Interjú Rubin Kristóffal és Závorszky Annával, A híd producereivel

Annyi reality van a világon. Miért pont erre a spanyol formátumra esett a választásotok?

Závorszky Anna: Amikor már tudtuk, hogy szeretnénk realityt készíteni Magyarországon, elindítottunk egy tendert, amire több tartalomgyártó céget is meghívtunk. Köztük volt Kristóf cége is, a Free Monkeys Production, ők hozták az ötletet, hogy ezt a műsort gyártsuk le. Három ötlet volt, amit mérlegeltünk, ebből kettő a természetben játszódott, és volt még egy dating show. A vezetőség végül olyan formátumot akart, aminél úgy érezte, hogy nagyon erős lesz a történeti szál, sok-sok fordulattal. Ezért döntöttünk A híd mellett.

Rubin Kristóf: Magyarországon a legtöbbször az történik, hogy a megrendelő hozza az ötletet vagy a formátumot, amit szeretne legyártani, és ehhez keres partnert. Számunkra is újdonságot jelentett, hogy itt az ötletet is mi szállíthattuk, tehát egy olyan formátum mellett tehettük le a voksunkat, amiben valóban hittünk. Manapság a civilizációtól elzárt csoportos pszichológiai drámák illetve a párkereső műsorok jelentik a trendet a realityk terepén streamingen, ezért mi is ilyenekben gondolkodtunk.

Rubin Kristóf (Fotó: The Orbital Strangers Project)

Nagyon más lett volna ez a műsor, ha egy kereskedelmi tévének gyártjátok?

Rubin Kristóf: Pont azért esett a választásunk A hídra, mert ez egy olyan reality, amivel azokat a nézőket is megcélozhatjuk, akik alapvetően nem szeretik a realityket. Szerintem ez a műsor eggyel mélyebbre megy annál, mint amit megszokhattál idehaza a tévécsatornákon, fontos kérdéseket feszeget. Mit kell tennem a közösségért, mit kell tennem önmagamért, hogyan működhet együtt sikeresen egy csapat, hol van az egyéni felelősségem a csapatban… Fontos különbség az is, hogy a legtöbb realityvel ellentétben itt még inkább számított a szereplők háttértörténete, amiből a motivációjuk fakad. A híd nem egy klasszikus tévéműsor, emiatt jobban illeszkedik az HBO-n látható tartalmakhoz. Nincsenek benne formalizált műsorelemek, műsorvezetői beszélgetések, játékok, kihirdetések, hivatalos szavazások: ez egy szépen fényképezett, színtisztán történet alapú sorozat, ami egy gyönyörű helyen játszódik.

A szép fényképezés miatt döntöttetek úgy, hogy a sok realityben megszokott robotkamerák helyett inkább a helyszínen dolgozó operatőrökkel dolgoztok?

Rubin Kristóf: Itt az általunk használt forgatási technika dokumentarista stílusú. Mindig a műfaj dönti el, hogy milyen forgatási technikát választunk. A Való Világban például robotkamerákat, ott a néző úgy érzi, hogy az eseményeket kívülről figyeli, „kukkolja”. A hídnál inkább azt szerettük volna, hogy úgy érezze magát a néző, hogy ő is ott van a helyszínen, benne van az eseményekben. Ezért az operatőrök a szereplők között, a helyszínen rögzítették az eseményeket. Speciális kamerákat használtunk, szerintem a végeredmény magáért beszél.

Závorszky Anna: Az HBO-nál az igényes látványvilág, az izgalmas vizualitás mindig elvárás, még a dokumentumfilmek esetében is. Minden projektbe úgy vágunk bele, hogy lehetőleg nagyjátékfilmes látványvilággal bírjon. Itt segített minket a festői helyszín, a nagy tér, amit sok totállal tudtunk megmutatni, és a sokat mozgó kamerák.

