Operettország vagyunk, imádjuk a giccset, imádjuk a hőstörténeteket, imádjuk a hőseinket. Ünnepeljük Krausz Ferenc Nobel-díját, de ha arról beszél nyilvánosan, hogy mennyire szomorúan figyeli a pedagógusok alacsony megbecsültségét, az már kikerül a központi hírösszefoglalóból, ahogy azt sem verik nagydobra, hogy az egykori iskolájában nincs fizikatanár. Az árnyaltság rossz, az árnyaltság zavart okoz a fejekben, az árnyaltság gondolkodásra késztet, ezért az árnyaltságot kerülni kell. És ez egy ideje már a magyar filmművészetben – pontosabban: annak sok pénzzel támogatott részében – is irányelv.
Koltai Lajos hosszú kihagyás után tért vissza a filmrendezéshez, és egy szép, hollywoodi mesét kanyarított Semmelweis Ignác, az anyák megmentője köré. Hőstörténetet egymástól könnyedén megkülönböztethető jókkal és rosszakkal és persze annyi családbarát értékkel, amennyit a kétórás játékidő elbír.
Adjuk meg a hősnek, ami a hősnek jár
Szó se róla, a Semmelweis míves mozi. Látszik a ráköltött pénz. Szép a filmzenéje, és viszonylag ritkán használják túl, Nagy András operatőr képein pontosan úgy fest egy másfél évszázaddal ezelőtti bécsi szülészeti osztály, ahogy azt az ember elképzeli. Főképp tehetséges és nem túlhasznált fiatalokból áll a színészgárdája (Vecsei H. Miklós és Nagy Katica mindent kihoznak az alulírt szerepeikből), pompásak a díszletei, tényleg kész időutazás az egész. Jó képességű filmesek képesek jól és érthetően elmesélni egy történetet, aminek van hangulata, van íve, mondanivalója, érzelmi töltete és ezt mind-mind át is tudják adni a nézőnek. Hogy a Semmelweis jó film lenne? Még véletlenül sem az.
Mondhatnám, hogy a sok apró aránytévesztés a ludas, és lenne is ebben valami, hiszen nyilván kizökkenti a nézőt, ha
az összes jól sikerült, egészséges babával járó szülést a filmesek angyali fényben mutatják nekünk, mintha csak egy „Szüljél te is gyereket, meglátod, jó lesz!” reklámkampány filmjét néznénk.
Szintén ezt a mondanivalót képviseli a szülésznő karaktere, Nagy Katica, aki a film egy pontján nyíltan mondja Semmelweis doktor szemébe, hogy „A nő dolga, hogy szüljön. Akár az élete árán is”. De nem a fentiek miatt nem jó film a Semmelweis, hanem a motivációja miatt. Az alkotók ugyanis hőstörténetet akarnak mesélni nekünk, és ebbéli küldetésükben nem foglalkoztatják őket az árnyalatok. Semmelweis Ignác egy elszánt tekintetű, a betegeit mindennél előbbre soroló fanatikus, akinek a gyermekágyi láz megakadályozásán kívül semmi nincs az életében. Még csak nem is két-, hanem inkább egydimenziós figura, aki kizárólag azért kap szerelmi szálat, mert így legalább valamilyen más érzelmet is mutathat az elvakultságon kívül. Meg persze azért, mert a Semmelweis alkotói szerint az ilyen típusú filmekben a nézők igényt tartanak egy szerelmi szálra.
A nagy osztrák-magyar orvosháború
Sajnos Koltait nem érdekli, hogy amennyiben a hőse árnyaltabb, sokszínűbb, érdekesebb lenne – még a hírhedt dühkitörései is inkább csak dühkitörésecskék – , a tettei ettől nem lennének kevésbé hősiesek, de ahogy fentebb írtam, itt az árnyaltságot láncfűrésszel irtják. Ez jól látható a klinikán zajló orvosok bemutatásában is, ahol nagyjából elintézik a dolgot annyival, hogy a magyar orvosok a jó fejek, akik sokat boncolnak, mert érdekli őket a tudományos haladás, az osztrákok meg a maradiak, akiket a fess ruháikban kizárólag az motivál, hogy előremászhassanak a kórházi ranglétrán, és közben eltapossák a progresszíven gondolkodó magyar kollégáikat. Egy kis magyar szabadságharc van itt kibontakozóban a valódi magyar szabadságharc árnyékában. Azért nem minden osztrák menthetetlen: vannak a javíthatatlanok, akik tűzzel-vassal, akár aljas eszközöket is bevetve küzdenek a magyar zseni ellen, és vannak azok az osztrákok, akik idővel megvilágosodva kénytelenek belátni, hogy a magyar gógyi túlnőtt rajtuk, ezért ha kicsit kelletlenül is, de fejet hajtanak előtte.
Semmelweis, a nyomozó
Koltai Lajos és a film forgatókönyvírója, Maruszki Balázs érdekes műfaji filmként képzelte el a Semmelweist, ami egyáltalán nem tipikus életrajzi film, sőt még csak nem is biztos, hogy életrajzi film. Nem azért, mert csak néhány hónapot ölel fel a doktor életéből, hanem azért, mert leginkább krimiként működik. Semmelweis Ignác pedig olyan, mint egy nyomozó, afféle pisztoly nélküli Piszkos Harry, aki ugyan mindig ellentmond az őt rühellő feletteseinek, de van annyira okos és rámenős, hogy kirúgni nehezen lehet, így inkább szemet hunynak a kihágásai és nehéz természete felett. A film nagy része azzal telik, hogy megpróbálja kinyomozni, miért hal meg olyan sok anyuka a klinikán gyermekágyi lázban, és miután rájön, meg kell győznie a főnökét, hogy esélyt adjon neki az elmélete bizonyítására. Ezért még egy éjjeliőr bealtatózására, egy betörésre vagy egy suttyomban elkövetett, tiltott boncolásra is képes.
Jelenet a Semmelweis című filmből (Fotó: Szvacsek Attila/Intercom)
A végén ráadásul még egy tárgyalótermi drámát is kapunk, ahol hősünket el akarják ítélni a vélt és valós vétségeiért. Bár a krimi rész is döcögős – részben azért, mert a rejtélyre már mindannyian ismerjük a választ – de látszik, hogy a tárgyalás az, amiben Koltai a legkevésbé érzi magát otthonosan: színpadias, mesterkélt és szupergiccses ez a néhány perc, és a pontot az i-re a terembe a csecsemőjével érkező édesanya teszi fel, aki fennhangon áll ki az orvosa mellett, az anyák megmentőjének nevezve őt, mert a filmben ennek a szókapcsolatnak muszáj volt elhangzania.
Bár Semmelweis élete elég csúnyán alakult, és nem élhette meg, hogy az orvosszakma széles körben elismerje a klórmeszes vízzel történő kézmosás jelentőségét az orvoslásban, a film azért nem akarja happy end nélkül hagyni őt: Emmával, az osztrák ápolónővel az oldalán tér vissza Budapestre, mert híjja őt a haza, hogy magyar édesanyákat mentsen. Az utolsó képen egy hajó orrában állnak Emmával, ami a Dunán közeledik Budapest felé. Kár, hogy a My Heart Will Go On jogdíjára már nem maradt pénz.
A Semmelweis már látható a magyar mozik műsorán.
