Sorozatfüggõ vagyok

Nálam minden az egyetemi évek alatt kezdődött. Azok a rettenetesen unalmas előadások a harmadik szemeszterben. Volt egy kis ’Junosztyunk’ a kollégiumi szobában, mely többször lángra is kapott, ám ez a kis füstös tovább és tovább ontotta felénk éltető katód-sugarát. No persze, hisz a hidegháború szülötte volt, valószínűleg lehetetlen lett volna bárhogyan is kivégezni. Sőt, vélhetően pár mozdulattal kézifegyverré is átalakítható lett volna, csak erről mi nem tudtunk.
(A felvázolt lehetőség nem őrült fikció, a ColorStar is képes volt időzített bombaként funkcionálni, ugyanúgy, mint ahogy mostanság a BKV buszok is teszik.)

Szóval egy ilyen lassan csörgedező félévben megtörtént az, ami örökre megváltoztatta az életünket. Zoli pont egy sorozat kellős közepén kapcsolta be a keleti csodát és bámulni kezdte. Talán csak úgy gondolta, hogy háttérzajnak jó lesz a csirkepaprikás elfogyasztása közben, azonban nem is sejtette, hogy az óriás sorozat-polip máris kezdett rátekeregni az agyára az éteren keresztül.

A sorozat ugyanis a legérdekesebb betegség a világon, egy globális vírus. Szájról-fülre, fülről-szájra, hangfertőzéssel terjed. Mert a sorozat mindig téma. Hegyen, völgyön, vízen, levegőben, de leginkább a buszon, az iskolai szünetben, a melóban, a cigi szünetben, a kórtermekben, a nyugdíjasklub kirándulásán, és talán még a mennyországban is. Mindenhol ott van, mindenhol felüti a fejét, mindenhol hallani róla. Egy jó sorozat az életünk részévé válik, behálóz, és többé el nem enged. A függőséget pedig csak fokozza, ha olyan társunkkal cseveghetünk, aki hasonlóan függő, mint mi.

… pár mozdulattal kézifegyverré is átalakítható lett volna …

Szóval Zolinál is így kezdődött. Először csak magányosan csámcsogott a „Farm, ahol élünk” meghitt képsoraira, majd mikor már kellő ismeretanyaggal rendelkezett, nem átallotta azt megosztani velünk is. Addig-addig csöpögtette az információkat, míg végül mindannyian kíváncsiak lettünk, és máris izgatottan követtük, hogy a kockáskötényes, betegségében megvakult kislány vajon hogyan tanul majd tovább az iskolában?

Hasonló módon váltam nem sokkal később „BéKᔠ(gyengébbek kedvéért Barátok Közt) rajongóvá, illetve váltunk, mert hamarosan már az egész szoba estéről estére a képernyő elé szegeződött, és piros-kékben kezdte látni a világot. Az epizódok közben éles felszisszenésekkel, olykor bekiabálásokkal követtük az eseményeket, a rajongói klubhoz pedig egyre többen csatlakoztak. Később már annyian lettünk, hogy kénytelen kelletlen a folyosói TV elé költöztünk. Olykor a moziban nem volt annyi ember, mint a hetes ’békán’, egy-egy pörgős rész alatt az egész kollégium egy hatalmas filmszínházzá változott, centrumában a kiöregedett készülékkel, melynek hangereje a maximálison túlra volt tekerve, csak úgy üvöltött belőle a Berényi Miki. Ah, azok a szép idők! Bizony, még a korláton is lógtak emberek. 

Aztán megalakultak az első Internetes fan-klubok, és a fórumok sorozatos topikjai minden egyes rész után csordulásig teltek. Ősidők voltak ezek, mikor még egy sorozat is lehetett kult!

És ha azt gondolnánk, hogy a nagy sorozatfüggők egy nyugodtan hullámzó masszát képeznek, hát tévedünk. Az igazi rajongók könnyen kerülnek szembe más sorozatok rajongóival. Ugyanis nehogy azt higgyük, hogy egy sorozatfaló mindent és mindig megeszik. De nem ám! A délamerikai sorozat rajongók és a magyar sorozatosok halmaza például nem képez akkora metszetet, mint gondolnánk. Sőt, súlyos viták, hajbakapások, veszekedések, fújolások is bekövetkezhetnek két külön kasztból származó sorozat-mániákus társalgásakor. Ne gondoljuk, hogy egy Columbo-s puszipajtása egy Csacska angyalosnak, vagy egy Bűbájos boszorkás együtt cimborál egy Békással.






A forgalom alig halad az esőben. Miközben ezeket a szavakat kigondolom, már tudom, hogy lemaradtam a mai részről, bizony lekéstem.
S hogy miért nem dühöngök? Miért nem esek pánikba?
Jaj ne már! Csak nem gondolhatjátok komolyan, hogy nem vettem fel videóra!?

Kapcsolódó fórum:

Szívek szállodája »
Jóbarátok »
Csacska Angyal »
Will és Grace »