Jelenet A Hídból (Fotó: The Orbital Strangers Project)

Rubin Kristóf: Nem messze a tábortól felállítottunk egy vezérlősátrat, ahová rádiójellel kilőttük a hangot és a kamerák képét, és a rendező onnan tudta instruálni, hogy melyik kamera mit mutasson. Már a helyszínen tudtuk rendezni, szerkeszteni az anyagot és előkészíteni az utómunkára. A vizuális koncepció része volt, hogy nem mászunk bele az emberek arcába a kamerával, kicsit messzebbről filmezünk, ettől lesz egy nagyobb látószöge a képeknek és látod a hátteret is. Általában három-öt operatőr és négy-öt technikus dolgozott a szereplőkkel, szóval ez egy kisebb, intimebb forgatás volt.

Nem féltetek attól, hogy esetleg lemaradtok fontos történésekről vagy beszélgetésekről a kamerákkal?

Rubin Kristóf: A szereplőket alaposan felkészítettük arra, hogy megy egy ilyen forgatás, voltak szabályaink. Például az egyik ilyen szabály az volt, hogy ami a történet szempontjából fontos, azt csak kamera előtt mondhatják el. Tehát ha volt ilyen mondandójuk, akkor jelezték a stábnak és már jöttünk is a kamerával. Azt soha nem mondtuk meg nekik, hogy mit kéne csinálniuk vagy mondaniuk, de az előfordult, hogy ha úgy éreztük, hogy van valami, amire fontos lenne látnunk a reakciójukat, akkor szóltunk, hogy jó lenne, ha ezt a döntéseteket megbeszélnétek egymással kamerák előtt, mert a néző csak így értheti meg a döntés hátterét. Kondicionáltuk őket arra, hogy meséljenek az érzéseikről és mondják ki, amit gondolnak, mert egy ilyen műsorban ez lényeges. Itt nem elég, ha valami csak belül zajlik. Létrehoztunk helyzeteket, amiben a szereplők beszélni tudtak, mert a műsornak szüksége volt arra, hogy ne csak egész nap fűrészeljenek meg kötözzenek a tóparton. Egy történetet kellett elmesélnünk, és ehhez szükség volt az érzéseik és gondolataik kimondására.

Visszatérve a kereskedelmi tévés különbségekre: ott ugyanezt a sztorit valószínűleg nem hét, hanem minimum húsz epizódban kellett volna elmesélni.

Závorszky Anna: Nekünk is megvolt a lehetőségünk arra, hogy A híd egy sokkal hosszabb műsorfolyam legyen. Meg lehetett volna vágni úgy is, de a cél nem ez volt, hanem egy sűrű, izgalmas és fókuszált történet elmesélése.

Závorszky Anna (Fotó: The Orbital Strangers Project)

A forgatás még tavaly nyáron zajlott. Nem sokkal a kezdésetek előtt jelentette be az HBO, hogy befejezik nálunk a regionális gyártást, ennek köszönhetően tűnt el az HBO Maxról az akkor még frissnek számító A besúgó is. Tartottatok attól, hogy az előkészítés során A hidat is elkaszálják?

Závorszky Anna: Hosszú távú terveink voltak magyar tartalmakkal, szóval nehéz volt, amikor kimondták, hogy a régióban befejeződik a gyártás és elbocsátanak bennünket. Akkor már A híd egy nagyon előrehaladott állapotban volt, gyakorlatilag csak a zöld lámpára vártunk, hogy megkezdődhessen a gyártás. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor ez megtörtént, erős vezetői támogatás volt mögöttünk, hogy ez a műsor megszülethessen. Bíztak a formátumban, látták benne a potenciált, érezték, hogy itt valami kivételes dolgot hozhatunk létre. Nem volt kérdés, hogy mi nem adjuk fel és mindent bele fogunk tenni: egy olyan műsort akartunk létrehozni, amivel méltó módon búcsúzik a részlegünk. Persze szorongató érzés volt, amíg nem tudhattuk biztosan lesz-e folytatás.

