George Washington tisztában volt azzal, hogy háborús helyzetben a kémek nélkülözhetetlenek: ezt első kézből tudta meg a hétéves háború előestéjén, amikor Virginia kormányzója a fokozódó feszültségek közepette francia területre küldte a fiatal őrnagyot. A brit erők – köztük Washington – 1754-ben súlyos vereséget szenvedtek ezen a területen, részben azért, mert nem ismerték eléggé az ellenséges erőket.
1776-ban, amikor már javában zajlott az amerikai függetlenségi háború, Washington New Yorkba, a brit vonalak mögé küldte egyik hű emberét, az Egyesült Államokban máig nemzeti hősnek számító Nathan Hale-t. Hale, bár igen vakmerő katona volt, kémként csapnivalónak bizonyult; a britek elfogták, amikor megpróbált visszatérni az ezredéhez, és másnap tárgyalás nélkül felakasztották.
Kódnevekkel és számokkal hivatkoztak magukra
A kudarcba fulladt küldetést követően Washington egy kiterjedt kémhálózatot szervezett: ez volt a Culper Ring, amely már igen hatékony felderítői munkát végzett: ők tájékoztatták elsőként Washingtont arról, hogy a britek csapatokat akarnak küldeni New Yorkból Rhode Islandre, hogy megtámadják az ottani francia erőket. Illetve ők buktatták le az áruló Benedict Arnold tábornokot, aki át akarta adni a West Point-i erődöt a briteknek.
Az amerikai kémek, akik a brit vonalak mögül, New York Cityben és Long Islanden gyűjtöttek kulcsfontosságú hírszerzési információkat, érthető módon aggódtak személyazonosságuk titokban tartása miatt. A legtöbben a kör egy-két másik tagjánál többet nem ismertek, és kódnevekkel és számokkal hivatkoztak magukra.
Benjamin Tallmadge őrnagy, aki a műveletet irányította, és aki közvetlenül Washingtonnak jelentett, a John Bolton nevet és a 721-es számot vette fel. Abraham Woodhull, egy Long Island-i üzletember, aki rendszeres manhattani üzleti útjait használta álcaként, a Samuel Culper Sr. nevet használta, és a 722-es kódszámot. Robert Townsend, egy brit tisztek által kedvelt kávézó tulajdonosa volt Samuel Culper Jr. és a 723-as szám. A későbbiekben aztán a történészeknek a szervezet egyéb tagjait is sikerült azonosítaniuk.
Meilan Solly illusztrációja (forrás: Wikimedia Commons)
Ám az egyik tag kiléte továbbra is rejtély. Woodhull egy 1779. augusztus 15-i, Tallmadge-nak írt levelében utalt erre a személyre. Woodhull aggódott, hogy a brit kémelhárítás ügynökei tudomást szereztek a culperek tevékenységéről, és az ellenséges katonák majd esetleg megállítják és átkutatják az amerikai kémeket. Woodhull azonban biztosította Tallmadge-ot, hogy a 355-ös ügynök segítségével minden ellenségünk eszén túl fogunk járni.
A kém kilétére utaló egyik nyom a culperek kódkönyve volt, amely a 355-öt nem konkrét személyként, hanem „hölgyként” fordította. Szóval lehet, hogy a 355 egyszerűen hölgyet jelentett, azaz bármilyen nőnemű emberi lényt. De ez persze nem akadályozta meg a történészeket abban, hogy megpróbáljanak azonosítani egy konkrét nőt.
Egyes kutatók azt állítják, hogy 355 Townsend szeretője volt, és hogy a nőt letartóztatták és egy brit börtönhajóra hurcolták. A legfontosabb bizonyíték, bár közvetett, egy 1780 novemberében Woodhull által Tallmadge-nak írt levél: Woodhull tájékoztatta Washington kémfőnökét „egy olyan személy bebörtönzéséről, aki mindig is hasznos volt e levelezés számára”. Hozzátette, hogy ez a hír Townsendet lehangolta.
Romantikus történet
Morton Pennypacker 1948-ban megjelent könyvében, a Washington tábornok kémjei Long Islanden és New Yorkban második kötetében megjegyezte, hogy Townsend fia 1808-ban lobbizott egy emlékmű felállításáért, amely a brit börtönhajók fedélzetén meghalt hazafiak tiszteletére készült volna. Ez a kevés bizonyíték elég volt ahhoz, hogy Pennypacker teljes meggyőződéssel érveljen amellett, hogy Townsend szerelmes volt 355-be.
