nlc.hu
Szabadidő

Növényi Norbert mulatós dala

Mulatós dalt készít Növényi Norbert, Bunyós Pityun is túl akar tenni

Ez lesz majd a saját, bevonuló zenéje bokszmérkőzésre.

Közelgő bokszmérkőzésére mulatós dalt készít Növényi Norbert. Az egykori élsportoló saját, kifejezetten a Bunyós Pityuval megvívandó, őszre tervezett bokszmérkőzésre írt mulatós dalára szeretne bevonulni a ringbe.

Növényi Norbert,

Növényi Norbert a stúdióban – Forrás: spotlightmedia.hu

Szeretnék egy saját, mulatós, bevonuló zenét a mérkőzésre. Olyat, ami magához ragadja a figyelmet és ami egyben egy kis fricska is Pityunak, hogy a saját zenei világában én is megvetem a lábam” – árulta el Növényi Norbert, aki Csorba István ’Csoresz’-t kérte fel, hogy segítsen neki megírni az ütős muzsikát. Az első egyeztetés már meg is volt, Növényi pedig pillanatok alatt a stúdióban találta magát.

Növényi Norbert,

Növényi Norbert mikrofont ragadott – Forrás: spotlightmedia.hu

Bárdosi Sanyi is velem tartott, hiszen ő is fontolgatja, hogy ugyanezen a mérkőzésnapon ringbe száll Kótai Misivel. Ha így lesz, neki is szüksége lesz egy klassz ki bevonuló zenére. Most még csak a részletekről beszéltünk, Csoresz dolgozik majd a dalon, de addig se akarta, hogy tétlenkedjünk. Rögtön mikrofon elé tolt minket, felénekeltünk egy-két klasszikust” – mesélte Növényi az Üdv a Családban című műsorban.

Olvass még Növényi Norbertről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top