Kritika A híd című HBO realityről

Amikor tavaly megjelent a hír, hogy az HBO Max a sorozatok után kipróbálja magát a reality-gyártás területén is Magyarországon, rengeteg kritikát kaptak a döntésükért. Sokan kifogásolták, hogy az olyan presztízssorozatok otthona, mint az Aranyélet, a Terápia vagy A besúgó hirtelen a tévézés egy olyan területére tévedt, amit sokan a trashsel, a minőség hiányával, a gagyival azonosítunk. Nyilván nem véletlenül alakult ki ez a szemléletmód, a hazai tévék szennyműsorai sokat tettek a reality zsáner negatív megítéléséért.

Pedig valójában ezt is lehet jól csinálni, elég, ha körbenézünk például a Netflix háza táján. Az olyan műsoraikkal, mint az Ellenállhatatlan kísértés vagy a Vak szerelem idehaza is komoly rajongótáborra tettek szert. Persze egy realityből sohasem lesz nagy presztízsű, komoly művészi értékkel bíró produkció, ezt nem is szabad elvárni tőle, viszont ha jól csinálják, akkor hihetetlenül szórakoztatók tudnak lenni anélkül, hogy közben szégyellnünk kellene magunkat azért, hogy mit nézünk. Az HBO által felkarolt spanyol formátum, A híd igazi telitalálat, melyet nézve lerágod mind a tíz körmöd, pedig nem nagyon történik más benne, csak tucatnyi ember halálra dolgozza magát három héten át egy erdélyi tó partján.

Feszes szerkezet, mellébeszélés nélkül

A híd mindössze hét, nagyjából egyenként 50 perces epizódból áll, és ez az egyik legfőbb erénye. Ugyanebből az alapanyagból, ugyanezekkel a szereplőkkel, ugyanennyi forgatási idővel egy magyar kertévé garantáltan minimum húszrészes, minden hétköznap jelentkező műsorfolyammal állt volna elő, amiben műkonfliktusok sorát generálják, és rengeteg semmitmondó, sehová sem tartó beszélgetést kellett volna megnéznünk a szereplők között.

Fotó: Orbital Strangers

A hét epizódos játékidőnek hála gyakorlatilag az összes felesleget lenyesték a műsorról, minden epizód felépítése feszes, nincs idő a hosszas mellébeszélésekre, sőt a műsor készítői olyannyira a lényegre fókuszálnak, hogy még azokat a témákat is éppen csak érintik, melyek egy másik realityben valószínűleg központi szállá nőtték volna ki magukat. Az egyik szereplő transzneműsége például éppen csak szóba kerül, egyáltalán nem csinálnak belőle nagy ügyet sem a szereplők, sem a műsorkészítők, sőt a szereplők otthoni életéről is éppen csak annyit tudunk meg, amennyire feltétlenül szükségünk van a műsor élvezetéhez.

Valószínűleg egy kertévén már a casting is másképp zajlott volna, és jó eséllyel sokkal hangosabb, balhésabb arcokat válogatnak össze. Üdítő látni, hogy az HBO-nál úgynevezett normális embereket (már ha van ilyen kategória egyáltalán) válogattak össze, vagyis aki Aurelio-féle helikopterezésre vágyik, az nem A hídban fogja megtalálni a kedvenc valóságshow-ját.

Természetesen itt is vannak erős karakterek, konfliktusok, nehéz választások és morális dilemmák, viszont sosem éreztem azt, hogy a műsor művivé válna: mindent tökéletesen a fő szálnak, a híd megépítésének rendelnek alá.

Ezek TÉNYLEG felépítenek egy hidat

A híd egyik legfőbb erőssége, hogy valójában egyik játékos sem tudja, mi az a játék, amibe jelentkezett. Fogalmuk sincs, hogy mire vállalkoztak. Amikor hátizsákosan, egyenként vagy épp párosan megérkeznek a festői Bélesi tóhoz Erdélyben, csak ott szembesülnek vele, mi az a feladat, ami rájuk vár. Egy faházban, tábori körülmények között lakva, internet és a XXI. század egyéb technikai csodái nélkül kell eltölteniük 18 napot a tó partján, miközben a saját kezükkel, kemény fizikai munkával, modern szerszámok nélkül, nagyrészt farönkök, deszkák és kötelek segítségével kell felépíteniük egy 250 méter hosszúságú hidat a sziget közepéig, ahol egy ládában várja őket (pontosabban azt az egyet, aki megnyeri a játékot) A híd fődíja, harmincmillió forint.

