Mutualizmus a természetben

A szimbiózis két vagy több különböző faj egyedeinek (általában egymásra utalt) szoros együttélése. Többféle formája van, mint például a parazitizmus (amikor az egyik faj hasznot húz a kapcsolatból, miközben a másiknak kárt okoz) és a kommenzalizmus (amikor az egyik faj hasznot húz, a másiknak pedig sem kárt nem okoz, sem segítséget nem nyújt). Aztán ott van még a mutualizmus, amely a szimbiózis egy olyan típusa, ahol minden érintett faj hasznot húz a kölcsönhatásból.

Bár a mutualizmus rendkívül összetett, nagyjából kétféle kapcsolatra bontható. Egyes esetekben a fajok teljes mértékben egymásra vannak utalva (obligát mutualizmus), míg más esetekben a fajok hasznot húznak a kapcsolatukból, de egymás nélkül is képesek lennének túlélni (fakultatív mutualizmus). Íme néhány jellemző példa!

Kafferbivaly–pásztorgém

Kafferbivaly és pásztorgém (fotó: Wikipedia)

Az Afrikában honos rovarok – például a kullancsok – előszeretettel élősködnek nagy számban a szavannák hatalmas termetű és szilaj természetű növényevőin, a kafferbivalyokon, míg a pásztorgémek rovarokkal táplálkoznak – és ezeket gyakran a kafferbivalyok hátán ácsorogva fogyasztják el, amely mindkét állatfajnak előnyös, hisz a pásztorgém könnyen jut élelemhez, a bivaly pedig megszabadul a kellemetlen vérszívóktól. A gémek ráadásul jó megfigyelők, így időben tudják figyelmeztetni kérődző kollégájukat, ha veszély közeleg (igaz, a kafferbivalynak azért olyan sok mindentől nem kell tartania, hisz ha belelendül, akár egy oroszlánnal is képes elbánni).

Strucc–zebra

Bár egyaránt kiváló futók, a struccokra és a zebrákra így is sok ragadozó feni a fogát, ezért ezeknek az állatoknak gyakorlatilag szünet nélkül fokozott éberséget kell tanúsítaniuk. A probléma csak az, hogy zebráknak ugyan a látásuk kiváló, ám a szaglásuk csapnivaló, a struccok esetében pedig épp fordított a helyzet: a szaglásuk nagyszerű, de a látásuk rossz. Így a két állat gyakran dolgozik össze, hogy a zebrák szemére és a struccok orrára támaszkodva figyeljék a ragadozókat.

Krokodil–krokodilmadár

A nílusi krokodilok rettenetes fogait (vagy inkább agyarait) zavartalanul, igen elmélyülten és bármiféle látható félelem nélkül tisztogató, cuki kismadarakat már az ókorban is megfigyelték. Először Plinius írt róla (Hérodotosz nyomán): „Amikor a krokodilus tátott szájjal hever a szárazon a trochilus-madár odarepül, szájába surran és megtisztogatja azt. Ez jólesik a krokodilusnak, azért nem bántja a madarat, sőt még jobban eltátja a száját, hogy a trochilus meg ne szoruljon, ha ki akar jönni. Ez a madár kicsi, nem nagyobb a rigónál; a vizek közelében tartózkodik és a krokodilust figyelmezteti, ha jön az ichneumon. Odarepül hozzá és hangjával vagy orroncsípéseivel fölébreszti.” A furcsa páros iránti érdeklődés pedig a mai napig sem csitult; amit egyebek mellett jól mutat, hogy a krokodil fogai közül falatozgató krokodilmadárkáról ezrével lehet találni fotókat az internet. Hogy ki mit nyer az együttműködéssel, az nyilvánvaló: a madár kiadós és könnyen megszerzhető táplálékhoz jut, a krokodil meg alapos fogászati kezelést kap.

Garnélarák–géb

Az aprócska, ám ádáz ragadozó hírében álló – és rendkívül hülye nevű – pisztoly garnélarák meglehetősen speciális módszerrel vadászik: az ollóit villámgyorsan összecsapva egy nagynyomású buborékot hoz létre, amely megöli a kisebb halakat (és mellesleg őrült zajjal jár). Rettegett hírük ellenére gébfélék mégis szívesen keresik a garnélák társaságát, és erre jó okuk van: a rákok ugyanis amennyire jók a zsákmányszerzésben, annyira sebezhetőek a ragadozókkal szemben, mivel rosszul látnak. A gébek látása viszont annál jobb, így afféle vakvezetői feladatokat látnak el ízeltlábú barátaik mellett: farokúszójukat a garnéla csápjaihoz érintik, és jelzik, ha veszély közeleg. Cserébe a halak szabad bejárást kapnak a pisztolygarnélák odúiba, így mindketten el tudnak bújni a ragadozók elől.

Prérifarkas–borz

Ritkaság, de azért többé-kevésbé rendszeresen megesik (és nem valami rajzfilmben!), hogy a prérifarkasok és a borzok is összefognak, hogy együtt róják Észak-Amerika végtelen tájait, és közösen ejtsék el zsákmányukat. Mindkét állat elképesztően hatékony és félelmetesen intelligens vadász, de együtt még sokkal ütőképesebbek, tudnillik a prérfarkas sokkal ügyesebb, ha a prédát a felszínen, nyílt terepen kell levadászni, a kitűnően és gyorsan ásó borz meg akkor mutathatja meg, mit tud, ha a kiszemelt áldozat ijedtében a föld alatt keres menedéket. A sikeres vadászat után a két állat testvériesen megosztozik a zsákmányon.

Szurikáta–drongómadár

A madár-emlős mutualizmus még ritkább, de előfordul ilyen is. Egyik leglátványosabb példája az afrikai drongómadarak és a szurikáták kooperációja, ami azért elég sajátos: a madár a ragadozókat figyeli, miközben a szurikáták vadásznak. Amikor a drongó riadót fúj, a szurikáták menekülőre fogják a dolgot, és ilyenkor a nagy sietségben előfordul, hogy magára hagyják a zsákmányt, amire aztán a drongó gyorsan rá is veti magát; a szárnyas állítólag még arra is hajlamos, hogy hamis riasztást adjon ki az ingyenkaja reményében, bár ezt valószínűleg túl gyakran nem meri eljátszani.

Dögbogár–atka

Ahogy a nevük is sugallja, a dögbogarak elpusztult állatokkal táplálkoznak. Tojásaikat is ezekben rakják le, hogy lárváik fejlődésük során a húst fogyaszthassák. De nem ők az egyetlen rovarok, amelyek ezt teszik, és gyakran előfordul, hogy a gyorsabban fejlődő lárvák felfalják a infjonc dögbogarakat, hogy csökkentsék a konkurenciát. Itt jönnek a képbe az atkák. A dögbogarak a hátukon hordozzák ezeket az aprócska pókszabásúakat, így szabad utat és hozzáférést biztosítanak számukra a táplálékhoz, cserébe az atkák ellepik az elhullott húst, és megeszik azokat a petéket és lárvákat, amelyek nem a gazdabogárhoz tartoznak (erről inkább nem ágyazunk be videót, de ha valakit érdekel egy atkákat cipelő dögbogár, kattintson mondjuk ide)