A Glass Onion: A Knives Out Mystery (magyarul: Tőrbe ejtve – Az üveghagyma) megismételte az elődje, a Knives Out (magyar címe: Tőrbe ejtve) sikerét. Mindkét krimi nagyon szórakoztató, tökéletesen időzített izgalmakkal és csavarokkal a történetben. A nagy siker titka egyrészt a fantasztikus szereplőgárdának köszönhető, másrészt pedig a filmek íróján, producerén és rendezőjén, Rian Johnsonon is múlt, aki saját bevallása szerint óriási Agatha Christie rajongó. Szemmel láthatóan Johnson eléri a közönség pszichéjét éppúgy, mint a krimi koronázatlan királynője. Richard Brouillette pszichoterapueta arra volt kíváncsi, hogy miért vannak ezek a filmek ilyen nagy hatással a nézőkre, ezért pszichológiai szempontból vizsgálta meg a krimiket.
Miért imádjuk a rejtélyeket?
Egyáltalán nem olyan evidens kérdés az, hogy miért őrülünk meg annyira a rejtélyekért, mint az elsőre gondolnánk, legalábbis a pszichológusok több tanulmányt is írtak már az emberi lélek rejtélyek iránti vonzódására keresve a választ. Az eredményeket alkalmazta Richard Brouillette a Knives Out filmekre, és arra jutott, hogy a titok valahol ott rejlik, hogy Agatha Christie történeteihez hasonlóan Johnson sztorijai is kínálnak a közönségének szerethető karaktereket – köztük a New Orleans-i akcentusú Daniel Craiget a világhírű nyomozó, Benoit Blanc szerepében -, és olyan szereplőket, akiket szeretünk utálni, és akik közé a Glass Onion szinte minden más szereplője beletartozik.
A Glass Onion krimiben a legtöbb karakter a nyugati kultúra ellenszenvesebb közszereplőinek sztereotípiáira játszik rá, beleértve egy milliárdost, aki állítólag egy mindenki által ismert, valós gazdag emberen alapul. Johnson nagyon okosan tudja, hogy a közönség undorítónak fogja találni ezeknek a karaktereknek a viselkedését – és a kutatások szerint az undor pontosan az, ami felkelti érdeklődést a krimik iránt. Ha valami, akkor ez mindenképp meglepő következtetés, hiszen a saját kútfőnkből azt hinnénk, hogy a kíváncsiság miatt izgulunk a krimiken, erre kiderül, hogy igazából az undor a legnagyobb motiváló erő bennünk ebben a témában.
Daniel Craig alias Benoit Blanc felügyelő (Fotó: Netflix)
Az undortól jobban tetszik a krimi
A pszichológus magyarázata alapján az undor evolúciós pszichológiai története szerint azt a célt szolgálja, hogy megvédjen minket a romlott ételtől és a mérgező tárgyaktól egy zsigeri érzéssel, amely arra késztet, hogy elutasítsuk, elkerüljük, elmeneküljünk az adott dologtól. Egy új tanulmány is ezt támasztja alá: ha a bűnügyi sorozatok epizódjai a gyilkosság áldozatának undorító, gusztustalanságot megjelenítő képeivel – például véres, sebes stb. – kezdődnek, a nézők többsége lebilincselőbbnek találja a történetet, és ezért élvezetesebbnek értékeli, ha elkapják a nyomozók a gyilkost.
Marcus Wardley marketingprofesszor 2022-es kutatását az undor pszichológiai elméleteire alapozta, köztük a legismertebb evolúciós érvre, miszerint az undor a veszélyes, keserű, mérgező tárgyak megízlelésétől való önfenntartó idegenkedésből ered. A tanulmánya egy régi kérdést vet fel:
Miért szeretnek az emberek elborzadni vagy undorodni? Legalábbis a krimik esetében a tanulmány szerint az a válasz, hogy olyan jó érzés, amikor a szörnyűség, gyilkolás véget ér, és igazságot szolgáltatnak a bűnüldöző szervek.
