nlc.hu
Szabadidő
Katapultot épített a kutyájának egy férfi

Nem volt kedve labdát dobálni, ezért katapultot épített a kutyájának egy férfi

A felvételek tanúsága szerint a kutyusnak is bejött a leleményes ötlet.
kutya lasztival

A labdázás az egyik legszórakoztatóbb része a kutyatartásnak. Néha azonban szőrös barátainknak sokkal több energiájuk van, mint nekünk, és kissé bosszúsak, amikor mi már abba akarjuk hagyni a játékot.

Hát nem lenne nagyszerű, ha lenne egy olyan eszköz, ami akkor is dobálja a labdát az ebnek, amikor mi már nem szeretnénk? Egy George G. nevű férfi arra jutott, hogy de, sőt meg is alkotott egy ilyen szerkezetet az ókori katapultok mintájára.

A Reddit-en u/GoesUp néven ismert férfi megosztott egy videót arról az eszközről, amit a kutyusának készített. Találmányát úgy írja le, hogy az „első, teljesen kutyával működő, rögzített teniszlabda-katapult”.

A férfi elmondta, hogy az egyszerű mechanizmus ellenére a tervezés nem volt könnyű, mivel rengeteg paramétert fejben kellett tartani.

„Hosszú ideig kísérleteztem, próbálgattam. Próbáltam terveket találni az interneten, de nem sikerült, ezért elkezdtem magam megalkotni” – magyarázta.

A YouTube-csatornáján közzétett videó szerint az első eszközt körülbelül 12 évvel ezelőtt építette meg.

Persze a katapult haszontalan lenne ügyes kezelő nélkül: George G. elmesélte, hogy a kutyája, Olive betanítása meglepően gyorsan ment. A férfi szerint a blöki annyira szereti a labdázást, hogy mindössze néhány óra alatt elsajátította az eszköz működését.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top