nlc.hu
Szabadidő

Céges karácsonyi buli a briteknél

Zéró toleranciát hirdettek a céges karácsonyi bulik rendbontóival szemben

A britek nem viccelnek, akár másnaposság miatt is eltanácsolhatják a dolgozóikat.
Jelenet a Hivatali karácsony c. filmből

A karácsonyi céges bulik általában nem a visszafogottságukról híresek, de a britek úgy tűnik megelégelték a rendbontó kollégákat – akik saját bevallásuk szerint gyakran keverednek romantikus kapcsolatba ez idő alatt – és azzal fenyegetik a munkavállalóikat, hogyha túl messzire mennek, az az állásukba kerülhet. Bár ezek a partik munkaidőn kívül, az irodától általában távol szerveződnek, a DailyStar által megkérdezett munkajogász szerint bizonyos szabályokat azért továbbra is be kell tartani. Jayne Harrison, a Richard Nelson LLP munkajogért felelős vezetője a lapnak elmondta: 

Azzal együtt, hogy a karácsonyi parti egy olyan esemény, ami az élvezetről szól, fontos emlékezni arra, hogy vannak határok és szabályok, amelyeket tiszteletben kell tartani. Fegyelmi eljárást lehet indítani a rossz magatartást tanúsító alkalmazottak ellen, mivel az súlyos kötelességszegésnek minősül, akár az irodában, akár egy távolabbi helyszínen történik. Ilyen körülmények között a munkáltató elbocsáthatja a munkavállalót mindaddig, amíg a fegyelmi vizsgálat tart.

A szakértő kiemelte, hogy a vállalatok felelősséggel tartoznak az alkalmazottaik tetteiért, ezért mindenkinek az érdeke, hogy az emberek ne lépjék át azt a bizonyos határt. Szerinte a zéró tolerancia lehet a kulcsszó, amit érdemes a munkavállalókban a buli előtt e-mail formájában megerősíteni. 

Nyilván pár pohár italt senkinek nem fognak felróni, de a lopás, az erőszak, a zaklatás és a másnapi munka elmulasztása már gondot okozhat. Bár alapvetően a cikk a britekről szól, azért itthon sem árt odafigyelni arra, hogyan viselkedsz a céges karácsonyon, a legjobb tanács, hogy csak annyit igyál, hogy ura maradj a tetteidnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top