Mókus
Egy, a British Museumban őrzött, 15. századi angol gyűrű belsejében egy fiatal nőt ábrázoló metszet látható, aki pórázon tart egy házi mókust. Ebben semmi különös nincs, ugyanis a mókusok a középkorban az arisztokrata hölgyek kedvelt háziállatai voltak, és gyakran ugyanúgy kényeztették és gondoskodtak róluk, mint a kistestű kutyákról.
Ezeket az állatokat természetesen inkább szórakozás és időtöltés céljából tartották, nem pedig munkára, mint a macskákat és a kutyákat.
Házi mókus a 15. századból (Forrás: DeAgostini/Getty Images)
Borz
Bár az Európai Unióban illegális borzot tartani háziállatként, a középkorban még más volt a helyzet:
akkoriban sok tehetősebb család fogadott be ilyen állatot, amely valószínűleg egyfajta státuszszimbólumként szolgált – azt mutatta, hogy a tulajdonosnak elegendő pénze, élelme és helye volt ahhoz, hogy egy egyébként vadon élő, nehezen megszelídíthető állatot tartson otthonában.
Borzábrázolás egy középkori kódexben (Forrás: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images)
Menyét
Bár általában kártevőnek tekintették őket, a menyéteket az ókori Görögországban és Rómában gyakran eltűrték a házakban, köszönhetően kiváló kártevőirtó képességeiknek. A középkorra azonban a menyétek, a görények és a borzok (meg a többi menyétféle) mind kedvelt háziállatokká váltak – különösen a görények találtak maguknak otthont számos királyi háztartásban.
VIII. Henrikről ismert, hogy számos kopójával együtt görényeket is tartott háziállatként, míg a francia VIII. Károly király annyira imádta kedvenc görényét, hogy egy élénkpiros köntöst vásárolt neki.
A menyétfélék kedvelt háziállatoknak számítottak a középkorban (Forrás: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images)
Papagáj
A papagájokat már a középkorban is előszeretettel tartottak, ám akkoriban ennek a hobbinak még volt egy különös, vallási rétege is. Főként Ázsiából importálták ezeket a színes és beszédes madarakat, amelyeket
egyenesen Krisztus anyjával, Szűz Máriával, illetve ezzel párhuzamosan a tiszta erkölcsiséggel és a jámborsággal hoztak összefüggésbe: az állatokat ugyanis meg lehetett tanítani arra, hogy kimondják az „Ave” szót – amellyel állítólag Gábriel arkangyal üdvözölte Szűz Máriát.
Szűz Mária és a gyermek Jézus egy papagájjal (Forrás: Sepia Times/Universal Images Group via Getty Images)
Majom
A középkori német tudós és egyházi személy, Albertus Magnus a 13. században híres értekezést írt az állatokról (De animalibus), amelyben hosszan részletezte, hogy egyes vagyonosabb személyek majmokat tartottak háziállatként. Ez azonban nyilvánvalóan nem olyan gyakorlat volt, amit komoly kockázatok nélkül lehetett űzni. Magnus figyelmeztette az olvasókat, hogy a majom „ravasz állat, rossz szokásokkal”, és „bármennyire is próbálják megszelídíteni, mindig vad marad, az emberekben pedig inkább a rosszat utánozza, mint a jót”. Ugyanakkor hozzátette, hogy a majom „játékos is tud lenni az emberek és a kutyák kölykeivel” – bár azzal a fenntartással, hogy
„néha megfojtja a felügyelet nélkül hagyott fiúkat”.
Szűz Mária egy majommal a lábánál, Dürer egyik metszetén (Forrás: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images)
