Mínusz 10 és plusz 8 fok egyszerre van jelen az országban a főn miatt – számolt be az Időkép. Az éjszaka második felében ugyanis megélénkült a délnyugati szél, ami a Mecseken átbukva a hegység északi lábánál jelentős melegedést idézett elő. Ugyanakkor az ország északi és nyugati tájain ismét jócskán fagypont alá csökkent a hőmérséklet.
Ennek következtében 137 km-en belül 18 fokos kontraszt alakult ki hétfő reggel 7 órára: Nagymányokon plusz 8 fokot, míg Herceghalmon mínusz 10 fokot mértek.
Ami az e heti időjárásunkat illeti, az Időkép prognózisa szerint egynapos tavasz érkezik csütörtökre, akár 17 fokra is emelkedhet a hőmérséklet. Szerdán, csütörtökön ugyanis mediterrán légtömegek érik el térségünket, így szerdán napközben enyhülés kezdődik, melynek nyomán csütörtökön már 10 és 17 fok között alakulnak a maximumok, a legmelegebb délnyugaton lesz.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock