A feje tetejére állította a filmtörténelem legkárosabb nőtípusát
Mint tudjuk, a filmtörténet – legalábbis a férfiak által uralt része, tehát a 98 százaléka – tele van szexizmussal, azaz a legdurvább általánosítások és felszínes fantáziák mentén írják a női karaktereket. A horrorfilmek első (na jó, talán második, a fekete szereplő után) áldozataként (fél) meztelenül sikoltozó szője jócsaj, a „csúnyácska” könyvmoly, aki egy férfi kedvéért szexistennővé változik, vagy akár a „független, erős nő”, aki pont úgy viselkedik, mint egy férfi akcióhős – a sort folytathatnánk. Az egyik legkárosabb azonban éppen az, amelyik elsőre a legártalmatlanabbnak tűnik: ő a Manic Pixie Dream Girl (MPDG).
Maga a kifejezés lefordíthatatlan, angolul azonban végtelenül kifejező: „bolond”, tündér, álomszerű és persze lány. Elsőként egy az Elizabethtown című filmről írott kritikában bukkant fel 2007-ben: az író szerint Kirsten Dunst karaktere „az érzékeny lelkű író-rendezők lázálmának terméke, aki csak azért létezik, hogy a búskomor, lelkizős fiúknak megmutassa, hogy az élet szép és tele van rejtéllyel, kalanddal”. A MPDG tehát azokra a furcsa – általában össze-vissza öltözködő és színes hajú – lányokra vonatkozik, akik teljesen spontán viselkednek, tele vannak szerethetően bizarr szokásokkal, egyszerre cukik, mélyek, személyiségük magával ragadó – de ezen kívül az égvilágon nem gondolnak, és nem is próbálnak gondolni az írók-rendezők semmit arról, hogy kik ők, és mit akarnak. Sérültek, bajban vannak – a jellemzően depressziós, szuicid férfi főhős pedig őket megismerve rájön, hogy még képes a szerelemre.
Az említett Elizabethtown című filmen kívül súlyos eset még a Garden State, amelyben Natalie Portman a MPDG, a 500 Day of Summer, amelyben Zooey Deschanelt stalkolja mai szemmel hátborzongató, teátrális gesztusokkal Joseph Gordon-Levitt. Sokan ide sorolják Kate Winsletet is a Makulátlan elméből, tévesen: bár a furcsaságok és az állandóan változó hajszín stimmel, hús-vér karakter ő, aki nem kizárólag Jim Carrey kedvéért létezik. Annyira nem, hogy miután belátták, hogy csak mérgezik egymást, úgy dönt, hogy egyszerűen törli őt az emlékei közül. Michel Gondry rendező és Charlie Kaufman író kész hőstettet hajtottak végre, ami a nők reprezentációját illeti: úgy tettek, mintha egy klasszikus MPDG-t adnának a közönségnek, hogy aztán sokkolják őket a pszichológiai hitelességgel.
Mindenki szenvedett a filmtől, vagy a film kedvéért
Ne feledjük, 2004-et írunk (sőt, 1998-at, hiszen már ekkor házalt a film ötletével az akkor még inkább kliprendezőként ismert Gondry), szóval a mai mentalitást kár lenne számonkérni az alkotókon, de azért így is súlyos, hogy milyen sztorik övezték a forgatást és a film utóéletét. A rendező egy olyan főszereplőt keresett, aki nem csak eljátssza az összetört szívű, depressziós főhőst, hanem teljesen eggyé válik a karakterrel – vagy azért, mert olyan jó színész, vagy azért, mert eleve egy összetört szívű, depressziós ember. Eredetileg Nicolas Cage-et nézte ki a szerepre, aki pár évvel korábban bizonyította be a Las Vegas, végállomással, hogy képes ilyesmire, végül azonban Jim Carrey-é lett a szerep; ő akkoriban a Truman Showban brillírozott. Ráadásul mindenki tudta, hogy nemrég ért véget rövid, de viharos kapcsolata Renée Zellwegerrel.
Carrey maga meséli egy azóta megjelent dokumentumfilmben, hogy teljesen össze volt törve, úgy érezte, hogy a színésznő kiiktatta az életéből őt, amikor megismerkedett a rendezővel, és eleve az járt a fejében, hogy ezt az egészet valahogy neki is ki kellene törölnie a memóriájából – még szép, hogy igent mondott egy éppen erről szóló filmre. Michel Gondry rendező sosem riadt vissza az extrém eszközöktől, akkor sem, ha azokkal színészei épségét veszélyeztette. Carrey szemébe nézett tehát és azt mondta:
Istenem, de gyönyörű vagy most. Így, összetörve. Imádom. Kérlek, ne gyógyulj meg.
Michel Gondry és Jim Carrey az Egy makulátlan elme forgatásán (Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Mindezt egy évvel azelőtt, hogy a forgatás egyáltalán megkezdődött volna. „Ilyen elbaszott egy biznisz ez”, summázta a helyzetet Carrey a dokumentumfilmben.
Sokak szerint ennél is durvább volt, amikor Gondry beválogatta a filmbe Ellen Pompeo színésznőt, aki egy rövid jelenetben Carrey exbarátnőjeként tűnt fel. Azért volt szemét húzás ez, mert Pompeo feltűnően hasonlított Zellwegerre, Carrey ki is akadt, amikor megtudta, mi vár rá. Akkor meg pláne, amikor kiderült, hogy a nagy nehezen leforgatott közös jelenet végül be sem kerül a filmbe. A rendező azóta is tagadja, hogy Zellweger-hasonmást keresett volna, szerinte legfeljebb véletlen az egész.
Gondryt egyébként utolérte a karma: barátnője az utómunkálatok közben dobta, amikor a rendező épp vágta a filmet. Azóta sem képes megnézni egy ültében saját alkotását, arra azonban rájött, hogy mennyire pontos pszichológiailag a film. (Ezt egyébként mindenki aláírja, akivel szakítottak már brutálisan – tehát mindenki.) Miközben írták a filmet Kaufmannal, úgy volt vele, hogy az a rész, amikor Joel – a főszereplő, akit Jim Carrey játszik – kukászacskókba dobálja Clementine – Kate Winslet – cuccait, merő klisé. „Aztán átéltem!” – mesélte később. „Bedobozoltam a nő holmiját és visszaküldtem Los Angelesbe, és közben azt gondoltam, oké, most már értem, miről szól a film.”
Nemsokára valóság lehet
Tudjuk jól, hogy őrült tudósok – és őrült milliárdosok, például Elon Musk – előszeretettel kísérleteznek azzal, hogy összeházasítsák az ember központi idegrendszerét mindenféle kütyüvel, de a filmben is ábrázolt emléktörlés bizony nem is olyan agyament ötlet. Már 2014-ben publikálták, hogy áthuzalozták kísérleti egerek agyát: az amygdala (mandulamag) manipulálásával, ha kitörölni nem is, az emlékekhez kapcsolódó érzelmeket sikerült átfordítaniuk. Azaz a rossz emlékekből jók lettek és fordítva.
Ez persze még messze van attól, hogy hús-vér emberek valódi emlékeit töröljük, de ezügyben is ígéretes próbálkozásokat találunk a memóriára ható drogoktól a tudatos szupresszión át a műtéti beavatkozásokig. Az első kategóriát ráadásul a legtöbb magyar ember ismeri, hiszen ilyen drog például a pálinka is, a jelenség közkeletű neve pedig filmszakadás; ha ezt a hatást célzottan, bizonyos időszakokra és emléktípusokra fókuszálva lennének képesek reprodukálni (és lehetőleg másnaposság nélkül), máris a filmben ábrázolt metódus közelében lennénk. Az persze kérdéses, hogy beleférne-e az orvosi etikába, hogy szerelmi bánatot kezeljenek így (ha igen, akkor alighanem csak a szupergazdagok számára lenne elérhető), de a poszttraumás stressz szindrómában szenvedőknek, vagy bizonyos szenvedélybetegségekhez köthető feldolgozhatatlan élmények kezelésében hatalmas előrelépés lenne ez.
Carrey nem használt testdublőrt
Ez önmagában nem lenne nagy teljesítmény, de ha valaki látta a filmet és emlékszik, hogy bizonyos jelenetekben két „példány” is felbukkan Jim Carreyből, akkor érti, miért mégis az. Joel, miközben a saját emlékeit nézi, gyakran látja saját magát is különböző helyzetekben, például, amikor a Tom Wilkinson által játszott orvos vizsgálja. Nincs testdublőr és számítógépes effekt akkor sem, amikor a kamera ráfordul az egyik Joelről a másikra:
Jim Carrey ilyenkor körbefutott a díszleten úgy, hogy a kamera ne lássa, és még időben odaérjen a másik „szerepébe”.
Mindezt lihegés és izzadás nélkül: igen, ekkora színész a Makulátlan elme főszereplője.
A film megmentette a Clementine nevet
Évtizedenként egyszer-kétszer megtörténik, hogy egy film komoly hatással van a valódi társadalom egy-egy szeletére; emlékezetes, amikor a Kapcsolat című film hatására egy csomó lány kezdett érdeklődni a csillagászat iránt, vagy – hogy negatív példákat is említsünk – amikor a Mechanikus narancs, vagy a Harcosok klubja valódi bandákat és verekedőklubokat szült. A Makulátlan elme hatása szerényebb, de azért a maga módján fontos: ma aligha hívnának bárkit Klementinának (Clementine) Amerikában. A 20. század első felének egyik kedvenc lányneve a hatvanas évektől rohamosan vesztett népszerűségéből, 2004-ben, a film megjelenésekor már csak 29 újszülöttet kereszteltek el így. A következő évben viszont újra kilőtt, több ezer gyereknek választották ezt a nevet, még 2021-ben is 552 Clementine született.
