Láttam őt a Valami vadság című Jonathan Demme-filmben, igazán tetszett a játéka. Véletlenül találkoztunk. A Velencei Lido egyik hoteljének előterében voltam épp a Velencei Filmfesztiválon a Krisztus utolsó megkísértése című filmemmel, körülöttem sok-sok testőr. Ray meglátott, és oda akart jönni hozzám. Erre a testőrök léptek és elindultak felé, amire nagyon érdekesen reagált. Nem hátrált meg, de mégis egyértelműen jelezte feléjük, hogy nem jelent fenyegetést. Tetszett a viselkedése abban a helyzetben, és láttam, hogy tökéletesen értette és ura volt a szituációnak. Ez nem olyasmi volt, amit el kell magyarázni neki
A fenti mondatok magától a nagy Martin Scorsesétől származnak, aki ezzel indokolta, hogy miért épp Ray Liottának adta a gengszter Henry Hill szerepét a Nagymenők című legendás, 1990-ben készült maffiafilmben. Ez a szerep nemcsak elindította Liottát a pályán, hanem nagyban rányomta a bélyegét arra is, hogy milyen szerepekre számíthat a filmiparban. Ő lett Hollywood egyik ügyeletes keményfiúja, és bár igyekezett kerülni a skatulyákat, a karrierjében a legtöbbször rendőröket vagy épp rosszfiú rendőröket játszott. Azt azonban nem lehet elvenni tőle, hogy ezt a lehető legváltozatosabban és legmeggyőzőbben tette, miközben saját bevallása szerint a keményfiú image a magánéletében nem is állhatna távolabb tőle:
Soha életemben nem verekedtem, egyetlen verekedésben sem vettem részt. Ha olyan feszült helyzetbe kerültem, amiben esélyt láttam arra, hogy verekedésbe torkollhat, mindent megtettem azért, hogy ezt elkerüljem.
Nem akart színész lenni
Ray Liottát sokáig egyáltalán nem foglalkoztatta a színészkedés. Munkásosztálybeli családból érkezve azt gondolta, hogy belőle is építőmunkás lesz, a drámaiskola pedig kizárólag azért vonzotta, mert ott legalább nem kellett matematikával foglalkoznia, amit tiszta szívből utált. Színpadra is csak azért állt, mert egy csinos lány egyszer arra biztatta, hogy meg kellene próbálnia. Sokáig nem találta a helyét, nemcsak a szakmában, hanem a magánéletében sem. Bár a szülei sohasem titkolták előtte, hogy nem a vér szerinti gyerekük, hanem örökbe fogadták, az igazi gyökerei mindig is érdekelték, ismerni akarta az igazi családját,
ám erre végül a negyvenes éveiig kellett várnia, amikor egy magánnyomozó segítségével kutatta fel az igazi édesanyját.
Kiderült, hogy a fél világ által olasz-amerikainak tartott Ray Liotta valójában nem olasz, hanem skót felmenőkkel bír, és nemcsak az anyját találta meg, hanem sok féltestvért is talált. Az olasz-amerikai identitása azonban nem ingott meg ettől, hiszen ez az évtizedek alatt már mélyen beleivódott.
A szakmában viszonylag nehezen bontakozott ki. New Yorkban egy szappanoperában szerepelt, és az itt aratott siker vette rá arra, hogy nagyban merjen próbálkozni. Elköltözött Los Angelesbe, de évekig nem történt semmi. Liotta a nyolcvanas évek közepére már elmúlt harminc, tudta, hogy ha hamarosan nem sikerül neki az áttörés, akkor már nem is fog. Meghallotta, hogy Melanie Griffith – akit még a színészórákról ismert – épp a Valami vadság című filmen dolgozik. Az ügynökén keresztül próbált magának meghallgatást szerezni, de nem sikerült, ezért felhívta Griffith-et – állítása szerint az élete egyik legkellemetlenebb hívása volt, ugyanis nem szeret szívességet kérni –, hogy el tudná-e intézni, hogy megnézzék egy szerepre. Griffith elintézte, Liotta pedig annyira meggyőző volt a castingon, hogy megkapta a férj szerepét, ami végre elég volt ahhoz, hogy Hollywoodban is felkerüljön a térképre, még Golden Globe-ra is jelölték a játékáért.
A Nagymenők-korszak
A Kevin Costnerrel forgatott Baseball álmok is nagy siker volt, és Ray Liottával annyira vonzó név lett, hogy Tim Burton elhívta őt meghallgatni Batman szerepére. A színész ugyan szerette a Beetlejuice-t, ugyanakkor a szuperhősös történeteket marhaságnak tartotta, így esze ágában sem volt pályázni a szerepre. Nemet mondott és ezt a döntését az élete végéig bánta. Szerinte egész másképp alakult volna a karrierje, ha ő lett volna Batman, de azért így sem panaszkodhatott. Jött Martin Scorsese és a Nagymenők, amiben a valóban létező gengsztert, Henry Hillt megformálva az élete alakítását nyújtotta. A színész sosem szerette túlelemezni az alakításait: szerinte ha egy szerepben jó volt, az leginkább annak volt köszönhető, hogy sok melót tett bele. Mivel Scorsese nem szerette volna, hogy találkozzon a valódi Henry Hill-lel, így naphosszat a Hill-lel készített interjúk kazettáit hallgatta, olyan sokszor, hogy a fickó egy idő után már a részévé vált. A munkamódszere az volt, hogy egy karakterrel olyan sokat foglalkozott, hogy elkezdje érdekelni és törődjön vele, mert szerinte ha neki fontos, akkor talán a nézőnek is fontos lesz.
