1581-ben – ahogy azt egy korábbi cikkünkben is írtuk – Anglia éppen nagybetűs Aranykorát élte: a trónon két évtizede I. Erzsébet ült, a már életében is valóságos bálványként imádott nagy királynő, a tengereket és óceánokat az érdemeiért épp ebben az évben lovaggá ütött kalózkapitány, Sir Francis Drake uralta, virágzott a gazdaság és a kultúra, az alig 18 éves William Shakespeare pedig talán már meg is kérte a nála csaknem egy évtizeddel idősebb Anne Hathaway kezét – bár ez utóbbi akkor még nem sok mindenkit érdekelt az érintetteken kívül. Nagyjából ekkoriban történt az is, hogy a királyság – amelyet akár már birodalomnak is lehetett nevezni – két kiváló elméje, nevezetesen John Dee és Edward Kelley egyenesen az angyalokkal kezdtek társalogni, mégpedig a mennyei teremtmények kozmikus ősnyelvén, amelyet énokinak neveztek a bibliai Énok próféta után: ugyanis állítólag ő volt az utolsó emberi lény, aki beszélte ezt a nyelvet.
Egy bús temetői angyal (fotó: Wikipedia)
Vizsgáljuk meg hát közelebbről is a két önjelölt angyalnyelvészt! John Dee egyrészt igazi reneszánsz csúcsértelmiségi volt, másrészt kifogástalan udvaronc: matematikus, csillagász, kartográfus, valamint a királynő egyik legfőbb bizalmasa, tanácsadója és házi asztrológusa (valamint később: nemzetközi kéme). A gyarmati törekvések egyik legkorábbi népszerűsítőjének és ideológusának számított, állítólag ő használta először – legalábbis írásban – a Brit birodalom kifejezést. Hatalmas magánkönyvtárának az egész nyugati világban alig akadt párja, és semmi kétségünk afelől, hogy ő ténylegesen el is olvasta az a sok-sok betűt.
Bár Dee hívő keresztény volt – előbb katolikus, majd protestáns -, ráadásul a természettudományokban jártas, nagy tudású professzor, mégis élénken érdeklődött az okkult-ezoterikus tanok, konkrétan az akkoriban igen divatos, az inkább legendás, semmint valóságos ókori egyiptomi mágus, a Háromszor nagy Hermészként is ismert Hermész Triszmegisztosz által kidolgozott hermetista misztikus filozófia iránt. Hitt abban, hogy a számok jelentik mindenek alapját és a titkos tudás kulcsát, és úgy vélte, hogy hogy az emberben megvan az isteni hatalom lehetősége, amelyet a matematikán keresztül lehet megvalósítani. Élete egyik fő küldetésének azt tekintette, hogy a római katolikus és a protestáns egyházak közötti szakadást befoltozza és az emberiséget visszavezesse valamiféle az ősi, tiszta és romlatlan teológiához, hogy egy egységes világvallás ernyője alatt egyesüljön az egész Föld. Vagy ilyesmi.
John Dee portréja (forrás: Wikipedia)
Edward Kelley némileg rejtélyesebb, már-már mitikus figura: okkultista, médium és jövendőmondó volt (amolyan klasszikus kristálygömbbe révedő, szakállas, varázslószerű alak), aki azt állította magáról, hogy képes a túlvilági lényekkel kommunikálni, és hogy a birtokában van az alkimisták Szent Grálja, az ultima materia, az örök élet és az aranycsinálás titkát rejtő Bölcsek Köve. Szóval minden bizonnyal imponált Dee-nek, aki határtalan elméleti műveltsége ellenére sem tudta felvenni a kapcsolatot a mennyei dimenziók lakóival, noha úgy vélte, hogy Isten angyalai meg akarják szólítani őt. Kelley-nek viszont mindez meg sem kottyant: csak révült arckifejezéssel belebámult egy fekete obszidián tükörbe vagy egy kristálygömbbe, transzba esett, és már diktálta is az angyali üzeneteket a királynő tanácsosának, aki szorgalmasan jegyzetelt. Ezután egy ún. látókövet (valamilyen varázserővel bíró kődarabot ) helyeztek az asztalra, és felszólították az angyalokat, hogy nyilvánuljanak meg az anyagi világban. Dee és Kelly tényleg minden szeánszt alaposan dokumentáltak: az égi látogatók – akik remélhetőleg nem festettek olyan rémisztően, mint ahogy azt a Biblia írja – egyebek mellett azt is elárulták a két okkultistának, hogy a mágia emberfeletti képességekkel ruházza fel használóit, megváltoztatja Európa politikai szerkezetét, és elhozza az apokalipszist.
Az angyalok nyelvét egyébként John Dee soha nem nevezte énokinak: angyali, mennyei, első isteni vagy ádámi nyelvként utalt rá, és csupán annyit állapított meg, hogy – amint azt már fentebb is írtuk – Énok (vagy Énokh) próféta volt az utolsó (vagy talán az egyedüli) hús-vér emberi lény, aki képes volt ezen megszólalni. És hogy ki volt Énok? Szintén egy elég titokzatos figura (naná), John Milton az Elveszett paradicsomban középkorú, kiváló férfinek nevezi, akit ellenségei elől Isten az égbe ragad, és örökre eltűnik a Földről. Amúgy Énok ekkor állítólag már 365 éves volt, szóval jócskán túljutott már a középkorúságon.
