nlc.hu
Szabadidő

Vitó helyett Helfy Alexát választotta Gáspár Laci

Üvöltve esett neki Gáspár Lacinak a kiejtett versenyző menyasszonya az X-Faktorban

Keményen beszólt a mentornak.

Az X-Faktor Tábor 2. napján Gáspár Laci teljesen kétségbeesett Helfy Alexa produkciója után. Elmondása szerint látta, hogy alig találja el a hangokat, ennek ellenére a mentor mégis bízott a versenyzőben, és megjutalmazta egy székkel.

Gáspár Laci

Beszóltak Gáspár Lacinak – Fotó: Sajtóklub

Nagyon-nagyot csalódtam. Azt mondtam neked a Válogatón, hogy szeretnék veled együtt dolgozni, és azt mondtam, hogy még talán nyerni is tudnék veled. Remélem, hogy tényleg a betegség miatt volt ez. (Alexa azt mondta, hogy megfázott – szerk.) Erre nem tudok, mit mondani, mert te érzed, te tudod, de én érzem azt is most, hogy mi volt az, amit letettél a színpadon a Válogatón, és, hogy milyen nagy hatással voltál rám. És azt együtt nézem most, és adok neked egy széket” – mondta Alexának.

Így az olasz versenyzőnek, Vitónak át kellett adnia a helyét Alexának, az olasz versenyző azonban nem tudta hova tenni Gáspár Laci döntését. “Ezt nem hiszem el!” – fakadt ki, amikor hazaküldte a mentor, 

Sőt a menyasszonya is kiborult Gáspár Laci döntésén. A csalódott hölgy nem bírta magában tartani a dühét, és a nézőtérről ordibált be a mentornak.

Te nem vagy énekes!” – szapulta Gáspár Lacit. “Olaszországban ő a legjobb. (…) Ő egy igazi énekes” – kiabálta be Vitóról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top