A Wardley-vizsgálat résztvevői a Bones (magyarul: Dr. Csont) című sorozat epizódjait nézték, egyesek az undorító részekkel együtt nézték, míg másoknak ugyanazt a történetet, de az undorító képeket kivágva mutatták meg. A nézői kérdőívek alapján Wardley képes volt összekapcsolni a kezdeti undor érzését a történet feloldásával járó nagyobb élvezettel. Ezek alapján minél jobban undorodunk kezdetben a bűnügyi helyszín képeitől, annál komolyabbnak és fenyegetőbbnek vesszük a bűntényt, és annál nagyobb örömöt érzünk, amikor a rossz érzések megszűnnek, mert elkapják a bűnözőt. Az eredményekből Wardley még néhány tanácsot is tudott adni a krimiíróknak: „Azt javaslom, hogy a fizikai undort kiváltó jelenetek közvetlenül kapcsolódjanak a bűncselekményhez, és ha a bűncselekmény nem oldódik meg, akkor az undort kiváltó jeleneteket hagyjuk ki.”
Edward Norton a Glass Onion milliomosának szerepében (Fotó: Netflix)
Erkölcsi undor és durva karakterek a krimikben
Wardley a kutatását a fizikailag undorító tartalmakra korlátozza – a zsigeri, taszító érzésre, amely mondjuk egy bomló holttest láttán támad az emberben. De vajon milyen szerepet játszik az undor – ha egyáltalán játszik – az olyan krimikben, amelyek kicsit sem látványosak halott testrészek szempontjából, hanem inkább olyan egyedi hangulatúak, különlegesek, mint amilyenek Agatha Christie művei vagy a Knives Out filmekhez hasonlók?
A detektívregény aranykorából származó történetírás egyik alapszabálya, hogy soha nem szabad vért és véres dolgokat mutatni – pontosan a Wardley tanulmányában szereplő undorítóságokat. De van az undornak egy másik fajtája is, amely valószínűleg szerepet játszik a rejtélyes sztorik iránti rajongásban:
az erkölcsi undor, vagyis az a visszataszító reakció, amelyet a közönség az önző, gonosz, kapzsi, erkölcstelen és általában szeretethetetlen karakterek iránt érez.
Egy friss japán tanulmányban a horror, a félelem és az erkölcsi undor közötti különbségeket vizsgálták, és a kutatók megállapították, hogy a horror egy sajátos érzelmi reakciót vált ki, amelyet elsőként a történetben megjelenő rombolás, majd a rombolást végző karakerrel szemben érzett morális undor miatt érzünk. Az erkölcsi undort erős érzelemként határozzák meg, és kifejtik, hogy ezzel reagálunk a potenciálisan káros emberekre, akik rossz jellemhez kapcsolódó tulajdonságokat mutatnak, amelyek árthatnak más embereknek (vagy) a társadalomnak. Ebből Richard Brouillette arra következtet, hogy az erkölcsi undor inkább érzelmi alapú, más, mint a zsigeri undor, amit a testünkben érzünk. Az erkölcsi undor egy olyan érzelem, amelyet a potenciális rombolással, és azzal kapcsolatban érzünk, ahogyan mások káros módon viselkednek.
Részlet a Glass Onion című kirimiből (Fotó: Netflix)
Ha elképzelünk egy csapat gusztustalan módon viselkedő figurát, akik mindannyian gyilkossági gyanúsítottak, és együtt rekednek egy távoli szigeten – ahogy Agatha Christie írta a Tíz kicsi néger című regényében, és ahogy Johnson jelenítette meg a Glass Oniont -, és máris értjük, miért rajongunk annyira. A krimi akkor lesz a legvonzóbb számunkra, ha vannak olyan elemei, amelyek az erkölcsi húrokat pengetik, többek között:
- Egy szimpatikus nyomozó, aki a gyanúsítottakkal szemben kissé naivnak tűnhet.
- Az áldozat szimpatikus szerette vagy barátja, aki igazságot akar szolgáltatni.
- A gyanúsítottak egy csoportja, akik olyan jellemvonásokat mutatnak, mint az önzőség, gonoszság vagy kapzsiság.
- Kombinálj mindenkit egy zárt térben, például egy távoli vidéki kúriában egy viharos éjszakán, egy hóban elakadt vonaton, egy jachton, vagy egy gazdag ember távoli szigetén, ahová nem lehet hajóval eljutni. Kész is a sikeres krimi receptje.
A tanulmányok következtetéseivel dolgozva Richard Brouillette szerint meggyőző pszichológiai magyarázatok vannak arra, hogy miért szeretjük utálni a rettenetes karaktereket, és hogyan hajt bennünket az igazságszolgáltatás – olyannyira, hogy egyszerűen nem tudunk félrenézni, amíg a bűnügyi történet véget nem ér.
