Ugyan csak tizenkét éves voltam a texasi Wacóban történt hihetetlen események idején, az ostrom híre még hozzám is eljutott. Igazi médiatörténeti szenzáció volt ez a bizarr patthelyzet, amiben az Egyesült Államok hatóságai szembeszálltak és alulmaradtak egy magát állig felfegyverző, személyi kultuszra építő fanatikus szektával szemben, melynek tagjai őrült módjára védték vezetőjüket, David Koresht, akire Krisztus újabb eljöveteleként tekintettek, és hittek abban, hogy amennyiben végig kitartanak mellette a nehéz helyzetben, az oldalán ők is a mennybe kerülhetnek.
A magukat Dávidistáknak nevező szektások hitének egyik alapját jelentette a hatóságok támadása. Már régóta készültek rá, lévén David Koresh korábban megjósolta nekik ezt, ahogyan azt is, hogy mindannyian el fognak pusztulni benne. Az öröm az ürömben: nem kell aggódni, mert majd visszatérnek a túlvilágról és dicsőségesen megnyerik a csatát. Az 1993 kora tavaszán zajló eseményekről a Netflix készített háromrészes dokumentumfilmet (A wacói ostrom: Amerikai apokalipszis), ami gyorstalpalóként kiválóan foglalja össze az ostrom történéseit. Az epizódok rengeteg korábban sosem látott felvételen mutatják be az összecsapás részleteit, mindkét oldalról szólalnak meg benne résztvevők, de sajnos az már nem érdekelte az alkotókat, hogy megmutassák, mi vezetett idáig, és milyen következményei és utóhatásai lettek a tragédiának az Egyesült Államokban.
Sok fegyver kis helyen is elfér
Nem sok olyan hely van a világon, ahol sokáig fel sem tűnne, hogy egy birtokon valaki több mint egymillió lőszert és megszámlálhatatlanul sok lőfegyvert halmoz fel, köztük olyan erejű fegyvereket, melyek páncélos járművek átlövésére is képesek. Az egyik ilyen hely kétségtelenül Texas állam, ahol a David Koresh vezette Dávidisták évekig halmozhatták fel – méghozzá nagyrészt legálisan – a fegyverkészletüket, és senkit sem érdekelt, hogy ennyi puskával akár egy kisebb hadsereget is fel lehetne fegyverezni. A Dávidisták a legfőbb bűnt akkor követték el, amikor a félautomata fegyvereiket a saját műhelyükben engedély nélkül elkezdték átalakítani automatákká, és ezzel átléptek a szürkezónából az illegalitás területére. Érdekes belegondolni, hogy ugyan a hatóság számára köztudott volt, hogy David Koresh kiskorú lányokat tesz magáévá és gyakorlatilag egy háremet tart maga körül, akik sorra szülik neki a gyerekeket, egyedül akkor szánták rá magukat a kiszállásra, miután tudomásukra jutott a fegyverek manipulálásának ténye.
David Koresh a Wacói ostrom: Amerikai Apokalipszis című dokumentumfilmben (Fotó: Waco Tribune Herald/Courtesy of Netflix)
1993. február 28-án az ATF (az amerikai kormány alkohol-, dohány-, robbanószer- és lőfegyverekkel kapcsolatos bűncselekményeire specializálódott szerve) több tucatnyi ügynökkel szállt ki a semmi közepén álló Mount Carmel Center birtokra. A tervük az volt, hogy a meglepetés erejét kihasználva rajtaütnek a szektán, lefoglalják a felhalmozott fegyvereket és leültetik a főkolomposokat. Meg sem próbálkoztak tárgyalással, úgy hitték, a hirtelen megjelent fegyveresek tömege annyira lesokkolja majd őket, hogy eszük ágába sem jut ellenállni. Tévedtek. Méghozzá nagyot.
Egy elszúrt támadás
Talán kevésbé ismert tény, de nagyrészt egy eltévedt tévériporternek köszönhető, hogy az aznapi akció a szekta tudomására jutott. Mivel a hatóságok vagánykodni akartak a sajtó előtt a nagy fogással, leadták a tippet néhány tévésnek a razziáról, akik szintén a helyszínre mentek. Csakhogy az egyikük eltévedt a környéken, és amikor meglátott egy arra járó postást, útbaigazítást kért a Mount Carmel Centerhez. Amikor a postás visszakérdezett, miért megy oda, elmondta neki, hogy a készülő razziáról készít majd felvételeket, nem tudván, hogy a postás is a szekta tagja volt. A férfi első dolga volt, hogy jelentse David Coreshnek a rajtaütést. Mielőtt odaértek, az ATF-nek is tudomására jutott, hogy oda a meglepetés, már tudnak az érkezésükről, mégsem gondolták meg magukat. Itt követték el az első súlyos hibát. Szembe mertek szállni egy magukat bebunkerozó, állig felfegyverzett szektával, miközben tudták, hogy több tucat ártatlan gyerek is a helyszínen tartózkodik. Ami innentől kezdve történt, máig vita tárgyát képezi. A Dávidisták szerint az első lövést az ATF-esek adták le, és ők csak önvédelemből lőttek vissza, míg az ATF szerint az épülethez érve elkezdtek lőni rájuk. A lényegen azonban ez mit sem változtat: rövid idő alatt óriási vérfürdő alakult ki, amiben hat szektás mellett négy rendőr is életét vesztette. Mindkét oldalon rengetegen megsérültek, maga David Koresh is lövést kapott. Az ATF megszégyenülten vonult vissza a helyszínről, és végül még ők könyörögtek tűzszünetért, hogy biztonságban ki tudják onnan menekíteni a sebesült rendőröket.
