nlc.hu
Szembejött

Mikulás-sapka házi kedvenceknek

Karácsonyi cukiságbomba: Mikulás-sapka tyúkoknak és sünöknek

Az Etsy egy igazi kincsesbánya, például lehet tőlük rendelni ünnepi sipkákat kisállatok számára. Persze csak akkor ruházz be egy ilyen kiegészítőre, ha kedvencednek sincs semmi ellenvetése.

Már csak pár hét van hátra karácsonyig, és sokan már elkezdték az ünnepi készülődést, és a világjárvány miatt jobb is, ha nem hagyunk mindent az utolsó percre. A környezetünkben és otthonunkban sokféleképpen tudunk ünnepi hangulatot teremteni, és persze ebbe valamilyen szinten be lehet vonni a velünk élő társállatokat.

Ugyan alapvetően nem tanácsolnánk azt, hogy a házi kedvencekre mindenféle ünnepi kelléket aggassunk, ha látszik rajtuk, hogy ez egyátalán nincs ínyükre, de amelyiket nem zavarja, hogy beöltöztetik, akkor esetleg lehet rendelni nekik cuki Miklus-sapkát az Etsyről. 

A HandMadeAmErika néven futó árus szerint a kis sapkák méretben tökéletesen passzolnak baromfikra, sünökre, leguánokra, házi görényekre is, és meg lehet nyugodni, úgy rakta őket össze, hogy bírják a gyűrődést. Virtuális boltjában egyébként nagyobb kiegészítők is vannak, ha mondjuk valaki a nyulának szeretne kis ünnepi sipkát, írja a Ladbible.

Sajnos a kis sapkák, amik között nemcsak karácsonyi darabok vannak, több mint 3000 forintba kerülnek, és erre jön még rá a postaköltség, de aki akarja, az nyilván házilag is készíthet ilyen kis cukiságot.

Sünmikulás

Fotó: Pixabay

Így készülj az idei karácsonyra:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top