a tizennyolc éves lánynak. Folyton az eszét, az érettségét dicsérte (Wood a korai filmjeiben rendszerint koraérett lányokat játszott, aminek egyáltalán nem örült, mivel idegen volt számára a szerep), majd rávette arra, hogy közösen írják a forgatókönyvet, melynek ürügyén aztán rendszeresen találkozhattak. Bár akkoriban mindketten párkapcsolatban éltek, ez nem igazán zavarta az énekest, aki lassan, de biztosan hálózta be a lányt, sokáig csak a bizalmasa lett, egy érett és okos barát szerepében tetszelegve. Hónapok teltek el, mire eléggé kiismerte Woodot ahhoz, hogy tudja, hogyan nyerheti el teljesen a bizalmát, így egy ponton egy váratlan csók után a korábbi barátkozásból szerelmi kapcsolat lett.

Manson eleinte elárasztotta partnerét romantikus gesztusokkal. Folyton elmondta, hogy a lényével inspirálja őt, neki köszönhetően tud újra jó dalokat írni, és természetesen elképzelni sem tudná az életét nélküle. Gyakorlatilag egy kitartó és tudatos agymosásban részesítette, felépítve a lányban azt a képet, hogy ők ketten mostantól egyek, és az énekes az, aki mindenben a lány pártját fogja. Ezután következett a második szakasz, az elidegenítés – a dokumentumfilmben a téma szakértőjeként Wood racionális fejjel elemzi mindazt, ami annak idején vele történt –, amikor Manson szándékosan kétségeket ültetett a fejébe a szeretteivel kapcsolatban, sokat dolgozva azon, hogy mielőbb eltávolítsa a lányt a családtagjaitól és a barátaitól. Szándékosan egy sebezhető prédát nézett ki magának, Wood ugyanis akkoriban nem volt túl jóban a szüleivel: az apjával a szülei válása óta nem tartotta a kapcsolatot, az anyjával pedig nem igazán értették meg egymást. Manson tudott erről, és nem volt rest kihasználni.

Rachel Wood és Marilyn Manson (Fotó: COP/BuzzFoto/FilmMagic)

Válogatott kínzások

Intő jelek persze bőven voltak korábban is, de a fiatal, tapasztalatlan színésznő ezeket nem vette észre. Az első igazán kellemetlen élménye Mansonnal az elhíresült klip, a Heart Shaped Glasses forgatása volt, amit a rocksztár teljesen az irányítása alatt tartott. A forgatáson borzalmas volt a hangulat a diktátorként irányító Manson miatt, aki olyan dolgokra vette rá Woodot, amit a színésznő nem szeretett volna. A YouTube-on máig bárki által megnézhető klip kapcsán a legmegdöbbentőbb információ egyértelműen az, hogy a (mű)vérben úszó szexjelenet nem imitált, hanem valódi volt. Manson gyakorlatilag kamerák és egy komplett stáb előtt erőszakolta meg a saját barátnőjét. És ez még csak a kezdet volt.

Kapcsolatuk akkor durvult el igazán, amikor az énekes magával vitte a barátnőjét egy nyolc hónapos világ körüli turnéra. Wood szerint a turnén maga Manson volt az isten, minden körülötte és a kívánságai körül forgott, senki nem mert ellentmondani neki, és ez a helyzet a legrosszabbat hozta ki belőle. A barátnőjét elkezdte egy darab rongyként kezelni, rendszeresen erőszakoskodott vele, fenyegette, éheztette, ráadásul elérte, hogy a színésznő kábítószerfüggővé váljon mellette. Bónuszként a kábítószerbe metamfetamint is kevert, amiről Woodnak nem volt tudomása, ezért folyton ki volt ütve, és öntudatlan állapotai alatt több alkalommal is megerőszakolta. Mivel Manson nem szerette a fogamzásgátló tablettákat, az egyik ilyen alkalomból áldozata teherbe esett. Ugyan elvitte az abortuszra, de a színésznő a filmben a könnyeivel küzdve meséli el, hogy a beavatkozás után hazaérve erősen vérzett és fájdalmai voltak, de a rocksztár mindezzel nem törődve nem engedte, hogy pihenjen, hanem azt parancsolta neki, hogy készítsen neki vacsorát.

