Katasztrófa a gyerekműsor után
1883-ban egy észak-angliai varietéműsor szervezői azt ígérték az eseményen részt vevő gyerekeknek, hogy távozáskor játékot kapnak. A terv az volt, hogy a játékokat egyenként osztják ki: a lépcső alján található ajtót így befelé kitámasztották és bereteszelték, aminek végül katasztrofális következményei lettek, miután körülbelül 1200, kontrollálatlanul rohanó gyerek árasztotta el a lépcsőházat.
A bereteszelt ajtó ugyanis megakadályozta, hogy a gyerekek kijussanak, és a tömeg a lépcsőházban egyre nagyobbra duzzadt. A zűrzavar és a nyomakodás közepette egyre többen zuhantak a földre, a pánikba esett és megvadult sokaság pedig egyszerűen átgázolt rajtuk. Csaknem 200, 2-14 év közötti gyerek vesztette életét a tülekedésben.
Viktória királynő magántitkára közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a királynő „szíve vérzik a sok gyászoló szülő szenvedése miatt”. A New York Times napokkal később arról számolt be, hogy a játékokkal teli doboz még mindig az ajtó mellett állt.
A Hodinka-tragédia
1896-ban több mint 500 ezer ember tolongott kora reggel a moszkvai Hodinka-mezőn II. Miklós cár koronázásának alkalmából. A résztvevőket nem feltétlenül a pompás ceremónia érdekelte, hanem a beígért ajándékok: egyebek mellett perec és koronázási emlékpohár. De amikor elterjedt a pletyka, hogy nem áll rendelkezésre elég ajándék, pánik tört ki.
Az azóta Hodinka-tragédiaként ismertté vált esemény szemtanúi arról számoltak be, hogy a felbőszült tömeg káromkodott, kiabált, és az ajándékok tárolására szolgáló pajták felé nyomult, a földre zuhant nézőket pedig eltaposta a feldühödött csőcselék.
Körülbelül 1400 ember halt meg a helyszínen, és 1300-an súlyosan megsérültek, ám az ünnepség a tragédiát követően is zavartalanul folytatódott, miután a holttesteket és a sebesülteket elszállították.
Sok újonnan érkezett néző nem is sejtette, hogy alig néhány órával korábban micsoda szörnyű szerencsétlenség történt.
Tömegszerencsétlenség az áruházban
Az 1930-as években a kanadai Winnipegben található Eaton’s áruház januárban és februárban minden nap kiárusítást tartott. A nagy gazdasági világválság hatásait nyögő vásárlók tömött sorokban álltak, hogy hozzájuthassanak a jelentős árengedménnyel árult termékekhez. A kisebb üzletek tulajdonosai szintén ott tömörültek, remélve, hogy az olcsó árukat némi felárral tudják majd továbbértékesíteni. A vásárlók rendkívül agresszívek voltak; olyan is előfordult, hogy egész egyszerűen eszméletlenre verték egymást az olcsó szappanért és uborkáért folytatott versengésben.
Egy szemtanú leírta, hogy az emeleten egy járókelő „akit szemernyit sem hozott zavarba a semmiből megjelenő, súlyosan sérült férfi látványa, célba vette a legközelebbi liftet, és a lábánál fogva berángatta a szerencsétlen áldozatot”.
Az áruházban még évtizedekig fennmaradt ez a bizarr gyakorlat: az eladók még az 1950-es években is előszeretettel dobáltak különféle termékeket a tömegbe, hogy az emberek megküzdhessenek értük.
Háború a nejlonharisnyákért
1945 augusztusára a második világháború már majdnem befejeződött, így az amerikai hadseregnek többé már nem volt szüksége hadicélokra az ejtőernyőkhöz, golyóálló mellényekhez, sátrakhoz és egyebekhez használt nejlonra, a harisnyagyártás pedig végre újra teljes gőzzel beindulhatott. Az újságok már jó előre beharangozták, hogy a nők bizonyára őrült rohamot indítanak majd az első szállítmányokat fogadó áruházakba, és valóban így is történt: a következő hónapokban lelkes (talán túlzottan is lelkes) vásárlók gyűltek össze, hogy elcsípjenek egyet a kevés rendelkezésre álló darabból.
New Yorkban 30 ezer harisnyára éhes nő árasztotta el az egyik áruházat, Pittsburghben 40 ezren álltak sorba mindössze 13 ezer darab rendelkezésre álló párért.
A vásárlók végigjárták az üzleteket a nejlon feliratokat keresve. Azok sem érezhették magukat győztesnek, akik nagy nehezen szereztek egy párat, hisz többnyire még meg kellett küzdeniük a többi vásárlóval, akik ki akarták tépni az aranyat érő ruhadarabot a kezükből. A nagyvárosokban valóságos káosz uralkodott: a nők egymással verekedtek és egymáson tapostak, több áruházban a kirakatokat is megrongálták – angol nyelvterületen ez a különös eseménysorozat nylon riots, vagyis nejlonzendülések néven vonult be a történelembe.
Ez az áldatlan állapot szerencsére csak rövid ideig tartott: a következő év márciusában a termelés havi 30 millió párra nőtt, és hamarosan mindenkinek jutott bőven.
Ostrom az akciós árukért
1954 februárjában az akciós áruk ígérete vásárlók ezreit csábította a New York-i 14. utcai Hearn’s áruházba.Több mint 10 ezer vásárló zsúfolódott össze az utcán, követelve az áruház megnyitását. A gigantikus washingtoni leárazás keretében a jellemzően 20 dollárt érő karórák itt csupán 5 dollárba kerültek, a 39 dollárért árult gyöngynyakláncok pedig mindössze 3 dollárba.
A rendőrség szándéka szerint egyszerre csak 10 vásárlót engedtek volna be, de a tömeg türelmetlen lett, és betódult az üzletbe. A káoszban több tucat ember megsérült, egy rendőrt átlöktek egy üvegajtón, ablakokat törtek be, és a vásárlók egymást ütlegelték a 6,95 dolláros televíziókészülékekért és 0,29 centes esernyőkért.
A washingtoni születésnapi roham nem volt egyedülálló az 1950-es évek New Yorkjában. Három évvel korábban a konkurens áruházak közötti árháború miatt a vásárlók olyan forradalmi lendülettel özönlötték el az üzleteket, mintha a Bastille ostromát játszanák újra
Őrült nap
A találóan Őrült nap elnevezésű akció több mint 2000 megkergült érdeklődőt vonzott egy floridai élelmiszerboltba, amely 1954-ben 75 dolláros fűnyírókat hirdetett mindössze 99 centért, valamint egykilós, csomagolt kávét 29 centért.
A tomboló tömeg több vásárlót kórházba juttatott, és halálra rémisztette a bolti eladókat. Ahogy a sokaság egyre nőtt és egyre fenyegetőbben lépett fel, a pánikba esett alkalmazottak elkezdték az emberek közé dobálni a kávécsomagokat, hogy megakadályozzák a még nagyobb vérontást; az őrületnek végül a rendőrség vetett véget.