A keleti kontyvirág (Arum orientale) országszerte jelen van erdeinkben. A jelenleg is, körülbelül két héten át virágzó növény termése erősen mérgező, érdemes tehát elkerülni – írja bejegyzésében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.
Fejlődése során a növény
figyelemfelkeltő átalakuláson megy keresztül:
a virágjának tűnő, narancsszínű része valójában sok kis leegyszerűsödött virágból álló torzsavirágzat, a „szirom” pedig valójában módosult lomblevél, úgynevezett buroklevél – írja a Turista Magazin. A növény érdekessége, hogy az enyhe dögszagot árasztó virágzata rovarokat vonz magához, majd egy időre „foglyul ejti” őket tölcsérvirágzatában, beporzása céljából. A keleti kontyvirág nyirkos, tápanyagban gazdag erdeinkben,
főként hegy- és dombvidékeinken közönséges
az Alföldön azonban meglehetősen ritka. Szívós, sokszor az erdő elgyomosodott aljnövényzetében is megtalálható. Április végén-május elején nyílik, két héten át virágzik. A kétféle, hazánkban élő kontyvirág mérgező leveleit össze lehet téveszteni a sóskáéval, ám fél perccel szétrágása után égető, szúró érzést okoz a nyelven, akár több órán keresztül is, úgyhogy gyanús levelekkel inkább ne kísérletezzünk.