Az emberek jellemzően olyan párra vágynak, aki jó szexuális partner, vonzó, büszkén végig lehet vele sétálni a Duna-parton, jó társasági ember, látszanak rajta az érzelmek, minőségi időt tud velünk együtt tölteni, intellektuálisan is topon van, na és természetesen rajong értünk. Ha tovább gondoljuk a történetet, akkor az ideális az lenne, ha anyagilag is jól állna, na és majd odaadó édesapja vagy édesanyja is lenne gyermekünknek, akivel békésen, boldogságban, megértésben, szerelemben, viták nélkül élhetnénk le életünket.
Azonban amikor egy egyedülálló nőnél a biológiai óra elkezd ketyegni, érzi, ez az álom szertefoszlani látszik. Negyvenedik évük környékén a nők rádöbbennek, a várt igazi szerelem nem jött el, vagy talán már el is múlt; itt állnak egyedül, egyre erőteljesebben vágyva egy gyermekre. A gyermekhez férfi kell, az pedig a láthatáron sincs.
“Már nem családra, szerelemre vágytam, hanem egy gyermekre!”
Abban az esetben, ha egy nő eldönti, nem vár tovább a nagy Ő-re, viszont a gyermek utáni vágy tombol benne, az egyik lehetősége a mesterséges megtermékenyítés. Ez esetben vállalja, hogy gyermeke esetleg “csonka családban”, anélkül nő fog felnőni, hogy ismerné az édesapját. Az édesanya számára pedig nyilvánvaló, nagy eséllyel az ő egyszemélyes feladata lesz felnevelni gyermekét. A gyermekre vágyó emberekben lehetőségként felmerülhet még az örökbefogadás, de egyedülálló szülőként macerás és hosszadalmas procedúra az adoptálás folyamata.
“Elmúltam negyvenéves, amikor belém hasított, hogy tombolnak a hormonjaim, és mindennél jobban vágyom gyermekre. Egy ideig a kutyám jelentette számomra azt a fajta kapcsolatot, amit jó esetben egy anyának a gyermeke ad meg. De mikor rádöbbentem arra, hogy mennyire egyedül vagyok a világban, és nem hagyok hátra semmit magamból, akkor sajgón fájt a gyermek hiánya. Már nem a családra vagy a szerelemre vágytam, hanem egy gyermekre, akinek a rugdosását érezhetem a hasamban, akit táplálhatok a mellemből, akiről egy életen át gondoskodhatok. Persze nem volt megfelelő férfi a láthatáron. Akivel el tudtam volna képzelni az életemet, már nős volt, aki jól nézett ki, az pocsék apa lett volna, a szomszéd Janihoz meg nem állíthattam oda, hogy tőle szeretnék egy gyermeket, mert annyira jól kijövünk egymással. Így választottam a mesterséges megtermékenyítést. A családomat felkészítettem a kicsi jövetelére, mindenki támogatott benne. Amikor Zsófika megszületett, vidékre költöztem a szüleimhez, ők segítettek nekem mindenben. Most boldog vagyok, mert van egy csodaszép kislányom, de azt már látom, nem lesz egyszerű feladat egyedülállóként gyermeket nevelni” – meséli Hajni, 42 éves fogtechnikus.
“Olyan férfit keresek, aki belevágna velem a gyerekprojektbe!”
Co-parents – Szülőtársak. Ez a fogalom nálunk még viszonylag új keletű, ám Amerikában már egyre több társkereső iroda specializálódik arra, hogy olyan embereket hozzon össze, akik szülőtársat keresnek. A cél, hogy közös gyermekük lehessen, és egy életen át közösen is nevelhessék. Vannak emberek, akik a baráti körből választanak szülőtársat, és vannak, akik a co-parenting site-okon kutakodnak. Mindkét esetben két lehetőség van a fogantatásra: egyrészt szex útján, vagy ha a két ember úgy dönt, akkor mesterséges megtermékenyítéssel. Nem feltétel, hogy kialakuljon a szerelem, a kapcsolat pusztán arra korlátozódik, hogy ketten, egymást segítve, szeretetben neveljék a közös génjeiket hordozó gyermeket. Jellemzően mindketten fontosnak tartják, hogy gyermekük egész életében jelen legyenek mindketten, és a kicsi megkaphassa mindazt, amit egy harmonikus kapcsolatban élő szülőktől megkaphatna.
Ezek a “párok” a kezdet kezdetén, amikor a kicsi megszületik, még együtt élnek, de később akár külön is költözhetnek. A jelszó a harmónia, békesség, azonos értékrend és nevelési elvek. Lényegtelen, hogy nem születnek szerelmes érzések köztük. Egy dolog fontos számukra, hogy mind genetikailag, mind emberileg alkalmasnak találják a másikat az apaságra, illetve az anyaságra; és úgy érezzék mindketten, hogy képesek együtt és azonos értékrend alapján felnevelni egy gyermeket, ami akkor is az ő közös feladatuk lesz majd, ha bármelyiküknek vagy esetleg mindkettőjüknek lesz majd egy szerelmi párkapcsolata.
