nlc.hu
Szabadidő
László bulizó tinikre vigyáz, a szülők hálásak érte

„Van olyan fiatal, aki rendesen megizzaszt minket” – László bulizó tinikre vigyáz, a szülők hálásak ezért

A Cápák között idei harmadik adásának megható pillanata volt, amikor az elsőre kissé félelmetes megjelenésű Sándor László krokodilkönnyei megindultak, miután két Cápa is egy-egymillió forinttal ajándékozta meg a vállalkozását. Felhívtuk az Alf tinifelügyelet vezetőjét, hogy elbeszélgessünk a nem mindennapi szolgáltatásáról.

A Cápák között adás után azt gondoltam, hogy a vállalkozásod mostanában indult, de mint kiderült, már 2018-ban kezdted.

A vagyonvédelmi cégünk még 2017-ben alakult, de a műsorban bemutatott szolgáltatásunk valóban 2018-ban indult. Tinifelügyeletként kezdtük. Volt egy megkeresésem egy szülőtől, aki azt kérte, adjak tanácsot: engedje vagy ne engedje el a gyerekét bulizni. Tíz méterre van a házuktól a kocsma, ők meg nem lesznek otthon, és aggódott, hogy olyan emberek mennek majd be oda, akik esetleg zavarhatják vagy zaklathatják a tiniket. Akkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha beülnék egy kocsiba, és onnan figyelném, mi folyik odabent, kik mennek be oda, éri-e atrocitás a gyerekeket. Innen eredt az ötlet, rájöttem, hogy lenne erre igény, ki lehetne terjeszteni. Biztosan sok aggódó szülő van, aki nehéz szívvel engedi el a gyerekét az éjszakába, és ez egy olyan szolgáltatás, ami megnyugtatja őket.

Sándor László, Cápák között

Forrás: RTL Klub

Abból az évből találtam egy cikket rólatok, ami arról ír, hogy iskolák körül járőröztetek.

Ez nem a fő tevékenységünk, jótékonyságból csináltuk. Szoktunk és szeretünk is jótékonykodni. Iskolák környékén járőröztünk, a jelenlétünkkel megelőzve, hogy bármi rossz történjen a környéken. Örömmel csináltuk, csak közbeszólt a pandémia. Bezártak az iskolák és bezártak a szórakozóhelyek is, és az üzleti tervünk abban a környezetben sajnos már nem működött. Pechünk volt, mert az ötlet pont akkor kapott szikrát, amikor jöttek a lezárások. Tavaly kezdett a dolog új életre kelni, miután a szórakozóhelyek és az iskolák is kinyitottak, és most a Cápák támogatásának köszönhetően azon dolgozunk, hogy országos szinten is jelen lehessünk, ne csak Budapesten és Pest megyében.

Testőrszolgáltatást viszonylag sok cég nyújt Magyarországon. Elmesélnéd, ti miben különböztök tőlük?

Az általunk végzett szolgáltatást már évszázadokkal ezelőtt is csinálták, csak éppen szülők, barátok vagy rokonok mentek a gyermekek után. Még ma is sokszor halljuk mondjuk az anyától, hogy „Elengedlek szórakozni, de csak ha apa elkísér”. Az is gyakran előfordul, hogy a szülő tudja, hogy lesz ott egy ismerőse, és megkéri, hogy nézzen már rá a gyerekre. Tehát maga a tevékenység nem új, de cégszerűen, szolgáltatásként végezve már az. Sok vagyonvédelmi cég nyújt testőr-szolgáltatást, de ha egy civil ember otthon ülve azon gondolkodik, kit hívjon, hogy valaki elkísérje a gyerekét szórakozni, mostanáig nem nagyon talált olyan vállalkozást, ami kimondottan erre specializálódott. Minket azonnal hívni tudnak, és tudjuk, mi a dolgunk. A testőrködés és a felügyelet között a legfőbb különbség, hogy mi nemcsak a gyerek testi épségét védjük, hanem a lelkit is. Egy megalázó helyzet, egy bántalmazás ebben az érzékeny korban rengeteget árt a gyerekek lelkének is, és mi azért vagyunk, hogy ez ne történhessen meg.

A vagyonvédelmi cégetek sokféle szolgáltatást nyújt. Mi alapján döntöd el, hogy kik azok az embereid, akik a legalkalmasabbak arra, hogy tinédzserek kíséretéül szolgáljanak?

Alapos elbeszélgetés alapján. Szeretek családos apukákkal dolgozni. Hárman vagyunk a cégben, Attila, László és Ferenc – innen jött az Alf név -, Attila és Ferenc édestestvérek, én meg a barátjuk vagyok. Értékszállítók voltunk, és együtt alapítottunk egy saját céget, a nevünket és arcunkat adjuk ehhez a vállalkozáshoz. Majdhogynem családi vállalkozás vagyunk, egy családbarát vállalkozás, nekünk nagyon fontosak a gyerekek. Olyan kollégákat veszünk magunk mellé, akinek a beállítottságával és az életvitelével azonosulni tudunk. Jól kommunikáló, nyugodt, a fiatalokat szerető kollégák kapják ezeket a feladatokat. Ez a munka sokszor jár együtt pesztrálással, és ehhez türelem és empátia szükségeltetik. Ezért is hívjuk inkább felügyeletnek, és ezért is értünk hozzá jobban, mint a többi vagyonvédelmi cég.

Olyankor közbeléptek, ha nem az adott fiatallal történik valami rossz, csak mondjuk ugyanabban a teremben a társaság egy másik tagjával?