Egy rajz Robert Townsendről a Raynham Hall Múzeum gyűjteményéből
Corey Ford 1965-ben kiadott Különös szolgálat című könyvében már egy komplett romantikus kémtörténetet húzott fel a 355-ös rejtélyes alakja köré: „Szeretem 355-öt a tartózkodó és józan fiatal Townsend ellentéteként elképzelni: kicsi, pimasz, élénk, elég okos ahhoz, hogy túljárjon az ellenség eszén, de elég nőies ahhoz, hogy Townsendet rövid boldogsággal ajándékozza meg a háború közepette.”
Szintén spekulatív (bár nem egészen ennyire) John A. Burke és Andrea Meyer 2009-es cikke a New York Archives magazinban. A szerzőknek feltűnt, hogy a Culper-jelentések áramlása lelassult, amikor John André, a brit kémfőnök 1779 decemberében elhagyta New Yorkot, majd 1780 májusában, André visszatérésekor ismét felgyorsult. Burke és Meyer arra a következtetésre jutott, hogy
355 André barátja vagy barátnője volt – illetve inkább annak adta ki magát –, hogy információkat szerezzen tőle.
Ez a feltevésük részben Woodhull egyik levelén alapul, amely „a 355-ös segítségéről” szól. A 2013-as könyvükben (George Washington titkos hatosa: A kémhálózat, amelyik megmentette az amerikai függetlenségi háborút) Brian Kilmeade és Don Yaeger megjegyezte, hogy Woodhull levele „egy 355-öt”, vagyis egy hölgyet említ. Kilmeade és Yaeger arra következtetett, hogy Woodhull azért használta a hölgy kifejezést a nő helyett, mert a 355-ös egy prominens és valószínűleg lojalista (vagyis a britekhez húzó) családból származott New Yorkban. Társadalmi státusza lehetővé tette volna számára, hogy beilleszkedjen a brit társadalomba, és elnyerje az Andréhoz hasonló brit tisztek bizalmát.
Fantáziarajz a 355-ös ügynökről (forrás: Wikipedia)
Kiteregette a szennyest
Alexander Rose egészen másképp közelítette meg a rejtélyt 2006-ban megjelent, Washington kémei című könyvében: szerinte ugyanis a 355-ös kém egy Anna Strong nevű long islandi nő volt.
Strongnak egyértelmű kapcsolatai voltak a Culper Ringgel: Woodhull Strong szomszédja és férjének rokona volt, ráadásul Strong férje ismert hazafinak számított. Rose-nak feltűnt, hogy az 1779. augusztusi levelében Woodhull a 355-öt annak kapcsán említette, hogy aggódott, miszerint a brit katonák megállítják és átkutatják a kémgyanús személyeket. Rose feltételezte, hogy 355 talán Woodhull feleségének adta ki magát, mivel a britek kevésbé gyanakodtak volna egy nőre vagy egy nővel utazó férfira.
Nem Rose volt az első történész, aki Strongot a culperekhez kötötte. Pennypacker nem gondolta, hogy Strong volt 355 volt, viszont úgy vélte, hogy a nő kulcsszerepet játszott a kémek közötti kommunikációban – ugyanis ő teregette ki a szennyest. Mármint szó szerint: ha egy fekete alsószoknyát helyezett a szárítókötélre (ami látható volt egy, a Long Island Sound szigetcsoport környékén horgonyzó hajóról), azt jelezte, hogy információ vannak Woodhull számára. A szárítókötélen lógó zsebkendők száma pedig azt mutatta, hogy melyik kikötőhely biztonságos.
Daigler 2014-es, Kémek, hazafiak és árulók: Amerikai hírszerzés a függetlenségi háborúban című könyvében szintén azt állította, hogy a 355-ös ügynök Strong volt.
Kilmeade és Yaeger eleinte elutasították ezt a teóriát, mivel Strongnak nem voltak kapcsolatai a manhattani brit elittel. Emellett a férje ismert hazafias elkötelezettsége gyanússá tette volna őt. Későbbi kutatásaik – illetve a makacs szájhagyományok – alapján viszont arra a következtetésre jutottak, hogy akár Strong is lehetett a 355-ös számú kém. Rajta kívül még hat lehetséges jelöltet neveztek meg, akik közül a legmeglepőbb az áruló Benedict Arnold felesége, Peggy Shippen Arnold (akinek hasznos brit kapcsolatokkal rendelkezett). De azt is elképzelhetőnek tartják, hogy talán több nő is tagja volt a Culper Ringnek.
