A Sundance Filmfesztivál sokáig állt ellen a magyar nagyjátékfilmek meghívásának. Bár a filmjeink ott voltak a világ legjelentősebb fesztiváljain Torontótól Cannes-on át Velencéig, az amerikai független filmes seregszemle egészen a 2022-es Szelídig nem válogatott be magyar nagyjátékfilmet a programjába.
Úgy fest, a Szelíd mások előtt is megnyitotta a kapukat, ugyanis a januári fesztiválon, amit a Utah állambeli síparadicsomban, Park Cityben tartottak idén, egy újabb hazai nagyjátékfilm mutatkozhatott be, ezúttal a külföldi dokumentumfilmek között (a Sundance külön szekcióban versenyezteti az amerikai és a külföldi alkotásokat): A boldogság ügynöke.
Forrás: Mozinet/Sundance
Bhutáni, magyar, két jó barát
A dolog talán annyiban nem akkora meglepetés, hogy a fesztivál a támogató programjainak segítségével már a film fejlesztésében is részt vett, ám ettől még mindenképp óriási teljesítmény a bemutatkozás egy olyan nemzetközi piacon, ahol a dokumentumfilmekre is komoly figyelem irányul. Időnként a streamingszolgáltatók óriási pénzeket fizetnek ott azért, hogy megszerezzenek maguknak a kínálatból egy-egy forróbb címet (idén a Christopher Reeve életéről szóló doksi kelt el aranyáron).
A Sundance sok A-kategóriás fesztivállal szemben a pandémia után sem számolta fel azt a szokását, hogy a versenyfilmjeit online is megtekinthesse a (nem geoblokkolt) közönség, így a filmet odahaza láthattam, ráadásul elérhetővé tették a Park City-i világpremier utáni közönségtalálkozó videóját is, ahol a két rendező, Zurbó Dorottya (Könnyű leckék) és Arun Bhattarai mellett a színpadra állt Vincze Artur Máté producer is, hogy válaszoljanak a nézők kérdéseire.
Mint kiderült, a magyar-bhutáni alkotópáros még az egyetemista időkből ismeri egymást, a közös múltjuk immár több mint tíz évre tehető. Új filmjük, A boldogság ügynöke témáját pedig az előző közös munkájuknak, a 2017-es A monostor gyermekeinek köszönhetik. Miközben egy családnál forgattak, váratlanul betoppant oda egy boldogságkutató, hogy felmérje a boldogságindexüket. Ő volt Amber Kumar Gurung, a mostani filmjük főhőse.
Ebben az országban mindenki (?) boldog
Mielőtt esetleg kételyeink lennének, mit rejthet a bhutáni bruttó nemzeti boldogságindex kutatása, gyorsan elárulom, hogy a királyságban mutatott legutóbbi felmérés szerint a lakosság nagyjából 93 százaléka vallotta boldognak magát, ami nagyjából 3 százalékkal magasabb eredmény az egy évvel korábbinál. Vagyis az ország nagyon-nagyon-nagyon boldog, de mindig tud még boldogabb lenni.
Forrás: Mozinet/Sundance
Az egymilliót is alulról súroló lakosságszámmal rendelkező Bhutáni Királyság ráadásul ezt a bravúros eredményt úgy éri el, hogy rengetegen élnek szegénységben, a gazdasága kimondottan elmaradottnak számít. Az ország híres arról, hogy nem túl jól bánik a politikai és vallási kisebbségekkel, adott esetben akár az állampolgárságuktól is megfosztja őket. Mint ahogy tette ezt a film főhősével, Amberrel, aki még kétévesen veszítette el az állampolgárságát, és azóta küzd azért, hogy valahogyan visszaszerezze azt.
Vagyis Amber hazátlanként dolgozik a haza felvirágoztatásán, ugyanis állampolgárság híján csak ehhez hasonló alkalmi munkákat vállalhat, és mivel nincs útlevele, még az országot sem hagyhatja el.
Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai nem rágja a szánkba a boldogságkutatás visszásságait és propaganda mivoltát, sőt ők ketten egyáltalán nem tűnnek fel a filmben. Ők csak követik kamerájukkal a szereplőket, és hagyják, hogy ők beszéljenek helyettük. Az országos boldogságkutatás tökéletes ürügyet szolgáltat nekik arra, hogy szocioportrét fessenek a kevesek által ismert dél-ázsiai országról és annak lakosairól, empátiával, kíváncsisággal és nyitottsággal fordulva feléjük. A boldogság ügynöke nem valamiféle direkt rendszerkritika, hiszen erre nincs is szükség: a bemutatott sorsokon és életeken keresztül a rendszer leleplezi önmagát.
A boldogságindex nyomában
A filmben eleinte a rendezőpáros szorgosan követi Ambert és munkatársát, akik autóval járják a festői hegyvidék városait, tanyáit és falvait, hogy kitöltessék a több mint száz kérdésből álló kérdőívet. Vannak, akik lelkesen fogadják az idegenek érdeklődését, mert ritkán beszélnek új emberekkel, de még a legkevésbé lelkesedők is gond nélkül szánják rá a nem kevés időt.
Európai füllel a kérdések néha kissé furcsák, hiszen a különféle háziállatok vagy a napi meditációk száma is sokat nyom a latban, és még azt is megkérdezik, hogy milyen a viszonya az embernek a szomszédjával. Egy darabig ez is érdekes, de az alkotók jól érzik, hogy önmagában ebben nem rejlik egy nagyjátékfilmnyi anyag, így a filmjük idővel el-elkalandozik, és a kamera hosszabban ott marad egy-egy kérdőívet kitöltő alanynál, miközben szorgalmasan követik Ambert olyankor is, amikor a hétköznapi életét próbálja élni.
Megismerhetünk egy városi transzneműt, akinek a kitaszítottsága már abból is látszik, hogy a kérdések közül alig néhány vonatkoztatható az életére. Hosszabb időt töltenek el egy kamaszlánynál, aki a súlyosan alkoholista anyja mellett/helyett próbálja nevelni a kisebb testvéreit, de
megismerkedhetünk egy három feleséggel rendelkező férfival is, aki a felmérésben ugyan szinte mindenre azt mondja, hogy maximálisan boldog, de a láthatóan elnyomott feleségei szavaiból és tekintetéből már egy sokkal szomorúbb kép bontakozik ki.
A bemutatott emberekről mindig kapunk egy-egy számszerűsített képet a saját boldogságindexükkel, rámutatva, hogy ez az egész mennyire bizarr, és ahogy egy szereplő a film elején elmondja, a boldogság valójában relatív dolog:
Ebédre ettem egy nagyon finomat, és boldognak éreztem magam. Aztán hazamentem, éreztem, hogy magányos vagyok, és ettől boldogtalan lettem.
A bővebben bemutatott szereplők ellenére azonban a főhős mindvégig Amber marad, aki a munkája mellett odahaza ápolja az idős, beteg édesanyját, miközben tőről metszett romantikusként feleséget keres, és ebben az sem akadályozhatja meg, hogy az elvett állampolgársága miatt vajmi kevés családnál tekintenek rá alkalmas kérőként, ráadásul már negyven is elmúlt.
Forrás: Mozinet/Sundance
Van valami szép abban, hogy egy jogfosztott, kissé melankolikus és boldogtalan ember kutatja mások boldogságát, de pont ebben rejlik A boldogság ügynöke ereje. És hogy valami jó hírt is mondják a végére: Zurbó Dorottyáék a Park City-i vetítés végén elmondták, hogy Amber sorsa mostanában jól alakul. Komoly esélye lett arra, hogy visszakaphassa az állampolgárságát, a csajozást pedig továbbra is nagyban űzi, mert ő nem olyan ember, aki feladná az álmait.
A boldogság ügynökét a Sundance Filmfesztivál online programjában láttuk. Magyarországon május másodikán kerül a mozik műsorára.
