nlc.hu
Szabadidő
Adam Sandler és a nepotizmus

Adam Sandler vett egy főszerepet a lányának – Ez már a nepotizmus új szintje

A Ne merészelj eljönni a bát micvámra jelenleg a legnépszerűbb film a magyar Netflixen. Egy vígjáték, amiben Adam Sandler karakterének lányait Adam Sandler lányai alakítják, sőt még a színész felesége is feltűnik egy mellékszerepben. A hollywoodi nepotizmus új szintje ez, vagy csak a túláradó atyai szeretet megtestesülése? Sajnos mindkettő egyszerre.

Nepo bébi. Ezt a nevet kapták az amerikai médiától azok a celebgyerekek, akik a híres/befolyásos apjuk vagy anyjuk hátán felkapaszkodva maguk is megvetették a lábukat a szórakoztatóiparban. A jelenségre a New York Magazine tavaly év végi címlapja és összeállítása hívta fel a figyelmet, amire a fél világ felkapta a fejét, ugyanis kiderült, hogy a nepotizmus erősebben jelen van Hollywoodban, mint bárki is gondolta volna. Egy ideig minden második hírességgel készült interjúban szóba került a téma, ami aztán mostanra kicsit lecsengett.

Aztán érkezett Adam Sandler és két kézzel, nyitott tenyérrel csap bele maximális erővel a nepotizmus-lecsóba. A sztár legújabb Netflix produkciója, a Ne merészelj eljönni a bát micvámra című vígjáték ugyanis gyakorlatilag családi home videóként is felfogható, aminek a költségeit sikerült a Netflixszel megfizettetniük. Az egyetlen, ami mégis zavarja az összképet, hogy Sandler feleségét a leginkább énekesnőként ismert Idina „Let It Go” Menzel alakítja, de ne aggódjunk, egy kisebb mellékszerepben Sandlerné, azaz Jackie Sandler is feltűnik.

Apu átadja a reflektorfényt

Ha korábban csak annyit hallottál Adam Sandler lányairól, a 17 éves Sadie-ről és a 14 éves Sunnyról, hogy léteznek, az nem a te hibád. Az édesapjuk korábban is gondoskodott arról, hogy feltűnjenek a filmjeiben: Sadie és Sunny az új film előtt az apjuk 17 (!) filmjében szerepelt, főképp apró szerepekben, ami végül is nem csoda egy olyan színésztől, aki szereti, ha a produkciói többségét nagyjából ugyanazzal a haveri körrel (David Spade, Kevin James, Chris Rock, Rob Schneider…) forgathatja. Persze már ez is nepotizmus, csak épp a kevésbé bicskanyitogató fajtából. A gyerekek amúgy is ott lógnak az apjukkal a forgatáson, ha adódik egy apró feladat, miért ne lehessen nekik adni, legalább addig is hasznosan töltik az időt, és együtt lehetnek apuval…

Sunny Sandler és Adam Sandler

Sunny Sandler és Adam Sandler (Fotó: Scott Yamano/Netflix)

Csakhogy a Ne merészelj eljönni a bát micvámra már nem ez a szint. Sunny szempontjából különösen nem, aki konkrétan a főszerepet alakítja a komédiában. Mellette az apja gyakorlatilag csak mellékszereplő, egy háttérkarakter, akinek annyi a dolga, hogy többször is jelezze, apaként kénytelen elfogadni, hogy a nagylányának épp ezer dolog érdekesebb az apuval együtt töltött időnél. Ez az a fajta szerep, amit Adam Sandler biztosan nem vállal el, ha nem a lánya a főszereplő. Ahhoz ugyanis túlságosan háttérfigura, hogy igazán érdekes lehessen. De Sandler jó apa módjára hajlandó háttérbe vonulni, hogy átadja a lányának a reflektorfényt. Szívesen mondanám, hogy ez megható, de sajnos nem az: inkább klasszikus esete annak, amikor egy ismert ember visszaél az ismertsége által kapott hatalommal.

A Sandler lány nem tehetségtelen, de…

Adam Sandler jelenleg a Netflix egyik legüzembiztosabb sztárja, akivel a streamingszolgáltató rendszeresen köt több filmre szóló exkluzív szerződéseket. A filmjei rendre a sikerlista élbolyában tanyáznak, ráadásul a többségük könnyed családi mókázás, amit a célközönség az idők során akár többször is hajlandó újranézni. Márpedig, ha ebből a pozícióból egy sztár azt mondja, hogy a következő filmjében csak mellékszerepet kíván játszani, a reflektorfényt pedig átadja az egyik lányának, nem sok executive van, aki nemet mondana az ajánlatra. Még ha bukik is a film, talán megéri az áldozatot, hogy megmaradjon a jó kapcsolat az egyik vezető filmsztárjukkal.

Sunny Sandler

Sunny Sandler a filmben (Fotó: Scott Yamano/Netflix)

Egyetlen oka lehetett volna, hogy a Netflix megtorpedózza Sunny Sandler főszerepét: jelesül az, ha a kislány csapnivalóan tehetségtelennek bizonyul. Csakhogy ez egyáltalán nincs így. Sunny Sandler gyönyörűen hozza a tépelődő, magát túl komolyan vevő, ezért rendkívül idegesítő kamaszlány szerepét, tényleg szereti a kamera, és egyáltalán nem lehet rá azt mondani, hogy nem bírná el egy film főszerepének súlyát. Hogy akkor mégis mi a bajom? Az, hogy biztos vagyok abban, hogy Sunny Sandleren kívül még viszonylag sok olyan tehetséges lányt lehetett volna találni, aki képes hasonló nívón eljátszani ezt a szerepet, de ők még csak lehetőséget sem kaptak. Az ő apukájukat ugyanis nem Adam Sandlernek hívják.

