Közel egy évvel Cannes után végre a magyar mozikban is játsszák majd az Arany Pálmát nyert kisfilmedet, a 27-et, méghozzá a Hogyan szexeljünk című nagyjátékfilm előtt.
Ez hatalmas lehetőség, főképp amiatt, mert így a vidéki mozikba is eljuthat a film. Tavaly volt néhány vetítése a 27-nek, de jobbára Budapesten, és örülök, hogy most egy szélesebb közönség is megnézheti.
Cannes után sokat nyilatkoztál, de azóta kevesebbet hallani felőled. Mivel vagy elfoglalva mostanában?
Most kissé kaotikus az életem, ezer dologgal vagyok elfoglalva. Ezek egy része még a 27-hez kötődik, mert a magyar mozipremier mellett a film még mindig járja a fesztiválokat. Lassan pedig beindulnak a következő projektjeim is.
Buda Flóra
Ki lehet égni a sok közönségtalálkozótól? Rá tudsz unni a saját filmedre ebben a folyamatban?
Egy év után már kezdtem azt érezni, hogy többször már biztosan nem szeretném végignézni. Az első filmemnél, az Entrópiánál ez a pont hamarabb eljött. A 27-et mindig élmény együtt nézni a közönséggel. Szeretem látni és hallani a reakcióikat, mert motiválnak, és azt éreztetik velem, hogy érdemes volt megcsinálni. Beszélni is hálás róla, mert nem egy vidám dolog, ha az embernek van egy krízise, hogy kényszerből, felnőtt korában a szüleivel él, mert nincs pénze. Erről kevesebb szó esik a kelleténél, ezért is beszélek róla örömmel, akárhányszor kérdeznek róla. Fontos, hogy több szó essen a kényelmetlen témákról, mert amíg tabu valami, addig vissza lehet vele élni.
A 27 semmilyen értelemben nem szégyenlős film. Voltak olyan részei, amikről azt gondoltad, hogy ez már túl sok, ennyire mégsem szeretnél kitárulkozni?
Igazából majdnem minden részéről ezt gondoltam, de a legtöbbször felül tudtam emelkedni ezen. De volt egy-két explicitebb pillanat, amit végül túl soknak éreztem, így nem kerültek be a filmbe.
Akad benne néhány egészen pornográf fantázia.
Sokat agyaltam azon, hogy mi az, amit ebből még elbír a film. Akkoriban abba még bele sem gondoltam, hogy ennyi ember láthatja majd. Az elképzelésem annyi volt, hogy egyszer egy moziban talán levetítik. Féltem attól, hogy meg fogok szégyenülni, és igazi sikerélményt jelentett, hogy ez nem következett be.
A szüleid végül mit szóltak a 27-hez?
Együtt néztük moziban a Friss Húson, és nemcsak ők voltak ott, hanem a rokonság egy része is. Pozitívan reagáltak, ami nagy megkönnyebbülés volt.
27 (Fotó: Mozinet)
Egyébként animációs formában könnyebben fogadják be a nézők az explicitebb szexjeleneteket? Bár a Team America egy bábfilm volt, ott például elég sok mindent megengedtek maguknak az alkotók.
Imádom a Team Americát, az egyik komfortfilmem. (nevet) Erősen stílusfüggő, mit és mennyit tolerálnak a nézők. A Team Americában a szex olyan, mintha egy gyerek játszana két Barbie-szerű figurával. Ez inkább vicces, és senki nem veszi komolyan. Egy animációnál ugyanannyi felelősséged van abban, hogy mit mutatsz és mit nem mutatsz, mint egy élőszereplős szexjelenetnél.
Nagyon fontos, hogy a szexualitást hogyan ábrázolod, ugyanakkor tény, hogy azzal, hogy meg van rajzolva, egy kicsit elveszel az éléből.
Jól gondolom, hogy a filmed intenzív szexualitása egyfajta menekülés?
Azt szerettem volna bemutatni, miről fantáziálhat egy olyan felnőtt, aki a szüleivel él, tehát mindig van egy autoritás fölötte. Aliz nem véletlenül arról fantáziál, hogy rendőrökkel szexel. Valódi szexualitás nincs a karakter életében, csak a fantáziái.
Az Entrópia után a 27-el is egy nagyon személyes történetet mondasz el. Az olyan sztorik nem érdekelnek alkotóként, amik nem ennyire belőled indulnak ki?
Nem az a lényeg, hogy magamból induljak ki, hanem az, hogy saját tapasztalatból tudjak beszélni. Szeretem, ha találok egy személyes témát, amiről még magam előtt is nehezen tudok beszélni. Nem volt egyszerű arról filmet készítenem, hogy szarul voltam, nem találtam a helyem, és nem volt pénzem, de bízom abban, hogy a történetem talán másokat is segít abban, hogy jobban megnyíljanak, és elindíthat egy diskurzust.
