nlc.hu
Szabadidő
Te felvinnéd a kétéves gyereked az Everestre?

Kétéves fiukat is felvitték az Everest alaptáborába – kiakadtak a szülőkre

A háromfős család egy világkörüli út részeként járt a világ egyik legmagasabb csúcsán, ahol a kétéves Carter nem mellesleg egy világrekordot is megdöntött.
Kétéves fiukat is felvitték az Everest alaptáborába – kiakadtak a szülőkre

„Bízunk benne, hogy a történetünkkel más kalandvágyó családok kedvét is meghozzuk, hogy bátrabban induljanak neki a világnak. Annyival jobb egy világkörüli út, mint elugrani Teneriféig”idézi a Bored Panda című portál a 35 éves amerikai családapát, Ross Dallast, aki 31 éves feleségével, Jade-del és kétéves fiukkal, Carterrel járja a világot az utóbbi hónapokban.

A háromfős család 2023 nyarán döntött úgy, hogy világkörüli útra indulnak: augusztusban kiadták skóciai otthonukat, majd vásároltak három repülőjegyet Indiába – csak oda. Innen aztán először Sri Lankát, majd a Maldív-szigeteket, és Nepált látogatták meg, majd Malajziába utaztak egy esküvőre. És, hogy mit szeretnek a legjobban az utazgatásban? 

Azt, hogy szinte minden nap más kultúrákkal ismerkedhetünk; no, és hogy a gyerekünk a lehető legkülönbözőbb hátterű gyerekekkel játszhat együtt, ami sokat segít abban, hogy majd elfogadó, nyitott felnőtt váljon belőle.

Kétéves világrekorder

A Dallas-család 2023 októberében a nepáli körút részeként feljutott az Everest-alaptáborába is. A bőven 5000 méteres magasság felett található táborba hosszú és meglehetősen fárasztó túra vezetett, ám a szülők úgy döntöttek, magukkal viszik kétéves fiukat is. Ross a Bored Pandának elmondta, Carter a túra jelentős részét édesapja hátán töltötte, és jobban viselte a magaslati levegő okozta megpróbáltatásokat, mint a szülei.

Az alaptáborban várt minket két orvos, akik a megérkezésünk után közvetlenül alaposan átvizsgáltak minket. Többek között vért is vettek tőlünk, az eredményekből pedig kiderült, hogy Carter szervezete sokkal jobban alkalmazkodott a meglehetősen zord körülményekhez, mint az enyém, vagy az édesanyjáé

– magyarázta a büszke apa, aki a lapnak beszélt arról is, azzal, hogy feljutott az alaptáborba, Carter lett a valaha volt legfiatalabb ember, aki feljutott ebbe a magasságba.

A korábbi csúcstartó, a négyéves Zara Sifra szüleivel és hétéves bátyjával jutott fel az 5326 méter magasan lévő alaptáborba.

10 éves kor alatt nem ajánlják

Miközben a világ legmagasabb hegycsúcsának megmászására hivatalosan nincs minimum korhatár, a nepáli hatóságok ajánlásokat azért már tettek: az alaptábor megmászását például 10 év alattiaknak egyáltalán nem ajánlják, de az ennél idősebbeknek is csak bizonyos feltételek teljesülése esetén.

És bár a Dallas-szülők végtelenül büszkék gyermekükre, aki érzésük szerint remekül viseli a kalandos túra újabbnál újabb kihívásait, nem mindenki ennyire felhőtlenül lelkes. Az élménybeszámolók alatt időről-időre látni hozzászólót, aki nemtetszését fejezi ki, vagy egyenesen azzal vádolja a szülőket, hogy veszélyeztetik kisfiuk életét. „Hogy a fenébe gondolhatja azt bárki, hogy ez jó ötlet?”

Gondoljátok el, micsoda nyomásnak van kitéve ez a szerencsétlen kisfiú. Ez a család iskolapéldája annak, amikor a szülők a gyerekük elé helyezik a saját vágyaikat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top