Edward Kelley (forrás: Wikipedia)
Sajnos az énoki nyelv csak töredékes formában maradt az utókorra, vagyis az ún. szövegkorpusz elég hiányos. Az elsődleges forrás a Liber Loagaeth vagy Liber Logaeth (Isten nyelvének könyve) néven ismert kézirat, amelyben Kelley által lejegyzett, 21 betűs, mással- és magánhangzókat egyaránt tartalmazó ábécé is található (a cirkalmas énoki betűket például a Wikipedián lehet megtekinteni). A Liber Loagaeth-tel ugyanakkor egy komoly probléma van: nincsenek benne angol, latin (vagy bármilyen emberi nyelvű) fordítások, ráadásul jobbról balra kell olvasni, így nehéz vele bármit is kezdeni, mármint azon kívül, hogy gyönyörködünk az angyalnyelvben. Akkor már sokkal hasznosabb mondjuk a Krakkóban íródott 48 Claves Angelicae című, „angyali utasításokat” tartalmazó kéziratot tanulmányozni, amelyben angolul is olvashatóak a mennyei kinyilatkoztatások. Mutatunk is egy példát (csak egy rövid, hevenyészett fordítást, mert elég tekervényese, enigmatikusak és nehezen magyaríthatóak ezek a szövegek):
Coraxo chis cormp od chis blans De babage. Aziazior paeb soba lilonon
Chis virq eophan od raclir maasi Bagle iad od noqodi, ds ialpon
Dosig od basgim, od oxex daziz siatris, Od salbrox cynxir faboan.
azaz:
A végítélet és a harag mennydörgései meg vannak számlálva, és északon rejteznek, egy tölgyfa alakját felöltve, melynek ágain 22 fészket rakott a könny és a siralom. A Föld éjjel-nappal lángokban áll, skorpiók fejeit és élő ként okád ki magából méreggel keverve.
Jól hangzik, ugye? A probléma csak az – mármint azon kívül, hogy tényleg fogalmunk sincs arról, hogy mit is jelent a fenti szöveg -, hogy a Liber Loagaeth-ben olvasható énoki szövegek, illetve a valamivel később lejegyzett angyali utasítások annyira eltérőek, hogy aligha íródhattak ugyanazon a nyelven. A későbbi nyelvészeti vizsgálatok – mert azért elvétve ilyenek is előfordultak – szerint a Liber Loagaeth tartalma inkább glosszolálianak tekinthető, vagyis az ún. nyelveken szólás klasszikus esetével állunk szemben: tehát Kelley az elragadtatás, a szent extázis állapotába került, és egy bármiféle struktúra és jelentés nélküli, improvizált halandzsanyelven kezdett szónokolni (vagy nem került semmiféle önkívületi állapotba, hanem csak át akarta verni Dee-t). Íme egy jellemző részlet (olvassuk együtt hangosan!):
lax or setquah vah lox remah nol sadma vort, famfa le gem nah or sepah vartef a geh oha, lon gaza onsa ges adrux vombalzah ah vaxtal
John Dee egy kísérletet mutat be I. Erzsébet udvarában (forrás: Wikipedia)
Ugyanakkor, ahogy a nyest-hu is írja, az angyali hívások nyelve már jóval koherensebbnek tűnik, és közelebb áll egy valódi, konstruált nyelvhez: a szöveg nehezebben kiejthető, a természetes nyelvekben nem előforduló kombinációk szerepelnek a szavakban; ez nem jellemző a glosszoláliára, inkább a véletlenszerűség benyomását kelti. Mivel a mondatok fordítása ismert, a nyelvtant ki lehet következtetni. A hívások nyelvének valóban van nyelvtana, viszont az szinte teljesen megegyezik a korabeli angol nyelvtanával. Dee azt állította, hogy a bibliai héber az angyali nyelv egy eltorzult változata; ez alapján azt várnánk, hogy a hívásokban héberszerű szerkezeteket találunk, erről pedig szó sincs. Ráadásul mindkét angyali nyelv a Dee korabeli angol hangkészletéből építkezik, ami a hébertől jelentősen eltér. Az énoki nyelv teljes korpuszában állítólag 250 különböző szó található, amelyeknek több mint fele csak egyszer fordul elő. Néhány közülük – többnyire tulajdonnevek – hangzásukban és jelentésükben is erősen emlékeztetnek a Bibliában előforduló kifejezésekre: például a luciftias (fényesség) hasonlít Luciferre, “a fényhordozóra”; a babalond “gonosz, parázna” meg majdnem ugyanaz, mint a Babilon.
Akár glosszolália, akár kamu, akár valódi mennyei nyelv (de tényleg, miért is ne?), az énoki szövegek, illetve az azokra alapuló mágikus rituálék mindenesetre egész szép karriert futottak be, és számos modern, 20. századi okkultista, újmiszticista – az Arany Hajnal Hermetikus Rendje, Aleister Crowley, Israel Regardie vagy Anton LaVey, a Sátán Egyházának alapítója – építette be Dee és Kelley furcsa angyalszövegeit a saját vallásrendszerébe. De az énoki nyelv megjelent a Csillagkapu című, itthon is igen népszerű sci-fiben, a Bayonetta nevű számítógépes játékban, valamint különféle – nevezzük így – underground zenekarok dalszövegeiben is, szóval mondhatjuk, hogy megtalálta a helyét.