Az ATF a helyszínen (Fotó: Netflix)
Az óriási lövöldözés híre hamar kiszivárgott. A rendőrség, az ATF és az FBI nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, hogy körbevegyék a nagyjából száz embernek otthont adó birtokot, gyalogsági páncélozott járműveket, sőt Abrams tankokat vonultattak fel, rengeteg riporter és stábautó jelent meg, és elkezdődött egy rendkívüli, bizarr patthelyzet, amiben mindkét fél arra várt, mit fog lépni a másik. Az FBI nem mert támadni, tanulva egyrészt az előző próbálkozás kudarcából, másrészt tudták, hogy odabent rengeteg gyerek is van, és nem vetne jó fényt rájuk, ha egy támadás után a hatóságok által lelőtt gyerekek holttesteivel lenne teli a sajtó. Ezzel szemben Koreshék időhúzásra játszottak, a szektavezér a hirtelen nagy érdeklődést arra próbálta használni, hogy a saját tanait hirdesse a nyilvánosság előtt. Elérte, hogy néhány gyerek elengedéséért cserébe a rádióállomások bejátsszák a beszédét, közben egy ügyvéd segítségével próbálta kiharcolni, hogy minél jobb feltételekkel adhassák meg magukat.
A tehetetlenség 51 napja
A wacói ostrom: Amerikai apokalipszis az első epizódban az első támadást, a két folytatásban pedig az 51 napig elhúzódó ostromot mutatja be, ami igazi türelemjátéknak bizonyult mindkét fél részéről. A hatóságok a helyszínen egyre frusztráltabbá váltak. Az FBI-nak napi egymillió dollárjába került az ostrom, a vezetők érezték a fentről érkező nyomást, hogy mihamarabb véget vessenek neki. Érdekek ütköztek, ami kommunikációs zavarhoz, a zavar pedig újabb hibákhoz vezetett.
- A túsztárgyalók azt szerették volna, ha tárgyalások útján lassan hozzák ki a birtokról a gyerekeket és a magukat megadni kívánó szektásokat. Eredményesek voltak, hiszen több mint húsz gyereket kihoztak, viszont nagyon lassan haladtak.
- Eközben a túszok szabadításáért felelős csapat egyre türelmetlenebbé vált, ők inkább erőből akarták megoldani a problémát. Lenézték David Koresht és a szektáját, és bosszút akartak állni a meggyilkolt és megsebzett rendőrökért.
- Eredménytelen volt a kommunikáció a túsztárgyalók és a túszszabadítók között, ezért az utóbbiak többször keresztbe tettek az előbbiek törekvéseinek.
- Amikor egy szektás nőt nagy nehezen rábeszéltek, hogy adja meg magát, és jöjjön ki a kisfiához, mert szüksége van rá, ők ahelyett, hogy hagyták volna, hogy a nő és a fia pár napig együtt legyen, látványosan letartóztatták és börtönbe küldték az anyukát, amiről a sajtó is beszámolt, elvéve ezzel a túsztárgyalók esélyeit, akik eddig azzal próbálták rávenni őket a megadásra, hogy kint a gyerekeikkel tölthetnek időt.
- Míg a tárgyalók emberséggel és megértéssel fordultak a bent lévőkhöz, addig az akciócsapat elvágta őket a vezetékes víztől és az áramtól, sőt több napon át hangos zajokkal kínozták őket, mert abban reménykedtek, hogy az alvásmegvonás majd megadásra kényszeríti őket. Ehelyett csupán azt érték el, hogy még kevésbé bíztak bennük és még inkább ellenük fordultak.
- Amikor a tárgyalók már nagyon közel jártak a sikerhez, és elkezdődött egy nagyobb csoport kivonulása a birtokról, az ott köröző páncélkocsik vezetői szándékosan tapostak át a szektások kint parkoló autóin és a birtok előtt lévő sírhelyeken, ezzel is provokálva őket. Emiatt Koreshék végül nem adták meg magukat, mert látták, milyen bánásmódra számíthatnak.