Egy kicsit olyan ez, mint a békés válás utáni állapot. A gyermek szerető közegben nő fel, jó esetben viták és cirkuszok nélkül, azonban sokszor – mivel a szülők nem együtt élnek – két szokásrendszerhez kell alkalmazkodnia, a hétvégéket és esetleg a hétköznapokat is meg kell osztani a két szülő között. A helyzet pozitívuma, hogy tud működni a dolog. De csakis akkor, ha a két ember kellő intelligenciával és tudatossággal rendelkezik, és szexuális felhang nélkül is képesek szeretni és tisztelni a társukat, támogatni egymást, és csakis a gyermek érdekeit tartják szem előtt. A szülőpárok általában ügyvéd előtt megírt konkrét szerződéssel rendelkeznek, amiben minden jogot és kötelezettséget rögzítenek.
Judit esete
Judit egy értelmiségi, több diplomával rendelkező szingli volt, amikor úgy döntött, hogy hasonló módon vállal gyermeket. Ő nem társkeresőn keresett apát, hanem egy jó barátjával beszélte meg, hogy szülőtársakká válnak. Judit ma már 45 éves, a kisfia pedig 4 éves.
“Öt éve nagyon megelégeltem, hogy nincs egy normális férfi, akivel el tudnám képzelni az életemet, viszont a gyerekről nem akartam lemondani. Azt éreztem, egyedül sem szeretnék gyermeket nevelni. Akkoriban a legjobb barátom volt Máté, akivel jóban-rosszban együtt voltunk, mindent meg tudtunk beszélni, csak éppen szexuális vonzalom nem volt köztünk. Ezért nem alakult ki közöttünk párkapcsolat. Ő volt a legjobb barátom, mindig húztam azzal, hogy örökké agglegény marad, ha így folytatja. Én meg az állandóan szerelmi válságokkal küszködő nő voltam. Egyszer csak, amikor negyven év környékén nagyon bepánikoltam a korom miatt, belém nyilallt, mi lenne, ha közösen vállalnánk gyermeket? Tudtuk a másikról, hogy jó géneket hordoz, hogy emberileg megértjük egymást, azonos az értékrendünk, és azt is, hogy remek szülők lennénk mi együtt. Az elhatározást tett követte, a mi esetünkben mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg Miksa. Persze próbálkoztunk a szexszel, de köztünk tényleg nem működött, akkor még úgy sem, amikor ennek kifejezetten a gyerekcsinálás volt a célja. A várandósság idején együtt laktunk, aztán Miksa féléves korában Máté külön költözött, de a közelünkben maradt, néhány perces sétával elérhetőek voltunk. Szépen és jól alakult minden, amíg egyszer nagyon durván össze nem különböztünk. Annak idején ismertük egymás értékrendjét, vallási és politikai nézeteit, szokásait, megbeszéltük az anyagi kötelezettségeket is, tehát tényleg jól ismertük egymást, de soha nem láttuk egymást szülőként. Amikor én megtapasztaltam, hogy az anyaság mennyi lemondással jár, és az addigi életformám gyökeresen megváltozott, akkor azt kezdtem érezni, hogy Máténak többet kellene együtt lennie Miksával, mert több szabadidőre van szükségem. Szívesen passzoltam át neki a gyereket, amit ő szóvá is tett. Nem az volt a probléma, hogy sokat hagytam rá, hanem Máté azt kifogásolta, hogy Miksának az anyukájára, tehát rám is nagy szüksége van. Ebből adódtak a nézeteltéréseink. Aztán elmentünk egy ügyvédhez, és szerződésben leszabályoztuk a gyereknevelés vitás pontjait. Ezt nagyon fontosnak tartom, másodszor már nem vágnék bele ügyvédi szerződés nélkül. Persze most is vannak kisebb összetűzéseink, de ennek ellenére jól működünk együtt, mi hárman. Egyikünknek sincs szerelmi kapcsolata, most a fókuszt Miksára helyeztük.”
Véleményem szerint…
A co-parenting elsőre nagyon jól hangzik, mégis felvet bennem egy kérdést: az már szinte megszokott családmodell, hogy két helyen él a gyermek és két szokásrendszert ismer, két elvárásrendszernek kell megfelelnie. Ez akár impulzusokban gazdag környezetet is jelenthet a számára. Ugyanakkor kézzelfoghatóan hiányoznak a szülőtársi kapcsolatból az érzelmek, az érintések, a parázs tekintetek, a szexuális energiák. Pedig ez egy családban nagyon fontos mintául szolgál a gyermeknek. Már egészen korán magába szívja a női, illetve a férfi modellt, amiben az érzelmeknek nagy szerepe van. Ebben az esetben a modell számára egy szexus nélküli kapcsolat, ahol nem érzékelhető szexuális energia. Természetesen a szülőknek lehet új párkapcsolatuk – ami szexuális energiákkal bír, ahol működik a férfi-női viszony –, de ez markánsan elválasztódik a szülői szerep mintájától. A gyermek megtanulja, hogy a szülői kapcsolat egy szexuális energiáktól mentes, kissé steril, csakis a gyermeket előtérbe helyező, a gyermek éltét befolyásoló döntésekre korlátozott kapcsolat. Megtanulja, hogy a szülői szerep és a szeretői szerep olyannyira elválik egymástól, hogy csakis két különböző emberrel lehet megélni ezeket.
A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.
Egy kis csavarral ugyan, de a műfaj a filmvásznon működik: