Három-négy éve kezdte a horgászatot a testvérével Fodor Gábor, majd a harcsázás szerelmese lett. Március 22-én a Széki-tavon egy orbitális méretű csúcsragadozót sikerült horogra csalnia – számolt be a Pecaverzum, fotókat is közzétéve a gigaharcsáról.
“Átlagosan 60-90 centi közöttiek jöttek, de előfordult, hogy két napig semmi. Ekkora fogásról nem is igazán mertem álmodni” – vallotta be a pecás, aki most egy 234 centis példányt fogott ki.
“A tó szinte teljesen üres volt, se hangoskodás, se fény nem zavarta a horgászatunkat, miközben már egyre jobban sötétedett. Fél 8-kor aztán »bamm!«, az egyik botomon egy nagy ütés észleltem. (…) Elkezdem kisétálni a stég elejéhez. Ekkor már éreztem, hogy küzd valami a horog végén. (…) Durva érzés és látvány volt, amikor megindult, akár egy gőzmozdony. (…) Dolgozott bennem az adrenalin, (…) az egész fárasztás 15-20 perc volt, de egy pillanatnak tűnt. Amikor már fáradt, láttam a stégtől nem messze egy nagy fekete »valamit«. Ekkor gondoltam, hogy ez brutális lesz” – elevenítette fel a történteket.
“Leültem, bontottam egy sört, és azon kezdtem agyalni, hogy mi is történt az elmúlt fél órában. Elsőre és másodikra is felfoghatatlan volt még mindig, hogy mi került a horgom végére” – mesélte Gábor, aki a méricskélés után visszaengedte a tóba a gigahalat. “Ez az egész még pár nap után is hihetetlen és felfoghatatlan, mintha az ötöslottón nyernék” – jegyezte meg.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock