1908 nyarán, II. Miklós cár uralkodása idején egy azonosítatlan égi jelenség száguldott az isten háta mögötti szibériai tajgavidék felé, majd valahol az Alsó-Tunguszka és Léna folyó között a légkörben tűzgömbbé alakult és felrobbant. A robbanás olyan erős volt, hogy a helyszínen legelő állatokat azonnal hamuvá égette, 40 kilométeres körzetben minden fát gyökerestül kitépett, a robbanáshullám pedig még az epicentrumtól több száz kilométerre lévő házak ablakait is betörte. Energiáját 10–20 megatonna TNT robbanási energiájával egyenértékűre becsülik
A rejtélyes égitest lezuhanása után az egész északi féltekén mágneses viharokat, kitöréseket, ezüstös felhőket és fényes éjszakákat figyeltek meg ott, ahol korábban soha fordult elő hasonló. Irkutszkban, Tbilisziben, Taskentben, sőt még Türingiában is szeizmográfok rögzítették a robbanáshullámot. Mivel a terület, ahová az tűzgömb zuhant, teljesen lakatlan volt, emberéletet nem követelt a pusztítás.
Az eset – az ún. tunguszkai esemény – már csak azért is különös, mert a tudósok a mai napig tudták egyértelműen kideríteni, hogy ez a kozmikus objektum mégis mi lehetett: üstökös vagy kőmeteorit (nyilvánvalóan ez a legvalószínűbb), netán jégaszteroida, vagy antianyag, fekete lyuk, esetleg a földönkívüliek machinációja. De még az is felmerült, hogy az excentrikus szerb feltaláló, Nikola Tesla kísérletezett valamiféle általa kifejlesztett, titokzatos halálsugárral.
Kidőlt fák a tunguszkai esemény helyszínén (fotó: Wikipedia)
Annyi bizonyos, hogy az első szemtanúk beszámolóit a helyi újságok viszonylag gyorsan összegyűjtötték. A Szibir nevű lap 1908. július 2-án azt írta, hogy az Irkutszk tartomány északi részén élő parasztok “egy kékesfehéren izzó fénytömeget láttak, amely körülbelül 10 perc alatt tette meg az utat lefelé”.
“A falu összes lakója pánikszerű félelemben rohant végig az utcán, a nők sírtak, mindenki azt hitte, hogy közeleg a világvége” – írta a cikk szerzője. Ő maga abban az időben nem túl messze, egy környékbeli városban, Kirenszkben tartózkodott, ahol “mintha ágyútűz hallatszott volna, amelyet 15 percenként többször – legalább egy tucatszor – megismételtek. Kirenszkben néhány házban, az északnyugati irányú falakon az ablaküvegek hevesen zörögtek“. A környéken tartózkodó szemtanúk arról is beszámoltak, hogy tűzgolyót láttak. “A jelenség találgatások tömkelege kísérte. Egyesek szerint egy hatalmas meteorit, mások szerint gömbvillám volt”
Néhány héttel később a Krasznojaretsz című újság is beszámolt a “rendkívüli légköri jelenségről”. Megjegyezték, hogy rengések és hamufelhő is volt, de a legtöbb szemtanú azt hitte, hogy a japán tüzérség indított támadást (az orosz-japán háború 1905-ben ért véget, szóval még friss volt az emlék).
A Golosz Tomszka pedig földrengésről, illetve föld alatti lökéshullámokról számolt be a 600 kilométerre fekvő Kanszk városában. “Ajtók, ablakok, lámpák és az ikonokon – minden megremegett. Dübörgő hang hallatszott, mint egy távoli ágyúlövés”.
A tunguszkai eseményt – mivel közbejött az I. világháború, a bolsevik forradalom és a polgárháború – csak az 1920-as években kezdték komolyabban tanulmányozni. Leonyid Kulik szovjet tudós-geológus vezetésével hét alkalommal küldtek expedíciókat a robbanás helyszínére, a közel egy évszázados kutatás során pedig a környező falvak lakóinak több száz tanúvallomását gyűjtötték össze.
Kulik egy helyi vezetővel együtt fedezte fel a kipusztított erdőt. A férfi elmesélte neki, hogy az objektum lezuhanása után a lakosok elkezdtek döglött rénszarvasokat és porig égett csűröket találni A környékbeliek is szerették volna feltárni valahogy az űrbéli objektum titkát, így 1962-ben Viktor Konenkin, egy Varnavara nevű falu iskolai matematikatanára arra kérte a környező falvak lakóit, hogy emlékezzenek meg erről a napról. Feljegyzéseit 1967-ben a Tomszki Egyetemi Kiadónál publikálták. Szinte mindenkinek volt valamilyen emléke, mondanivalója a fényjelenségekről és a robbanásokról.
“Dörrenést hallottam, és Jerbogachen [egy falu az Irkutszki terület északi részén] déli irányába néztem. Láttam, hogy egy tűzkoszorú repült az égen” – emlékezett vissza az 1897-es születésű Theofán Farkov. “Szélsebesen repült, de jól láttam: hosszúkás alakú volt, a feje sötét, majd lángolni kezdett, és szikrákat hányt. Az ablakok zörögtek. Mindenki halálra volt rémülve. Valaki felkiáltott: egy fáklyaként lángoló mártír!”.
“Nagyon jól láttam egy vörös léghajót, amely balról jobbra, dél felé tartott. Ezután lövések hallatszottak. Mindenki megrémült, az öreg evenki férfiak felvették a legjobb ruhájukat, és felkészültek a halálra: de a halál nem jött el” – mondta az 1898-ban született Elena Szafrannyikova .”Amikor a tűzkoszorú a horizont fölé borult, a tűz lángjai felfelé csapdostak, majd füst szállt fel, ami sokáig látható volt. Ezután, körülbelül 3-4 perccel később, három lövés dördült, az első kettő gyengébb volt, az utolsó pedig fülsüketítően hangos” – mesélte az 1891-es születésű Sztepan Permjakov.
“1908 nyarán, egy reggelen kimentem ugyanennek a háznak a tornácára, ahonnan a horizont északnyugati, északi és északkeleti oldala jól látható, és láttam, hogy egy hatalmas tűzcsóva hull le az égből az erdő mögött. A tűzjelenség kerek volt, és szikrák pattogtak körötte” – emlékezett vissza az 1890-ben született, Preobrazsenka faluból származó Nagyezsda Konyenkina. “Hamarosan elkezdett remegni a földi, és hatalmas mennydörgés hallatszott. A falubeliek szerint egy bolygó zuhant a földre.”
A kihalt tunguszkai mocsárvidék (fotó: Wikipedia)
Bár az biztos, hogy tunguszkai esemény az ismert történelem legnagyobb becsapódása volt, máig több a kérdés körülötte, mint a megnyugtató válasz. Bár egy időben a tudósok egy csoportja arra jutott, hogy a robbanás hipocentrumától hét kilométerre fekvő Cseko-tó lehet az objektum – vagyis az objektum egy megmaradt darabjának – becsapódási krátere (ezt a tavat ugyanis az 1908 előtti feljegyezések nem nagyon említik), a további vizsgálatok azt mutatták, hogy a tó nagyjából 300 éves, így ezt az elméletet végül kizárták.
Hogy miféle kozmikus jelenség tarolta le bő száz évvel ezelőtt a vadregényes szibériai tajgát, talán soha nem derül ki. De ahhoz kétség sem férhet, hogy hasonló eseményre előbb-utóbb – talán száz, talán ötszáz, talán ezer év múlva – ismét számíthatunk; és még az is előfordulhat, hogy akkor már nem egy lakatlan terület felett következik be a robbanás.