Hollywood ezután több szerepben is kipróbálta. Játszott gyakorló pszichopatát az Őrjítő vágyban és klasszikus filmhőst is a Menekülés Absolomból című börtönös kaland-akciófilmben, de a Felejthetetlen című 1996-os filmje leszereplése után végleg kiderült, hogy a nézők nem a sztárt látják benne. Az 1997-es Cop Landdel új fejezet kezdődött a karrierjében: ő lett a filmipar egyik legmegbízhatóbb karakterszínésze, a biztos erő, akinek magabiztos alakításaira támaszkodhatnak a kollégái.
Elsőre félelmetes, de valójában nem az
Kollégái egyszerre tisztelték és becsülték, ugyanakkor kicsit tartottak is tőle, főleg az elején. Híres volt arról, hogy nagyon intenzíven, elemi erővel játszott, például A Jégember című filmjében úgy nyomta oda a pisztoly fejét Michael Shannonnak a közös jelenetükben, hogy meglátszott a pisztolycső nyoma a kollégája arcán. A kamerák előtt kiszámíthatatlan volt, ami bizonyos szempontból áldás, mert sokszor meglepő dolgokkal állt elő, de a kollégái számára félelmetes is, ugyanis sosem tudhatták, mivel rukkol épp elő. Sosem érdekelte a hollywoodi bullshitelés, mindenkivel nyílt és egyenes volt, de az összképhez az is hozzátartozott, hogy ha tetszett neki egy kollégája munkája, azt szerette nagyon dicsérni, nemcsak szemtől szemben, hanem akár interjúkban is, sokak egóját simogatva ezzel. Jó humorú, melegszívű emberként jellemezték, akinek öröm volt a társaságában lenni.
Sosem bánta, hogy a Nagymenők beskatulyázta őt a keményfiú szerepekbe, de a maga módján igyekezett feszegetni ennek a határait, és a lehető legváltozatosabban megközelíteni őket. Ha egy szerep kapcsán úgy érezte, játszott már ilyet, arra többnyire nemet mondott még akkor is, ha amúgy tetszett neki a forgatókönyv. Így maradt ki például a híres Maffiózók című sorozatból is, ugyanis a Nagymenők után nem akarta még egy gengszteres projekthez adni a nevét. Időnként sikerült kitörnie a skatulyájából, és olyankor láthatóan nagyon élvezte a dolgát: örömmel bohóckodott a muppetekkel vagy épp Adam Sandlerrel, és amikor a Vészhelyzetben vendégeskedett egy drámai szerepben, Emmy-díjat kapott érte vendégszereplőként.
A Liotta örökség
Ray Liotta 1997 és 2004 között volt házas, ebből az időszakból egy lánya született, aki már a húszas éveiben jár, és mindig is közel állt az édesapjához. A tavaly készült interjúiban a színész több alkalommal is elújságolta, hogy épp nagyon boldog és eljegyezte a szerelmét, bár ennél többet nem mondott, mert a szerelme civil, és az is szeretne maradni.
A színész egyike volt a legszorgalmasabbaknak, sorra ontotta magából a filmeket, tavaly két nagyjátékfilmben és egy tévésorozatban szerepelt, de 2014-ben például hét filmje is volt. Nem kerülték el a jó rendezők és a jó szerepek sem. A Házassági történet ügyvédszerepében például egészen bravúros volt, és kissé igazságtalan volt a szakma, hogy csak a másik ügyvédet játszó Laura Dern kapta meg az elismeréseket, ő nem. Liotta esetében valahogy készpénznek vették az emberek, hogy ő mindig jó. A Dangerous Waters című filmje forgatásán, pontosabban a hotelszobájában, álmában érte a halál, így azt a filmjét már nem tudta befejezni, de így is bőven láthatjuk még néhány már dobozban lévő produkcióban. A Black Bird című börtönös/sorozatgyilkosos thriller-sorozatban a főhőst játszó Taron Egerton apját játssza majd, és a show valamikor idén debütál majd az Apple TV+-on. Már leforgatta a komikus Charlie Day első rendezését, az El Tontót is, amiben egy kisebb mellékszerepet alakít, de érdekesnek tűnik a Cocaine Bear című munkája is, ami arról szól, hogy egy kokaint csempésző kisgép lezuhan az erdőben, a kokainos csomagot pedig egy medve fogyasztja el, akit aztán el akarnak kapni, hogy kiszedjék belőle a kábítószert.
Ray Liotta csak 67 éves volt, még rengeteg lehetőséget és rengeteg jó szerepet tartogatott neki ez a szakma. Azonban már az is elképesztő, amit mostanáig produkált: közel száz filmben láthattuk már, és akkor a tévésorozatos szerepléseit nem is vettem számba. Sosem érezte problémának, hogy az embereknek mindig a Nagymenők jut eszébe róla, mert úgy tartotta, hogy áldás, ha egy színésznek van egy olyan filmje, amiért emlékezni fognak rá. Neki nemcsak egy volt.