Buda Flóra átveszi az Arany Pálma-díjat a 76. Cannes-i Filmfesztivál záróünnepségén (Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images)
Volt ennek terápiás hatása számodra?
Mindenképp. Rengeteget tanultam a film készítése alatt arról, hogy ki vagyok és mi történik velem. Ez most egy olyan életszakasz, amikor még feldolgozom a saját sztorijaimat szeretném elmesélni, a gyökereimet felkutatni, szép lassan visszafejteni a dolgokat. Arról tudok beszélni, amit én képviselek: egy középosztálybeli, fehér nő Kelet-Európából.
A 27-ben arról az időszakodról mesélsz, amikor 27 évesen kénytelen voltál otthon élni a szüleiddel. Miután Franciaországba költöztél, akkor sem éltél egyedül, ha jól tudom, volt vagy van két lakótársad. Erről az életszakaszról is születhet film?
Már az előző lakásban is két lakótársam volt, és most is két emberrel élek együtt meg a kutyájukkal. Ha fogok is erről filmet csinálni, az olyan lesz, mint egy sitcom. A lakásban jönnek-mennek az emberek, meglátogatnak barátok, kávét főzünk, ilyenek, és én ezt nagyon élvezem, de nem látom még azt az oldalát, amiről filmen izgalmasan tudnék mesélni.
A 27 a te történeted, de nem egyértelműen magyar történet, hiszen eléggé univerzális problémákat dolgozol fel benne. A fiatalok lakhatási problémái elég sok helyen jelen vannak. Nem merült fel benned, hogy a filmet francia nyelven készítsd el?
Nem. Számomra fontos volt, ha majd megnézi bárki, akkor lássa, hogy ugyanez a történet nem az ő országában játszódik, a bemutatott problémák mégis ismerősek számára. Így még jobban érezheti, mennyire univerzális a film. Úgy tűnik, pont ezt a hatást váltja ki. Nemrég felkerült a 27 a Mubira, és azóta sorra jönnek a különféle országokból a visszajelzések, amikből kiderül, hogy úgy is átment a film üzenete, hogy nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. A magyar nyelv pedig önmagában is érdekes, egy külön réteget képvisel a filmben. Inkább hozzáad, mint elvesz. A téma magyar feldolgozását a mostani helyzet is indokolja. Nemrég olvastam egy cikket az Economistban, ami szerint Budapesten a legdrágább Európában a lakhatás, már a fizetésekhez viszonyítva. Gyakorlatilag olyan, mintha New Yorkban élnél, és ez egészen hihetetlen számomra.
Azért lett a film címe 27, mert 27 évesen voltál a mélyponton?
A 26-tól 28 éves koromig tartó szakasz elég kritikus volt. Azért választottam a 27-et, mert annak van egy enyhe áthallása a 27 death clubbal (azoknak a hírességeknek a „klubja”, akik 27 éves korukban haltak meg – a szerző). Arra gondoltam, hogy miért kell ehhez rocksztárnak lenni, miért ne lehetne egy átlagos 27 éves élete is kritikus mélyponton?
Persze nem akartam túlzottan drámai filmet készíteni; így életben hagytam a főhőst.
Ha visszagondolok, azt kell mondanom, hogy eléggé felelőtlenül töltöttem ezt a három évet, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
A 27-el többször is pályáztatok az NFI-nél, és mindig visszautasítottak. Nem lehet, hogy azért történt így, mert az Entrópiával a queer Teddy-díjat hoztad haza Berlinből, és a 27-ben is van egy queer szál?
Nem tudok a nevükben beszélni. A 27-et forráshiányra hivatkozva utasították vissza, pedig nem pályáztunk sok pénzre. Jelen pillanatban azt látom, hogy azok a rendezők, akiket tisztelek és akikre felnézek otthon, kénytelenek önerőből filmet csinálni. Ha most a magyar filmtámogatásról kérdezel, nincs mit mondanom. A minőségi filmek készítésében az állam most nincs jelen.
27 (Fotó: Mozinet)
A cannes-i díj után azért látsz rá esélyt, hogy megnyílnak előtted a kapuk?
Abszolút fogalmam sincs.
A következő filmed francia vagy magyar nyelvű lesz?
A következő filmem hosszabb lesz, és köze van a 27 világához. A nyelve nagyban függ attól, milyen támogatást kapunk, de magyarul fogom megírni, az biztos. Amennyiben csak Franciaországból kapunk támogatást, előfordulhat, hogy franciául kell elkészíteni. Fontos számomra, hogy legalább részben magyar stábbal dolgozhassak.
Buda Flóra Anna 27 című kisfilmje a Hogyan szexeljünk című nagyjátékfilm kísérőfilmjeként látható a mozik műsorán április negyedikétől.