Érző emberek vagyunk nagy lélekkel, nekünk mindenki épsége fontos. Szerintem egy ilyen helyzetben állampolgári kötelességünk is segíteni.

A Cápák közöttben elmondtad, hogy látható és láthatatlan védelemmel is foglalkoztok. Melyik a népszerűbb szolgáltatásotok?

A láthatatlan védelmet többnyire jobban szeretik. Sok gyerek nehezen dolgozza fel, ha úgy érzi, a szülő nem bízik benne, és nem veszi jó néven, hogy felügyelőt akarnak ráállítani. Az anyukák/apukák ezért inkább nem vesznek össze a gyerekükkel, és láthatatlanul oldják meg a dolgot. Egy testőr mindig ott van az ember mellett, míg a láthatatlan védelem csak akkor avatkozik be, ha bármilyen probléma felmerül.

A látható védelemnél az a veszély nem áll fenn, hogy maga a kamasz kezd el kötekedni másokkal, tudván, hogy úgyis saját testőre van?

Erre mi is gondoltunk. Mindig előre tisztázzuk, hogy mi nem az a szolgáltatás vagyunk, amit vagánykodásra lehet használni. Mi azért vagyunk, hogy megvédjük őt. Az elején meg szoktuk beszélni, hogy mit szeretne: tudjanak rólunk a barátai vagy sem. Az is megoldás lehet, ha ebben a helyzetben az egyik barátjaként mutatja be az emberünket.

Egy házibuliban hogy tudjátok biztosítani a láthatatlan védelmet? Nem túl feltűnő?

A láthatatlan védelem egy házibulin vagy egy születésnapi bulin nem kivitelezhető. Minden megbízás úgy kezdődik, hogy leülünk a szülővel és egy kávé mellett átbeszéljük és felmérjük a helyzetet, és egy személyre szabott árajánlatot adunk egy személyre szabott szolgáltatással. Egy házibuliban nem leszünk láthatatlanok, hanem az egyik emberünk ott áll az ajtóban, és nem engedi be az idegeneket, míg a másik odabent felel a biztonságért, és bármilyen problémát le tud reagálni. A láthatatlan védelem inkább koncerteken, szórakozóhelyeken, diszkókban vagy fesztiválokon használható, ahol sok az idegen és el lehet vegyülni.

Azért el tudom képzelni, hogy egy nagyobb fesztiválon azért elég emberes feladat lehet valakinek folyton a nyomában lenni.

Igen, ezért is szükséges egy ember mellé minimum két fő. Volt már olyan kollégám, aki azzal hívott fel reggel, hogy többet futott az éjszaka, mint egy olimpikon, és mondta, hogy talán ő már túl öreg ehhez. (nevet) Azért van olyan fiatal, aki rendesen megizzaszt minket. Néha visszasírjuk a portás biztonsági őr munkákat. (nevet) Ez melós dolog, de szeretjük csinálni.

Sándor László, Cápák között

Forrás: Magánarchívum

Előfordul, hogy egy kamasz kiszúrja, hogy ott vagytok körülötte és nem veszi ezt jó néven?

Erre még nem volt példa. Arra már igen, hogy a szülő elmondta a gyereknek, de nem volt belőle gond, csak furán érezte magát. Csak olyankor szoktak rájönni, hogy ott vagyunk, amikor közbeavatkozunk egy problémánál, de ilyen esetekben mindig hálásak érte.

Kik a tipikus ügyfelei a tinifelügyeletnek? A felső tízezer? Gazdag vállalkozók?

Meglepő módon leginkább az aggódó anyukák, és jellemzően nem a felső tízezer tagjai közül. A Cápák között után minden második hozzászólás arról szólt, hogy ezt a szolgáltatást csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak, ami szerintem nem igaz. Ezt azért nem minden héten kell kigazdálkodni a családi kasszából. Ez egy olyan dolog, mint amikor az ember tanítja a gyerekét biciklizni. Egy kis ideig ott kell lenni mellette, néha fogni kell, néha nem, aztán egy idő után már el lehet engedni. Ez a szolgáltatás egy érzékeny korszak átvészelésében segít. Utána úgyis megtanul vigyázni magára, és a szülő is elfogadja, hogy a gyerek már felnőtt. Próbálunk olyan árajánlatot adni, hogy az beleférjen az ügyfél pénztárcájába.

Mi a leggyakoribb kérdés, amit a szülőktől kaptok?

Mostanáig leginkább szájról szájra terjedt a szolgáltatásunk híre, a szülők ismerős ajánlása útján jutottak el a céghez, ami hozzájárult ahhoz, hogy eleve bizalommal fordultak hozzánk, ezen nem kellett sokat dolgoznunk, megkönnyítette a dolgunkat. Egy kérdés van, amit szinte mindig megkapunk: Hívhatom magukat éjszaka, hogy minden rendben van-e? Természetesen igen.

Van olyan korú gyereked, aki már jár bulizni? Ha igen, hogyan kezeled?

Három gyermekem van, egy húszéves fiú, egy tizennégy éves lány és egy hétéves fiú. Természetesen én annak a híve vagyok, hogy amennyiben menni akarnak, el kell engedni őket, de tanácsokkal azért ellátom, vagy legalábbis próbálom ellátni őket.

A Cápák között új adásai vasárnap esténként láthatók az RTL műsorán, a korábbi adások pedig visszanézhetők az RTL+ kínálatában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top