Kritika a Tippelj és vidd el című RTL game showról

Nem is olyan rég még a TV2 próbálkozott egy ősrégi amerikai tévésiker hazai adaptálásával, és az Ütős Ötös kapcsán kénytelenek voltunk leírni, hogy láttuk a televíziózás halálát, és nem volt szép. Az RTL is hasonlóan mélyre nyúlt az amerikai tévétörténelemben, amikor előrángatta az elfáradt tévéműsorok pincéjének mélyéről a Price Is Right-ot, és elkészítette belőle a magyar változatot Tippelj és vidd el! címmel. A formátum gyökerei még a múlt évszázad ötvenes éveiig nyúlnak vissza, ám a most az RTL-en bemutatkozó változat az 1972-ben debütált változaton alapul.

Drágám, ezeket bedrogozták!

A csatorna azt a problémát ugyan sikeresen megoldotta, hogy az új műsor ne érződjön avíttnak vagy unalmasnak, a gond itt épp az ellenkezője annak, ami Till Attila TV2-s game show-ját jellemezte. A Tippelj és vidd el!-t nézve ugyanis végig az volt az érzésem, hogy a szerkesztők vettek egy csomó speedet a dílerüktől, és bedrogoztak a stúdióban nagyjából száz embert.

Nem tudom, mit adtak be nekik, de őszintén sajnálom, hogy a tévéképernyő előtt ülve nekem már nem jutott a cuccból, ugyanis nélküle szabályos küzdelem volt végignézni a reklámszünetekkel együtt közel másfél órás első adást.

Gyula még sohasem örült ennyire (Fotó: RTL)

Elképzelni se tudom, hogyan castingolták itt a játékosokat. Dicséretes, hogy látszólag minden korosztály és súlycsoport képviseltette magát közöttük, itt nem volt szempont, hogy a Tippelj és vidd el! csak a fiatal, nagyvárosi és divatos fiatalok game show-ja legyen, a szerkesztők itt tényleg igyekeznek megszólítani minden magyar családot. Ugyanakkor elképzelésem sincs, hogyan tudtak ennyi szuperpörgős, szuperlelkes, szinte egy helyben megállni képtelen és egyfolytában vigyorgó embert összeszedni, akik úgy tudnak örülni egy potyabiciklinek vagy egy ajándék fényképezőgépnek, mintha épp akkor vitték volna el a lottóötöst.

Lehet, csak én vagyok egy megkeseredett vénember a magam 42 évével, aki már nem tud örülni semminek, de ennyi magából kikelve, szinte hisztérikusan örömujjongó embert látni már-már szürreális élmény volt. A játékosok mellett annyi szól, hogy ők legalább tényleg nyernek/nyerhetnek valamit, csakhogy itt a nézők is úgy lelkesednek, mint egyszeri Harry Styles-rajongó, amikor a kedvence tízméteres közelében tartózkodik. Ez a fajta lelkesedés az amerikai televíziózásban ugyan mindennapos, nálunk mégis idegennek, sőt idegesítőnek hat. Az azonban tény, hogy nézőként a képernyőre tapadunk miatta, és úgy nézzük szájtátva, mint amikor lassítva hajtunk el az autópályán egy autóbaleset helyszínelése mellett.

Hát mi kerül 10 deka szalámin ezer forintba?

Maga a game show egyébként relatíve egyszerű, és ahogy a címéből is látszik, nem tudás, nem ügyesség, hanem tipp alapú. Némi józan paraszti észre és a boltok árainak ismeretére azért szükség van hozzá, ugyanis általában különféle termékek árát kell a játékosoknak megtippelni. Mondjuk a szerkesztők elég szabadon kezelik a tippelést, ugyanis márkaneveket a legtöbbször nem közölnek a játékosokkal, miközben a valóságban ár szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy egy kenyérpirító mondjuk Tefal márkájú, vagy valamilyen no name kínai cucc, és az árak amúgy is sokszor elég furcsák: a valóságban egy több ezer forintos termék ára például nem sűrűn végződik mondjuk 33-al, ám a Tippelj és vidd el! világában ez simán előfordulhat.

A tippelések szerencsére kellően változatos formában jelennek meg, ezért hiába hosszú a műsoridő, nem válik egyhangúvá, és azt is be kell ismernem, hogy idővel a műsor elérte, hogy én is a játékosokkal együtt próbáljam eltalálni az árakat, és azon hüledezzek, hogy mi kerül tíz deka téliszalámin majdnem ezer forintba, és miért kell fizetni egy liter gyümölcsléért majdnem kilencszázat.

Ilyen szempontból az RTL pont a legjobb időben mutatta be a Tippelj és vidd el!-t, hiszen itt a kisemberek magukból kikelve örülhetnek annak, hogy olyasmiket vihetnek haza, amire manapság a fizetésükből már jó eséllyel nem futná. Maga a formátum is a játékosok örömére épül: itt szinte mindenki nyer valamit, mindenki boldog, hogy legalább a stúdióban egy órára a kapitalizmus győztesei között érezheti magát, hazaérve pedig az új foteljéből nézheti az új tévéjén kormányunk legújabb gyűlöletkeltő társadalmi hirdetését.

Dorina felugrik örömében (Fotó: RTL Sajtóklub)

Istenes Bence, a visszafogott műsorvezető

Az összképhez természetesen Istenes Bence is hozzátartozik, aki kellő rutinnal tolja a show-t. Kicsit furcsa volt látni, hogy az amúgy szuperpörgős Istenes a hisztérikus játékosok között ezúttal kimondottan visszafogottnak tűnt, már-már ő volt a nyugodt erő a felfokozott hangulatú embertömegben. Három segédje akadt: két lány és egy fiú pályázott Brunner Márta helyére a szívünkben, de innen is üzenem, hogy Márta helye a szívemben örök, senki sem költözhet a helyére, mosolyogjon és integessen bármilyen kedvesen egy minihűtő mellett állva. Az összképhez pedig még hozzátartozik Jakab Csaba színész is, aki egyfajta konferansziéként/kikiáltóként felelős a hangulat fokozásáért és azért, hogy elmondja nekünk, az itt nyerhető laptopon bizony meg fülhallgató-csatlakozó is van (igazi luxustermék lehet).

A Tippelj és vidd el! egy működőképes formátum lenne, ha a szerkesztők kicsit visszafognák a nézők és a játékosok bepörgetését. Maga a játék leköti a figyelmet, bevonja a nézőt, de ez a fajta nézőtéri hisztéria ilyen mennyiségben egyszerűen túl tömény, túl sok, túl idegesítő és túl mesterkélt. Nem tudom, hány adást forgattak le belőle előre, de bízom benne, hogy talán még van mód változtatni, mert valahol legbelül ott van benne egy élvezhető műsor. Csak könyörgöm, szedjék már le róla a hisztérikus körítést!

A Tippelj és vidd el! hétköznap esténként látható az RTL műsorán.