nlc.hu
Szabadidő

A Kat Torres-ügy

Droggal manipulálta és prostitúcióra kényszerítette követőit egy ismert wellness-influencer

Vannak olyan bűntények, amik egyenesen könyörögnek azért, hogy a Netflix egy szaftos true crime dokumentumfilmet csináljon belőlük: ilyen a brazil modellből lett wellness-influencer ügye, akit most emberkereskedelem vádjával vettek őrizetbe. Kat Torres sztorija tele van fordulattal és amikor már azt hinné az ember, hogy ennél bizarrabb részlet nem jöhet, kiderül, hogy a java még hátra van.

Néhány hónappal ezelőtt bejárta a dél-amerikai médiát Katiuscia Torres – ismertebb nevén Kat Torres vagy Kate Aluz – ügye: a néhai brazil modellt az Egyesült Államokban tartóztatták le, amikor lejárt vízummal próbált Kanada területére lépni, majd miután hazatoloncolták a brazil hatóságok vették őrizetbe. A vád emberkereskedelem és prostitúcióra kényszerítés.

A bökkenő csak annyi, hogy Torres nem szimplán egy kiöregedett kifutómodell, aki megkérdőjelezhető üzletekkel keresi a kenyerét: a 34 éves nő Brazília egyik legismertebb wellness-gurujának számít, akit milliók követtek az (azóta már deaktivált) Instagram-oldalán. A helyi hatóság azzal gyanúsítja, hogy pszichoaktív ayahuasca-tea és manipuláció segítségével behálózott több fiatal nőt akiket az Egyesült Államokba vitt, ahol egy  escortokat kiajánló oldalon keresztül prostituálta őket.

Szépségkirálynőből szektavezér

Kat Torres hátterét tekitve nem sok minden utalt arra, hogy később remek szektavezér és emberkereskedő válhatna belőle: Belémben, egy brazil szövetségi állam fővárosában született átlagos családba. Gyerekkorától kezdve színészkedett és modellkedett, az áttörést azonban az hozta meg, amikor 2012-ben Miss Caieiras-nak választották. Ugyanebben az évben részt vett a 2012-es Miss São Paulo-n.

Torres ezután leszerződött a Elite Model Management miami-i cégéhez és az Egyesült Államokba költözött – itt a brazil sajtó értesülései szerint Susan Batson filmproducer híres színésziskolájában tanult. Modellként megjárta az ismertebb divatheteket, de olyan világsztárrá soha nem vált mint, más brazil szépségek.

A fiatal nőt ebben az időszakban – egész pontosan 2014-ben – hírbe hozták Hollywood legkapósabb agglegényével, a fiatal nők iránti vonzalmáról híres Leonardo DiCaprióval. A híresztelés alapja az volt, hogy a párost lekapták együtt egy klubban. Torres először azt állította, hogy valóban van valami közte és a színész között, később azonban visszakozott és már úgy mesélt a dologról, mintha csak jó ismerősök lennének.

Kat Torres és Leonardo DiCaprio

Kat Torres és Leonardo DiCaprio. Ez a fotó adta a híresztelések alapját.
Forrás: Globo Extra

Néhány évvel később a modell a Coisas da Kat (vagyis Kat dolgai) nevű mémoldallal tért vissza a brazil köztudatba: ezen – az azóta törölt – profilon a saját fotóihoz írt vicces feliratokkal szórakoztatta a nagyközösnéget. A sikert látva elkezdett a vicces képek mellett tipikus influencer tartalmakat is megosztani: Pinterestre illő képeket az életmódjáról és bejegyzéseket arról, hogy hogyan jut el egy szegény brazil kislány odáig, hogy New Yorkban élhesen. A taktika bevált, Torres rövid időn belül rengeteg fiatal brazil nő kedvence lett.