Ez már több sima nepotizmusnál

A nepotizmus a szórakoztatóiparban bizonyos szempontból kikerülhetetlen. Ha egy gyerek színész szülő/k mellett nő fel, természetesen rengeteget lóg forgatásokon, számos szakmabélit megismer, és jó esetben még jó géneket is örököl, így akkor is jókora előnnyel indul a többiekhez képest, ha a szülei nem hajlandók a kedvéért felemelni a telefont, hogy egy jó ismerősüktől szívességet kérjenek. Néha már a családnév is elég ahhoz, hogy valaki lehetőségekhez jusson, és persze azt se feledjük, hogy a színészgyerekek a közösségi médiában is könnyebben gyűjtik a követőket, mint az átlagemberek. Nekik ugyanis bónuszként ott van, hogy bármikor lőhetnek apuval, anyuval vagy valamelyik híres ismerősükkel egy közös fotót és/vagy videót, amire majd dőlnek a lájkok. És ha valakinek sok követője van, az egy producer szemében is értékesebbé válik, mivel általa könnyebb ráirányítani a figyelmet egy filmre. A hírességek gyerekei ráadásul biztos anyagi háttérrel is bírnak, emiatt nem kell elvállalniuk minden útjukba kerülő pocsék filmet csak azért, hogy pénzt keressenek. Megengedhetik, hogy nemet mondjanak a nívótlan munkákra, és várhatnak a jobb lehetőségekre.

Millie Thorpe, Sunny Sandler és Dylan Chloe Dash

Millie Thorpe, Sunny Sandler és Dylan Chloe Dash (Fotó: Scott Yamano/Netflix)

Adam Sandler új filmje a fentieknél azért jóval több: ebben az esetben a színész nem azért emelte fel a telefont, hogy a lánya egy kisebb szerepet kapjon egy filmben, hanem azért, hogy egyenesen a főszerepet kaphassa meg. Cserébe apu is beszállt, hogy jelenlétével emelje a film fényét és a film eladhatóságát. Értem én, hogy egy (valószínűleg) elkényeztetett csemetét, akinek mindene megvan, igen nehéz lehet ajándékkal meglepni, de már tényleg ott tartunk, hogy egy komplett filmet kell venni neki?

Még Tom Hanks sem lát ebben kivetnivalót

Adam Sandler azonban nem az első nagy sztár, aki ilyet csinált. Nemrég számoltunk be például Sylvester Stallone családi realityjéről, ami Amerikában a Paramount+ streaming-szolgáltatónál fut, és amit az akciósztár érezhetően csak azért vállalt el, hogy a nagylányait még híresebbé tegye, és ezzel jó apuci lehessen. Persze a realitykben egy ilyen húzás kevésbé feltűnő, hiszen a műfaj már az Osbournes óta arra épít, hogy egy híres ember családját állítsa középpontba, hogy mire lemegy az első egy-két évad, a híres ember rokonai is híressé váljanak.

Az azonban már kevésbé hétköznapi, hogy az ember saját filmet lapátoljon össze a gyerekének. Ebben eddig a legtovább talán Will Smith ment, amikor annak idején összehozta a fiának A karate kölyök remake-jének főszerepét. A sztár nemrég azt nyilatkozta, hogy ma már bánja, hogy ennyire ráerőltette a gyerekeire a hírnevet, miközben sem ők, sem pedig ő nem lettek ettől boldogok. Hasonlóan járt el Michael Douglas is, aki a Túl nagy családban osztotta az egyik főszerepet a fiára, Cameronra azzal a különbséggel, hogy a srác akkor már nem gyerekkorú, hanem 23 éves volt. A teljesítményéről sokat elmond, hogy nem lett belőle színész.

Jackie Sandler, Samantha Lorraine, Sunny Sandler és Idina Menzel

Jackie Sandler, Samantha Lorraine, Sunny Sandler és Idina Menzel (Fotó: Scott Yamano/Netflix)

Talán csodálkozni fogsz, de Hollywood egyik legszimpatikusabb színésze, Tom Hanks semmi kivetnivalót nem lát abban, ha apu és anyu segít megvetni a gyereknek a lábát a filmszakmában. A színész az után nyilatkozott a témában, hogy a fia játszotta őt fiatal korában Az ember, akit Ottónak hívnak című filmben. Hanks úgy gondolja, hogy náluk a filmszakma egyfajta családi vállalkozás, és szerinte teljesen természetes, hogy a gyerekeiket is beveszik, hiszen ugyanígy tesz egy orvos, egy jogász, de akár egy hentesüzlet tulajdonosa is. De egy másik szimpatikus híresség, Meryl Streep sem lát ebben kivetnivalót, aki a lányával, a rá külsőre eléggé hasonlító Mamie Gummerrel háromszor is együtt szerepelt.

Kívülről ez a gyakorlat persze visszásnak tűnhet, ugyanakkor nehezen elítélhető teljes szívvel: bizonyos szempontból csak az anyai/atyai ösztön kapcsolt be ilyenkor a sztároknál, akik ilyenkor nem akarnak mást, csak segíteni a csemetéjüket a pályájukon. Hiszen mindenki ezt tenné, igaz? Igaz? Igaz…?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top