Felállni a pokolból

Egy nő állítja: Marilyn Manson házában volt egy „erőszakolószoba”

A film második részében Wood hosszasan sorolja azt a sok embertelenséget, amit Manson tett vele. Késsel vágta bele a monogramját a combja belső felébe, a saját vérével itatta meg, éheztette, bezárta, sőt alvásmegvonással is sújtotta, a rendszeres fenyegetések pedig szintén a repertoár részét képezték. A Phoenix Rising talán egyik legfájdalmasabb pontja az, amiben a színésznő elmeséli, hogy az egyik szakításuk után (több ilyen is történt, és Manson például öngyilkossággal való fenyegetőzéssel és zsarolással vette rá a párját, hogy visszatérjen hozzá) a perverz rocksztár válogatott eszközökkel kínozta, többek között sokkolót érintett a vaginájához.

A kétrészes Phoenix Rising már csak azért is fontos alkotás, mert nagyon ritka, hogy valaki ilyen kendőzetlenül avatja be a nyilvánosságot egy bántalmazó kapcsolat legfájdalmasabb részleteibe, főképp nem egy ismert ember. Wood lépése nagyon bátor, ráadásul az eltelt évek arról tettek tanúbizonyságot, hogy a színésznő képes a traumáit valami igazán hasznosra fordítani. Sokáig nem fordult közvetlenül Manson ellen – részben a sok fenyegetőzés hatására, amit magától az énekestől, valamint annak fanatikus rajongóitól kapott –, inkább általánosságban próbált segíteni a kapcsolataikban bántalmazott nőkön. A Phoenix-projekttel például a társaival azt vették célba, hogy megnöveljék az ilyen jellegű bűncselekmények Amerikában botrányosan rövid, jellemzően egy-három éves elévülési idejét. A tapasztalat azt mutatja, hogy a családon vagy párkapcsolaton belüli erőszak elszenvedőinek ennél jóval több idő kell, hogy egyáltalán feldolgozzák mindazt, ami történt velük, és fel merjenek lépni az egykori elnyomóikkal szemben. Ebben elértek ugyan részsikereket (például Kaliforniában öt évre növekedett az elévülési idő), de bőven maradt még tennivaló.

Szembeszállni Mansonnal

Wood hosszú évekig félt nyíltan szembeszállni Marilyn Mansonnal. Az énekes képes volt például egy interjúban kifejteni, hogy arról álmodozik, hogy kalapáccsal verje szét egykori kedvese fejét, és a közösségi média is teli van a rocksztár őrült rajongóival, akik válogatott fenyegetésekben részesítették. A színésznő még az otthonából is elköltözött a fenyegetések hatására, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy már nemcsak magáért, hanem egy kisfiúért is felel. A film egyik legérzelmesebb pontján láthatjuk a pillanatot, amikor végül elszánja magát, és kiteszi a posztot, amiben a zaklatójaként és bántalmazójaként nevezi meg Mansont. A posztolás után szabályosan remegni kezd, pedig már tíz év telt el azóta, hogy maga mögött hagyta a szörnyeteget.

A színésznőnek erőt adott, hogy nincs egyedül. Az évek során Manson számos korábbi és későbbi áldozata – mint kiderült, nemcsak a barátnőit, hanem sokszor az asszisztenseit is kínozta, ráadásul, ha bárki csak egyszer is használta a wifijét, annak feltörte a gépét, és paranoid módon nyomon követte minden internetes kommunikációját, gyakorlatilag megfigyelve a saját környezetét – került elő, és állt Wood ügye mellé. Egy szívszorító jelenetben egy asztal körül ülve mesélik el egymásnak a félelmetes tapasztalataikat, melyeket végighallgatva egészen hihetetlen, hogy az énekes évtizedeken át terrorizálhatta a környezetét anélkül, hogy bárki komolyabban szembe mert volna szállni vele. Arról, hogy az ügy hogyan hatott Manson megítélésére és karrierjére, Neményi Márton kollégám írt még a tavalyi év során, de tönkrement karrier, nehéz gyerekkor és szeretetet nem adó szülők ide vagy oda, Brian Warner (Manson civil neve) még ma is szabad ember, vagyis ahhoz képest, hogy hány életet tönkretett és hány embernek okozott maradandó traumákat, egyelőre elég olcsón megúszta. 

A Phoenix Rising már megtekinthető az HBO Max kínálatában.