Már meglehetősen ismert volt, amikor felfedezte az ayahuasca nevű pszichedelikus teakeveréket – ezután a szer gyógyító hatásáról szóló posztok is napirendre kerültek. Torres újramárkázta magát mint holisztikus életvezetési tanácsadó és hipnotizőr, azt állítva, hogy sok időt tölt egy Los Angeles-i közösségben, amely a hallucinogén amazóniai teát szentségként használja. Elmondása szerint a csoport tagjai csak ritkán és mértékkel használták a látomásokat okozó pszichedelikus szert, de ő havonta ivott belőle, mivel médiumnak tekintették.

Elképesztő dolgokat láttam…beszéltem Jézus Krisztussal, pedig nem is hittem Jézus Krisztusban.

„A rituálé 13 órára kiszakít a testemből, ezidő alatt meglátogatom a halott szeretteimet, de még a követőimet is” – mesélte a modell ebben az időszakban Amaury Jr. brazil újságíró műsorában adott interjúban. – „Egyszerűen nem lehet összehasonlítani a patikában kapható gyógyszerekkel”.

Az ayahuasca-mámor csúcsán még egy önsegítő könyvet is megjelentetett A Hang címmel, amiről azt állította – a cím után szabadon – hogy egy isteni sugallatra született. 

A Hang - Kat Torres könyve

A Hang – Kat Torres könyve. A íromány még mindig megvásárolható ebook formájában.
Forrás: Amazon

A spirituális guru lét bejött a nőnek: hamarosan a követői tízezrei hittek abban, hogy ha eléggé akarják, ők is tudnak olyan életet manifesztálni, mint amit online látnak. Az átvert hívek elmondása szerint Torres állítólag több száz dollárt kért el kétes sikerű konzultációkért és randitanácsadásért. Ez azonban még nem köztörvényes bűntett és még csak nem is kimagasló csalás az online wellness-influencerek korában.

Ufó-fürdő és influencer háború

Torrest azonban azzal gyanúsítják, hogy lányokat bátorított arra, hogy csatlakozzanak hozzá az Egyesült Államokban, pazar életmódot ígérve a befolyásolható nőknek, köztük a 21 éves Leticia Maia Alvarengának és a 25 éves Desirrê Freitasnak. A nő állítólag azt mondta ezeknek a fiatal nőknek, hogy ő megtanítja, hogyan fogjanak gazdag férjet. Azonban Amerikában valami egészen más bontakozott ki: a lányokról készített fotók eszkort-közvetítő oldalakon jelentek meg, a hajukat pedig a Torresével megegyező szalmaszőkére festették, azt a hatást keltve, mintha valami bizarr hármasikrek lennének.

Kat Torres és követői

Kat Torres (jobb) Desirré Freitas és Letícia Alvarenga egy rendőrségi felvételen.
Forrás: Franklin County Sherrifs Office, North Carolina

Eközben fura videókat posztoltak Facebookra: az “alien-fürdő” névre keresztelt felvételen (itt megtekinthető) Torres és Alvarenga látható, amint az influencer egy rakás oda nem illő dolgot (konfettitől kezdve a lufin át műanyag tojásokig) dobál bele egy kád vízbe, miközben a láthatóan bódult állapotban lévő Alvarenga a mosdó szélén ücsörög.

A videó vírusként terjedt el a brazil felhasználók között és még a média is felkapta: talkshow-k és újságcikkek foglalkoztak Torres rejtélyes szektájával. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Alvarenga és Freitas szülei eltűntnek nyilvánították a lányaikat és intenzív közösségi média kampányt folytattak a megtalálásukra. Torres erre válaszul a követői családját kezdte el támadni: Alvarenga apját azzal gyanúsította, hogy szexuálisan bántalmazta a lányt kiskorában.

Az események akkor érték el a csúcspontot, amikor egy ismert brazil topmodell, Yasmín Brunet is ringbe szállt: a híresség bekapcsolódott egy Alvarenga által tartott Instagram-élőbe és arra kérte a lányt, hogyha valóban biztonságban van és nem áll befolyás alatt – mint ahogy azt állítja – akkor fordítsa körbe a kamerát a szobában. Erre válaszul Alvarenga hirtelen véget vetett a live-nak, ami azt valószínűsíti, hogy Torres kiülről irányította. Ezt támasztja alá az is, hogy nemsokkal az incidens után Alvarenga hisztérikus hangvételű posztokban vádolta meg Brunet-et azzal, hogy szexkereskedelemmel foglalkozik.

