nlc.hu
Szabadidő
Mardoll és szerelme összeköltöztek

Mardoll már össze is költözött új párjával

Új kedvese mindenben támogatja.

Mardoll tavaly nyáron szakított korábbi barátjával, Hadas Alfréddal. Az elválás kicsit háborúsra sikerült, ugyanis az énekesnő állította, korábbi kedvese nem tudott örülni a sikereinek. Augusztusban viszont arról beszélt, máris alakulóban van az új szerelem

Úgy néz ki, azóta ki is alakult, ugyanis mint kiderült, már össze is költöztek. Az X-Faktor korábbi tehetsége ezúttal a VIASAT3 Troll a konyhában című kulináris krimijében fog szerepelni, melynek egy előzetes interjújában árulta el, ha ideje engedi, párjával és kutyáival töltődik fel. 

Mardoll

Mardoll (Fotó: Instagram)

„Leginkább zenével foglalkozom, most ALEE-val dolgozok egy közös számon, a héten pedig a New Level Empire-rel forgattam egy klipet, úgyhogy nagy a pörgés. De április elején Amsterdamba utazom kistesómmal, aki kint néz sulikat, mert jövőre lesz végzős. Nyáron Izlandra megyünk az apukámmal, ezt már régóta terveztük, csak a Covid miatt át kellett szerveznünk. A maradék szabadidőmet a párommal töltöm, akivel 5 hónapja össze is költöztünk. Egy hosszabb külföldi munka után hazajött és elkezdett lakásokat nézni, én pedig egyből felajánlottam, hogy jöjjön hozzám. Aztán gyorsan egymásra hangolódtunk, és szuper kis csapat lettünk Rajmonddal és a kiskutyámmal. Mindenben támogat, valamelyik este rosszul lettem a forgatás után, émelyegtem, ő pedig végig mellettem volt és támogatott, fogta a hajamat, simogatott.”

Mardoll azt is megosztotta, hogy bár otthonosan mozog a konyhában, előfordult, amikor direkt rontott az ételén, ennek pedig komoly oka volt. „Akkor még együtt voltunk a sráccal, akiről szó van, ő volt az első komolyabb kapcsolatom, és a szülinapja előtt kiderült, hogy megcsalt egy barátnőmmel. Sokan tudták ezt és nem mondták el, még a barátaim se. 15 éves fejjel még nem arra gondoltam, hogy akkor most elhagyom ezt a rohadékot, mert megcsalt, hanem úgy voltam vele: I’m gonna get my revenge! (bosszút állok) A tortába jó sok hashajtót tettem, a srác pedig alig ért el a wc-ig a Hajógyárin. Egyvalamit mindenki megtanult: hogy nem szabad megcsalni engem. Persze, már nem csinálnék ilyesmit.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top