
Már öt harapást jegyeztek fel
A teknős hátulról közelített egy fiatal férfihoz, majd a háta alsó részén megharapta. A seb vérezni kezdett, ezért az édesanyja hívta a 112-es segélyhívót. A sérültnek azt tanácsolták, hogy menjen sürgősségi ellátásra és kapjon tetanusz elleni védelmet.
A mostani volt az ötödik feljegyzett harapás július 22. óta a Kaštelai-öbölben. A helyiek már azt hitték, hogy a korábbi esetekért felelős állat továbbúszott, ám ismét megjelent a fürdőzők között. Szemtanúk szerint rendszeresen egészen közel úszik az emberekhez, és több alkalommal hátulról közelítette meg őket.
A júliusi esetek között komolyabb sérülések is voltak. A helyi Portal.hr beszámolója szerint egy nőt combon harapott egy teknős, és csak akkor engedte el, amikor a nő rugdosással próbált kiszabadulni. Más sérülteknél a sebet össze is kellett varrni.
Nagyon szokatlan, hogy egy álcserepesteknős emberre támad
A viselkedés a tengeri teknősök szakértőit is meglepte. Pero Tutman, a spliti Oceanográfiai és Halászati Intézet kutatója szerint az álcserepesteknősök normál esetben kerülik az embereket, és elsődleges védekezési reakciójuk éppen a menekülés. Nem olyan ragadozók, amelyek emberre vagy akár gyorsan úszó halakra vadásznának.
Milena Mičić, a pulai akvárium tengeri teknősökkel foglalkozó szakértője felvetett egy lehetséges magyarázatot: elképzelhető, hogy egy hím példány egy nőstény közelében tartózkodik, és emiatt átmenetileg territoriálissá vált. Ezt azonban jelenleg nem lehet biztosan tudni. A szakértő arra számít, hogy a különös viselkedés néhány napon vagy legfeljebb néhány héten belül megszűnhet.
Fogai nincsenek, de a harapása komoly sérülést okozhat
Az álcserepesteknősnek nincsenek fogai, ettől azonban a harapása egyáltalán nem ártalmatlan. Nagyon erős szarukávája és állkapcsa van, amellyel természetes táplálékát, például kagylókat és tengeri sünöket képes összetörni. Egy emberi végtagon ugyanez zúzódást, véraláfutást, mély sebet és szövetkárosodást okozhat.
Antonija Žanić, a Kaštel Stari-i sürgősségi szolgálat vezetője ezért arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen harapást nem szabad egyszerű horzsolásként kezelni. A sérülés elfertőződhet, ezért orvosi ellátásra is szükség lehet.
Ha meglátod, ne menj közel hozzá
Az álcserepesteknős szigorúan védett faj, ezért az állat befogása és egyszerű áthelyezése sem tekinthető kézenfekvő megoldásnak. A szakértők szerint ráadásul nincs sok értelme máshová csalogatni, mert ha vonzó számára egy terület, visszatérhet oda.
A fürdőzőknek azt tanácsolják, hogy ha teknőst látnak, ne próbálják megérinteni, ne közelítsék meg, és ne állják el az útját a nyílt tenger felé. Mičić szerint azon a konkrét partszakaszon, ahol az állat ismételten megjelent, célszerű lenne figyelmeztető táblát kihelyezni, és addig nem fürdeni, amíg a teknős tovább nem áll.
Pánikra ugyanakkor nincs ok: az ilyen támadások az Adrián rendkívül ritkák, és a szakértők szerint ez a viselkedés egyáltalán nem jellemző az álcserepesteknősökre.
Fotó: illusztráció, Getty Images