Yasmin Brunet

Torres veszte az lett, hogy beleállt Yasmin Brunet topmodellbe.
Forrás: Getty Images

Azonban Brunet, akinek 3,2 millió követővel bír, rendőrségi feljelentést tett a vádak ellen. „Meg fogom mutatni nekik, hogy valóban vannak törvények az interneten, amelyeket be kell tartani” – írta az Instagramon.

„Az opportunizmus egyértelmű megnyilvánulásaként – látva, hogy mekkora médiamegjelenést kap egy olyan közszereplő személyiség nevének használatából, mint Yasmin Brunet – Letícia Alvarenga egyre több és több összefüggéstelen történetet kezdett el terjeszteni, nem törődve Brunet jóhírének a tönkretevésével” – állt Brunet ügyvédjének közleményében.

Eközben már a brazil rendőrség is nyomozott Torres után, így amikor a nőt és a követőit hazatoloncolták, azonnal őrizetbe is vették. Miután kiszabadultak a wellness-guru bűvköréből, mind Alvarenga, mind Freitas azt vallotta, hogy Torres manipulációval és lelki terrorral olyan dolgokra kényszerítette őket, amiket nem akartak. Ez utóbbi az El Globo napilapnak is nyilatkozott.

„Kihasználta a hitemet, a spiritualitásomat, az empátiámat és az iránta érzett barátságomat, hogy rávegyen arra, hogy egy másik országba költözzek, és olyan dolgokat tegyek, amelyek ellentétesek a lényemmel. A manipulációval és a hittel való visszaéléssel távolított el azoktól az emberektől, akiket a legjobban szerettem, míg végül teljesen egyedül találtam magam, menekülóút nélkül és teljesen a hatalma alá kerültem” – mondta. 

Freitas később Brunet meggyanúsítása miatt is bocsánatot kért, azt állítva, hogy Torres állt a kitalált történet mögött.

Nemzetközi bűnszervezet lehetett a cél

Bár maguk az áldozatok nem nyilatkoztak erről, arra vonatkozóan, hogy Torresnek hogyan sikerült rávennie Alvarengát és Freitast, hogy belemenjenek az egészbe, több elmélet is kering. Sokan úgy vélik, hogy az exmodell ayahuasca, hipnózis és manipuláció keverekékével érte el, hogy a fiatal nők teljesen összezavarodjanak és alárendelődjenek neki.

Ahogy az alien-fürdős felvételen, úgy más videókon is úgy tűnik, mintha Torres követői valamilyen szer hatása alatt állnának. Bár az ayahuasca klinikailag igazolt gyógyhatással bír és a népi gyógyításban évezredek óta használják, a résztvevők manipulálására törekvő gátlástalan guruk könnyen visszaélhetnek vele. Rosszindulatú facilitátorok által felelőtlenül használva, mint minden pszichedelikus szer, súlyosan károsíthatja a mentális egészséget.

Egy biztos: ha bebizonyosodnak az ellene felsorakoztatott vádak, Torres hosszú börtönbüntetés elé nézhet. A nő elleni több tucatnyi panasz többek között zsarolás, hamis fogvatartás és szexuális kizsákmányolás vádját tartalmazza. Az áldozataitól pénzt kért, azt ígérve, hogy a varázserejével meggyógyítja őket, azonban amikor a kúra nem működött, megszakította a kapcsolatot a kliensekkel. Ezen kívül egy felperes azt állítja, hogy Torres arra akarta rávenni, hogy prostituáltként dolgozzon neki az Egyesült Államokban és azt mondta, hogy több lányt is foglalkoztatna ilyen módon, illetve lakásokat adna ki alkalmi együttlétekhez.

Torres mindent tagad; az ügyvédje szerint egy ellene felhozott vádpont sem valós és rosszindulatú lejáratókampány áldozata.

(via; via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top