Ha A híd kiemelkedően sikeres lesz idehaza, látsz esélyt további magyar műsorokra az HBO-n a későbbiekben, vagy ez a hajó már elment?

Závorszky Anna: Igyekszem pozitívan látni a dolgokat. Az is pozitív fejlemény, hogy csak a drámasorozatok álltak le, de például a dokumentumfilmek megmaradtak. Ha lesz később visszaállás, jó eséllyel nem egy drámasorozattal indul majd, hanem például egy hasonló realityvel, mert ez a műfaj olcsóbban kihozható, kisebb befektetést jelent.

Amikor bejelentettétek a műsort, elég sok volt a negatív komment, hogy már az HBO-nál is a trash jön az igényes műsorok helyett. Mit gondoltatok erről?

Rubin Kristóf: Én már nagyon régóta tévézek, és tudom, hogy divatos és menő csípőből szidni a realityket. Viszont azt tapasztalom, hogy aki veszi a fáradtságot és megnézi, annak kifejezetten tetszik ez a műsor. Szerintem mindenből lehet igényeset és kevésbé igényeset gyártani, realityből is. Az ilyen kommenteket nem szabad túl komolyan venni, hiszen puszta előítéletről van szó. Sok realityvel a hátunk mögött azzal a céllal vágtunk neki A hídnak, hogy most streaming-kompatibilis minőségű műsorral álljunk elő. Figyelembe vettük az elmúlt évek trendjeit, és meg akartuk szólítani azt a generációt, amelyik már nem néz tévét, mégis nyitott az ilyen formátumokra. Nincs arról szó, hogy a reality műfaj elvesztette volna az érvényességét, sőt épp ellenkezőleg: egyszerűen csak másképp kell becsomagolni a történetet.

Fotó: The Orbital Strangers Project

Hogyan lehet castingolni egy műsort, aminél nem közlitek a leendő szereplőkkel, hogy milyen műsorhoz írnak alá?

Závorszky Anna: Tavaly márciusban kezdődött a casting és júliusig tartott, vagyis ez egy nagyon hosszú folyamat volt.

Rubin Kristóf: Nem hirdettük meg sehol, a kollégák direktben kerestek meg embereket. Érdekes karaktereket kerestünk, olyanokat, akik az átlagosnál jobban meg tudják fogalmazni azt, hogy mit éreznek és mit gondolnak, és hol tartanak éppen.

Závorszky Anna: Ezek azért voltak fontosak, mert A híd valójában egy pszichológiai dráma, ahol az emberek folyamatosan rezonálnak az eseményekre.

Rubin Kristóf: Fontos volt az is, hogy ki milyen motivációval érkezik a műsorba, és ez hogyan jelenhet meg később a történetben. Van például olyan, aki a lányáért mindenre képes, más pedig a beteg húgán szeretne segíteni.

Závorszky Anna: Emellett úgy kellett összeválogatni őket, hogy a nemek aránya is megfelelő legyen. Szerettük volna, hogy amikor megérkeznek és szembesülnek a feladattal, akkor előbb-utóbb ők is rájöjjenek, hogy miért éppen ők lettek kiválasztva, mi volt a mögöttesebb cél a kiválasztásuk mögött.

Rubin Kristóf: Mindegyikük máshoz ért, de mindegyiküknek megvolt a helye az ott létrejött közösségben. Kissé olyan volt ez a munka, mint összerakni egy zenekart: először ki kellett választanunk, kik játszanak a fő hangszereken, de az igazán jó hangzáshoz az is kell, hogy mindenki a helyén legyen. Én például kifejezetten izgalmasnak tartottam azt, hogy egy-egy szereplő távozása hogyan változtatta meg  a csapatdinamikát és a történetet, és milyen újabb karakterjegyek jöttek ki ennek hatására a bennmaradt szereplőkből, akiket korábban a néző már elkönyvelt valamilyennek. A sok döntési helyzetben tudtak változni a szereplők, és szerintem ez a kulcs a műsor sikeréhez, hiszen végig kíváncsi maradsz, hogy melyikük mit lép majd, és a végén ki nyeri meg.

