nlc.hu
Szabadidő
Várt a szexszel a házasságig, ezt az 5 dolgot szerette volna tudni előtte

Várt a szexszel a házasságig, most megosztott 5 dolgot, amit szeretett volna tudni a nagy nap előtt

Alicia 3 éve ment férjhez, és bár férjével mindketten vártak az első együttléttel a nászéjszakáig, azt mondják, ezt végül egyikük sem bánta meg.
Alicia örült volna, ha tud ezekről a dolgokról az első szex előtt.

Alicia mindössze 23 éves volt, mikor párjával, a szintén huszonéves Johnnal úgy döntött, összekötik az életüket. Mi több, közösen elhatározták azt is, hogy a nászéjszakáig várnak az első intim együttléttel is. A Youtube-ra töltött friss videójukban, amiben hozzájuk hasonlóan várakozó pároknak igyekeznek hasznos és praktikus tanácsokkal megkönnyíteni a szüzesség elvesztését, többek között erről is őszintén beszéltek. No, meg azokról a dolgokról, amikről jó lett volna, ha korábban tudnak…

„Nem szépítem, a nászéjszaka miatti izgalom egy ponton már tud nagyon-nagyon sok, majdhogynem elviselhetetlen is lenni” – mondja Alicia, majd hozzáteszi, azért gyűjtötte össze a leghasznosabb 5 dolgot, hogy a hozzá hasonlóan önmegtartóztató menyasszonyoknak ne kelljen annyit izgulniuk, mint neki kellett annak idején.

„Zuhanyozzatok előtte együtt”

„Szerintem az a legfontosabb, hogy ha bármelyikőtökben van félelem a szexszel kapcsolatosan, mindenképp beszéljetek erről még a nagy nap előtt” – kezdi Alicia.

Teljesen normális, ha aggódsz azon, hogy fájni fogsz, vagy mondjuk azon, hogy vérezni fogsz. A legjobb módja annak, hogy elejét vedd a felesleges szorongásnak, hogy őszintén beszélsz erről a pároddal és az első alkalom előtt megpróbáljátok oldani a feszültséget. Egy közös zuhannyal például belelazulhattok a helyzetbe

– magyarázza.

Alicia szerint a második legfontosabb dolog, amiről minden nőnek tudnia kell: „Mindig menj el szex után pisilni.” A fiatal nő szerint egy-egy együttlét alkalmával megnő a különböző nemi úton terjedő fertőzések veszélye, pláne, ha ahogy mondja „a különféle testnedvek együttlét közben rossz helyre kerülnek”.

Szóval, ha nem szeretnél egy fájdalmas gyulladással orvostól orvosig járni, ne spórold meg azt a kétbetűs kitérőt.

„Nevessetek a kínos helyzeteken!”

„Én az első alkalom előtt örültem volna, ha tudom, hogy ilyenkor teljesen normális vérezni, és hogy ez sem feltétlenül kínos, ha előre készülünk rá” – mondja őszintén a fiatal nő, majd hozzáteszi, szerinte egy stratégiailag elhelyezett törölköző pont elég ahhoz, hogy ne kelljen aggódni emiatt. Alicia egyébként meg van róla győződve, hogy ez az egész kínos-első-alkalom-dolog feloldható humorral. „Ha a dolgok nem mennek úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva, vagy, ha konkrétan bénáztok, akkor nyugodtan nevessetek egy nagyot. Mert felszabadító és segít leszerelni a nagy stresszt.”

Alice utolsó tanácsa a hozzá hasonló fiatal nőknek az volt, hogy „legyetek jelen”. Mint mondja, a sok-sok izgalom és a zubogó adrenalin miatt könnyű abba a hibába esni, hogy „csak le akarod tudni, ki akarod pipálni a dolgot, de szerencsés esetben még hosszú évekig szeretnél majd emlékezni erre az első alkalomra. Ha viszont nem vagy jelen, akkor egyszerűen el fogod felejteni” – magyarázza Alice.

Alice videójához egyébként érkezett egy rakás komment, amelyek díjazták Alice őszinteségét. Egyikük azt írta, ezeket a tanácsokat nem csak az épp cölibátusban élő, keresztény lányoknak érdemes megszívlelniük, de bármelyik fiatal lánynak, aki épp az első alkalomra készül.

Szerintem fontos, hogy a fentieken túl a védekezésről is már az első alkalom előtt szó essen, illetve azt sem árt, ha mindenki felkészül arra is, hogy nem az első alkalom finoman szólva sem lesz fergeteges

– osztotta meg saját meglátásait egy másik kommentelő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top