Dávidisták tüntetnek az ATF akciója ellen 1993. március 1-én (Fotó: Steven Reece/Sygma via Getty Images)
A nagy tűz
A Netflix szektás dokumentumfilmje megmutatja, milyen út vezetett addig, hogy az Egyesült Államok legfőbb ügyészének parancsára végül az FBI meginduljon a Dávidisták ellen. Bár a kezdeti terv az volt, hogy masszív könnygáztámadással és az épület egyes falainak lebontásával gyakorlatilag mindenkit kifüstölnek onnan, az eredmény az lett, hogy a birtok kigyulladt, és az odabent bujkáló 85 ember közül mindössze 9-en tudtak/akartak kimenekülni a lángok közül. Bár a túlélő szektások azt állítják, hogy a lángok az FBI támadása miatt kaptak fel, a valóságban David Koresh az embereivel így akart mártírhalált halni. Felgyújtották a Mount Carmel Centert és bennégtek a közepében, magukkal rántva ezzel a halálba 26 gyereket, akiknek nagyjából a fele Koresh saját gyermeke volt. Az esetből óriási botrány lett, a legfőbb ügyész, vállalva a felelősséget, lemondott, a Wacóban történtek pedig máig szégyenfoltját jelentik az amerikai fegyveres rendfenntartók történetének.
Aki a dokumentumfilmtől leginkább az 51 nap krónikáját várja izgalmas feldolgozásban, az nem fog csalódni. Részletekbe menően és kissé hatásvadász módon tálalják nekünk az akkori történéseket. Megszólalnak a filmben az akcióban részt vevő túsztárgyalók és rendőri erők, a helyszínen jelen lévő újságírók, sőt még néhány olyan szektatag is, aki vagy még gyerek volt a történések idején, és még a tűz kitörése előtt elengedték, vagy megadta magát a gyermeke érdekében, netán képes volt az utolsó pillanatban kimenekülni a tűzből. Bár kapunk egy rövid, Wikipédia-szerű összefoglalót a Dávidisták történetéről és David Koresh hátteréről, sajnos nem merülünk el benne igazán. Pedig igazán izgalmas részletek is elhangzanak, amiket jó lett volna jobban kibontani.
A szektában a 12-13 éves lányokra már érett nőként tekintettek, ezért nem látták bűncselekménynek, hogy Koresh szexuális viszonyt létesített velük, és az a tény is megdöbbentő, hogy amikor a szektavezér kitalálta, hogy a Dávidisták összes nője az övé legyen, és minden férfi váljon el a feleségétől, a legtöbben gond nélkül vetették alá magukat az akaratának. Rémisztő látni, hogy bár harminc év telt el az eset óta, a filmben megszólaló egykori Dávidisták láthatóan még ma is Koresh hatása alatt állnak. Egyáltalán nem gondolják, hogy annak idején hibát vétettek azzal, hogy beálltak a szektába, a Wacóban történtekért kizárólag a hatóságokat okolják, sőt volt olyan megszólaló, akin látszott, hogy megbánta, hogy a fia miatt kijött a birtokról, legszívesebben ő is bennégett volna a többiekkel együtt. Kár, hogy a film készítői ezekre direkt nem kérdeztek rá náluk, és az utalásaikból kellett rájönnünk.
Wacói ostrom: Amerikai Apokalipszis (Fotó: Netflix)
Waco öröksége
Az amerikai rendőrség és rendfenntartás tagjai hiába vannak állig felfegyverezve, 1993 óta már számos alkalommal bizonyították, hogy éles helyzetben gyakran kudarcot vallanak. Csakhogy néhány híresebb példát említsek: a Capitolium támadóival szemben nem léptek fel elég határozottan, Uvalde-ban pedig nem mertek behatolni az épületbe, hogy megállítsanak egy iskolai lövöldözést, a késlekedésük pedig emberéletekbe került.
A Wacóban történtek mély nyomot hagytak az Egyesült Államokban. Bár a filmben is elhangzik, hogy az oklahomai robbantás elkövetője is a helyszínen inspirálódott, és a példaképének tartotta a hatóságokkal szembeszálló Koreshéket, ennél mélyebbre nem mennek, pedig igazán érdekes összefüggésekre világíthatnának rá. Waco számos szélsőjobbos, az állam hatalmát el nem ismerő, összeesküvés-elméletekben hívő csoport és felfegyverzett milícia számára jelentett példát és motivációt, sőt jelent a mai napig. Wacóhoz hasonló radikális történés volt 2021. január 6-án a Capitolium ostroma Washingtonban, amikor az amerikai kormányban és rendszerben nem bízó amerikaiak egy erőszakos csoportja úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az irányítást, és nem törődve a választások eredményeivel, ők maguk veszik a kezükbe a hatalmat. Régi félelme az amerikai demokrácia híveinek, hogy a demokráciájuk egyszer majd úgy ér véget, hogy egy csoport nem választások útján, hanem fegyverrel és erőszakkal veszi át az ország irányítását. Reméljük, hogy ez sosem fog megtörténni, de ha netán mégis eljutunk oda, biztosan tudhatjuk, hogy ennek a demokrácia-puccsnak a gyökerét még a texasi Wacóban vetették el 1993 tavaszán.