A nemi szerepek is fontos témáját jelentik A hídnak.

Závorszky Anna: Gyorsan kiderült, hogy a nők nem érzik magukat elég fontosnak a hídépítés szempontjából, mert voltak a kint keményen dolgozó hídépítők – többnyire férfiak – , meg akik a konyhában és a házban biztosították ehhez a munkához a hátteret, szintén kemény munkával. Az utóbbiak munkáját nem becsülték meg eléggé, pedig az előbbiek munkája sem működne az utóbbiak nélkül. Izgalmas volt látni, kit hogyan ítélnek meg a szerepe és a képességei alapján a közösségben.

Rubin Kristóf: Érdekes volt látni a különböző klikkek kialakulását is a nagy csapaton belül. És közben végig ott volt a pszichológiai nyomása annak, hogy 17 nap alatt fel kell építeniük egy 250 méteres hidat, ami elől nem lehet elmenekülni.

A műsorban nagyon jól játszotok azzal, hogy sose legyen nekik túl rossz, de túl jó sem. Ha történik velük valami csapás, nem sokkal később kapnak valami segítséget, de amikor már túl jól érzik magukat és nagyon magabiztosak lesznek, akkor is biztosan történik velük valami szörnyűség.

Rubin Kristóf: Pont így működik az életben is: egyszer fent, egyszer lent.

Jelenet A Hídból (Fotó: The Orbital Strangers Project)

A csapat már az első epizódban kiválasztja a vezetőjét. Meglepett benneteket, hogy épp a fiatal, 25 éves Jankát választották maguk közül?

Závorszky Anna: Én reménykedtem abban, hogy nő lesz. Janka friss, energikus, fiatal, lelkes és van egyfajta naiv glow is körülötte. A kiválasztása részben taktikai döntés is volt a szereplők részéről, de az is benne volt, hogy amikor meg kellett hozni a döntést, akkor Janka egy nagyon erős beszédet mondott a többiekhez képest. Meg tudta győzni az embereket a helyszínen.

Rubin Kristóf: És azért azt se feledjük, hogy egy elméleti fizikusról beszélünk, szóval a többiek feltételezték, hogy emiatt a tervezés részéhez is hozzá tud majd járulni. Emellett azt is elmondta, hogy projekteket szokott vezetni, szóval nem lenne újdonság számára, hogy embereket vezessen. Látták rajta, hogy jóindulatú és kissé naiv, ezért sokan nem látták őt magukra nézve veszélyesnek.

 A helyszínként szolgáló házat a Belis-tónál találtátok vagy építettétek?

Rubin Kristóf: Remek partnereink voltak a Paprika Studios munkatársai, akik a romániai forgatást szervizelték.  Három lehetséges helyszínt találtak, de miután kiderült, hogy a legalkalmasabb lokáción – ami egyébként természetvédelmi terület – meg tudjuk valósítani a produkciót, egyértelmű volt, hogy a Belis-tó lesz a befutó. Oszlopokra kellett felhúznunk a házat, amit aztán a forgatás végeztével le is bontottunk. Egy magyar tervező megálmodta, és a román filmes díszletépítők huszonöt nap alatt húzták fel. A vicces az, hogy úgy nézett ki, mintha már negyven éve ott állt volna. A semmi közepén húztuk fel, mindent nekünk kellett biztosítani a helyszínen.

Závorszky Anna: Fájt a szívünk, amikor le kellett bontani. Fontos volt számunkra, hogy visszakerüljön a közösségbe. Miután lebontottuk, a faanyagot odaadtuk a helyi óvodáknak és iskoláknak tüzelőnek.

Mennyire volt messze ez a helyszín a „civilizációtól”?

