
Nem mindennapi videó került fel a közösségi hálóra a napokban: egy autós rögzítette, ahogy Balatonfenyvesen fényes nappal a nyílt utcára tévedt egy rudli őz – számolt be a vezess.hu.
Mint a felvételen jól látható, öt őz rohant az útra Balatonfenyvesen, majd több száz méteren keresztül cikáznak az autósok előtt és mellett. Az egyik őz megbotlott és elesett, de aztán felpattant és folytatta a menekülést társaival együtt.
A lakott területekre beszorult vadak hol keresztül-kasul az úton, hol pedig a járdán futkároztak, ugrándoztak hosszú perceken keresztül, majd végül eltűntek a házak között.
Az őzek különös „városi túrájáról” készült videót már több mint 20 ezren lájkolták és több ezren megosztották.
Bárhol, bármikor felbukkanhatnak
Amennyiben vad kerül elénk az úton, azonnal lassítsunk és készüljünk a megállásra. Érdemes dudálással megpróbálni elriasztani az állatot, de ne dudáljunk hosszan, mert még jobban megijedhet. Mivel a vadak rendszerint csoportosan mozognak, így ha egy feltűnik előttünk, mindenképpen számítsunk arra, hogy több is követheti.
Kiemelt fotó forrása: Facebook-videó
Ez is érdekelhet:
- Unikornis őzet fotóztak a Bakonyban
- Elképesztő videó: beszabadult őzet üldöztek egy általános iskola folyosóin a rendőrök
- Megható videó: újra találkozott az anyjával az „elrabolt” őzgida