Fotó: Orbital Strangers

A játék egyik legszórakoztatóbb momentuma egyértelműen az a pillanat, amikor a játékosok szembesülnek azzal, hogy milyen feladat vár rájuk, és ehhez milyen kemény munkán át vezet az út. A legtöbben közülük még soha nem vettek részt semmilyen építkezésben, a csapattagok közül talán csak a filmek díszleteinek tervezésével foglalkozó játékos az, akinek az ilyen irányú tapasztalataira támaszkodhatnak.

Kezdetben maga a tervezés, és a hídpanel prototípusának előállítása borzolja a kedélyeket, és miután meglesz a mit és a mivel, a játékosoknak csapatmunkával ki kell alakítaniuk egy olyan munkamódszert, melynek segítségével el tudnak jutni időben a célig. Persze eközben időnként segítségeket kapnak, de szinte minden segítség után érkezik valamilyen nehezítés is: a műsor szerkesztői ügyesen egyensúlyoznak abban, hogy sem a segítségek, sem a szívatások ne kerüljenek túlsúlyba. Amikor a játékosok átélnek egy nagyobb sikerélményt, szinte óramű pontossággal érkezik utána a csalódás: hullámvasútként élhetjük át velük az egyszer fent, egyszer lent élményét.

Karakterek és dilemmák

Nyilván egy híd felépítésének munkálatai egy ilyen festői helyszínen egy darabig különösebb fordulatok nélkül is izgalmasak lennének, hiszen önmagában a munkafolyamat is konfliktusokhoz vezet – például a nemi szerepekkel kapcsolatban –, de A híd formátumában az a jó, hogy bár túl direkten csak ritkán avatkoznak be a szerkesztők a játékmenetbe, azt jól tudják, hogy ez nemcsak egy lefilmezett munkatábor, hanem egy játék is, ahol szükség van a drámára.

Ennek köszönhető, hogy a legtöbb döntést a játékosokra bízzák, így ők döntik el, hogy ki legyen a vezetőjük, ahogy azt is, hogy bizonyos pontokon ki essen ki a csapatból, sőt még olyan helyzetek is adódnak, amikben egy-egy játékosnak választania kell egy vaskos készpénzkötegért a társaik elárulása, vagy a becsületes út és a csapatnak járó segítség között. Ezek a dilemmák mind súlyt adnak a játéknak, ráadásul konfliktusokat generálnak a táborlakók között.

Magyarosi Csaba, a műsor házigazdája (Fotó: Orbital Strangers)

Ügyesen sikerült a casting is. Bár az igazán harsány, magyar valóságshow-kra olyannyira jellemző karakterek hiányoznak a repertoárból, még így is sikerült kellően változatos szereplőgárdát összeszedni a nem túl ismert színésztől kezdve a csacsogó, fiatal asszisztensen és a nagy szívű úszómesteren keresztül a főállású erőemberig. A híd nagyon kevés játékosban mélyed el igazán, viszont pont annyit mutat meg belőlük, ami érdekessé teszi őket a nézők szemében. A játékmenet, vagyis a hídépítés monotonitását pedig mindig képesek egy-egy váratlan húzással újra meg újra izgalmassá tenni. Hogy azért némi kritikát is megfogalmazzak: talán eggyel több drónfelvételt kapunk a festői tóról a kelleténél, és sajnos nagyon-nagyon keveset használják a műsorvezető Magyarósi Csabát. 

Az HBO új realityje jól mutatja, hogy a magyarok is tudnak világszínvonalon realityket készíteni, a gond csak az, hogy máskor mindig a kereskedelmi tévék felvizezett elvárásaihoz és masszív műsoridőigényeihez kell igazítani őket.

A híd egy 7 részes reality-sorozat augusztus 11-én indul az HBO Maxon, az epizódok pedig két heti bontásban érkeznek, tehát augusztus 11-én az első három, 18-án az 4-5. részek, végül 25-én a 6-7. epizódok. A kritika a teljes évad alapján íródott.