nlc.hu
Szabadidő
Egy perc késés miatt levontak a mozdonyvezető fizetéséből

Abszurd: halála után 154 forintot írtak jóvá a japán mozdonyvezetőnek, aki egy percet késett

Az abszurd ügyben 154 forintnak megfelelő összeget kell visszafizetnie a vasúttársaságnak, mert jogszerűtlenül vontak le a mozdonyvezető fizetéséből az egyperces késés miatt. Sajnos az ítéletet már nem érte meg a férfi.
Egy vonat az állomáson Japánban

Vada Hirofuminak, a West Japan Railway mozdonyvezetőjének 2020 júniusában egy üres vonatot kellett volna az állomásra vezetnie, de elvétette az irányt, és véletlenül egy rossz vágányon kötött ki. Hibája miatt a vonat egy perccel később indult a menetrendhez képest, ami megengedhetetlen dolog a szigorú japán vonatközlekedésben.

A mozdonyvezető munkáltatója emiatt levont a férfi fizetéséből 56 jent (mostani árfolyamon 154 forint), mondván, a munkavállalójuk az alatt az egy perc alatt nem dolgozott. Az abszurd ügy miatt Wada beperelte a vasúttársaságot, most pedig részben a javára ítélt a bíróság.

Arra kötelezték a West Japan Railwayt, hogy visszafizesse a mozdonyvezetőnek az 56 jent, viszont a bíróság elutasította az érzelmi sérelem miatt benyújtott 2,2 millió jenes (6 millió forint) kártérítési igényt. Morbid adalék, hogy a férfi már nem érhette meg az ítéletet, ugyanis néhány hete elhunyt.

A szakszervezeti képviselő az ítélethirdetés után azt mondta, teljesen egyértelmű, hogy Wada dolgozott abban a vitatott egy percben. Hozzátette, hogy a vasúttársaság elképesztő szigorral követeli meg a pontosságot az alkalmazottaktól, súlyos büntetéseket helyeznek kilátásba, ami viszont rengeteg stresszt és mentális nyomást jelent számukra.

A jelentéktelen összeg visszafizetéséről az érdekképviseleti vezető azt mondta: Wada egyáltalán nem foglalkozott a pénzzel, halála előtt arról beszélt, hogy csak azért ment a bíróságra, hogy a fiatalabb alkalmazottak jobb munkakörülmények között dolgozhassanak a jövőben.

Japánban elképesztően fontos, hogy pontosan induljanak a vonatok. Volt olyan eset, hogy a vasúttársaság bocsánatot kért az utasoktól, mert az egyik járat 25 másodperccel korábban indult.

(Unilad)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Rafael Hoyos Weht)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top