Závorszky Anna: A Belis-tó az erdélyi az Erdélyi-Szigethegységben található. Ez egy mesterséges tó, de mivel nagyon régi, nem látszik rajta. A stáb a Belis nevezetű településen volt elszállásolva, ahonnan terepjárókkal nagyjából húsz perc alatt volt elérhető a forgatás, ami egyáltalán nem számít soknak. Több műszakban dolgoztunk.

Éjszakai műszak viszont nem volt. Nem éreztétek szükségét, hogy a kamerák akkor is ott legyenek, amikor a játékosok már ágyban vannak?

Rubin Kristóf: Leginkább azért, mert a játékosok a napi munkában annyira elfáradtak, hogy nem volt nagy éjszakai élet, kimerülten estek be az ágyba. Ráadásul ez egy kisebb stáb – a román-magyar csapat kb. 80 főből állt – volt, nem volt annyi emberünk, hogy éjjel-nappal filmezzük őket, így a koncepció része volt, hogy csak akkor lesz esti forgatás, ha valamiért szükség van rá. Erre majd láthatnak is példát a nézők.

Jelenet A Hídból (Fotó: The Orbital Strangers Project)

Kristóf, számtalan reality gyártását vezényelted már le, gondolom ritkán ér már meglepetés. Volt valami, ami A híd készítése során meg tudott lepni?

Rubin Kristóf: Alkotóként számomra fontos, hogy sose ítélkezzek a játékosok döntései fölött és ne próbáljam irányítani őket. Ha ebbe az irányba mész, elkezdesz olyan tanácsokat vagy utasításokat adni a szereplőknek, ami ellene mehet a történet természetes folyásának. Tartalomgyártóként a munkám lényege, hogy olyan helyzeteket konstruáljak, ahol választás elé állítjuk őket, azt viszont hagyni kell, hogy szabadon válasszanak, mert ettől lesz hiteles a műsor. Ez az ő történetük, nem pedig a miénk. Azt persze nagyjából előre kitaláltuk, merre fog haladni a sztori, de azt, hogy az emberek hogyan jutnak el A pontból B-be, már sokszor engem is meg tudott lepni. Azért láthatsz a műsorban kemény karaktergyilkosságokat, amik váratlanul értek.

Nem féltetek attól, hogy amikor rögtön az elején kiesik két szereplő, majd olyanok esnek ki, akiket a műsor szempontjából fontosnak gondoltatok?

Rubin Kristóf: Az mindig benne van a pakliban, hogy lesznek olyanok, akik nem tudnak kibontakozni eléggé, így nem hagynak a többiekben elég mély nyomot.

Závorszky Anna: A döntés idején még nem ismerték egymást eléggé, ez egy kényszerű döntés volt Janka részéről. Izgalmasnak találtuk, hogy mi alapján mérlegel valaki, amikor még csak felszínes információi vannak az emberekről, és milyen felelősséget érez emiatt.

Rubin Kristóf: Aki nem tud egy ilyen helyzetben dominánsan részt venni a közösségben, az rögtön a hierarchia szélére kerül, és az megy haza.

Závorszky Anna: Janka nő létére pont két nőt küldött haza. Ez a választás azért volt nagyon fontos, és azért kellett korán megtörténnie, mert valójában ez indította be a történetet. Ekkor jöttek rá a játékosok, hogy ide nem nyaralni jöttek, ennek a játéknak tétje van. Eddig a pontig mindenki csak örült annak, hogy ott van. Egyébként izgalmas volt, az HBO nemzetközi vezetői is csodálkoztak, hogy elsőre két nő ment haza. Aggódtak, hogy a nemek aránya megfelelő egyensúlyban lesz-e. De az egyensúly mindig kialakul, és végül nagyon erős lett a műsorban a női vonal, fontosak voltak a női energiák.

A híd első három epizódja már látható az HBO Max kínálatában.