Sztárok

Túri Lajos saját társulatot szeretne

A Megatánc esélyes gyõztesének tartották, õ azonban még abba sem gondolt bele, hogy milyen lesz, ha megismerik az utcán. Egyelõre nem törõdik a népszerûséggel, és legnagyobb álma, hogy színházi tánctársulatban dolgozzon.





– Épp egy orvosi vizsgálaton voltál. Valami baj van?

– Azért voltam, mert kötelező, ráadásul volt egy balesetem is, volt egy idegbecsípődés a hátamban, ami kihatott az egész felsőtestemre, de most már jól vagyok.

– Korábban is történt veled ilyen?

– Ez gyakran előfordul táncosokkal, hogy becsípődik egy ideg, vagy kimegy a bokád, meghúzod magad, izomlázad van.

– És ilyenkor hogy kezelnek?

– Engem most konkrétan a baleset miatt kezeltek, kaptam mágneses kezelést, de van, aki ultrahangos kezelést kapott.

– Még így is megéri neked?

– Persze, egyértelműen. Meg az is hozzátartozik, hogy ez most nyilván a pörgésnek, az idegeskedésnek meg a stressznek köszönhető. De emellett sok minden olyat tanultam, amit nem tanulhattam volna máshol soha az életben.

– Hallottam, hogy sokan nehezen viselték ezt a nagy nyomást.

– Igen, nekem is volt egy holtpontom, amin sikerült túltennem magam. A negyedik döntő volt a holtpont.







Névjegy
Név: Túri Lajos
Életkor: 19 év
Kedvenc ital: finom borok, rostos italok
Kedvenc szín: fehér, fekete, kék, zöld
Kedvenc étel: spagetti
Kedvenc zenei előadó: Michael Jackson, Jamiroquai
Kedvenc táncstílus: hiphop, musical
Kedvenc színész: Julia Roberts
Legkellemesebb élmény: Amikor egy amatőr táncvilágbajnokságon a dobogó tetején állhatott.





– Miért?


– Addigra összegyülemlett bennem minden feszültség: családi gondok, otthoni gondok, itteniek, ide rohanok, oda rohanok, szellemileg ez nagyon lefárasztja az embert.

– De ha nemzetközileg elismert táncos leszel, ez akkor is így lesz majd, nem?

– Én nem ebben a műfajban szeretnék később táncolni, hanem színházhoz szeretnék elmenni mint hivatásos táncos. Színházi tánctársulatokhoz szeretnék szerződni akár Magyarországon, akár külföldön.

– Táncoltál már színházban?

– Igen, Pécsett, mivel oda járok iskolába. Most vagyok ötödéves a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában.

– Ott mit szóltak a tévés szereplésedhez?

– Nagyon örültek és támogatnak, hál’ istennek. Olyan, mintha egy szakmai gyakorlaton lennék egy színháznál, úgyhogy elfogadják ezt a kiesett időt, bár biztosan nehéz lesz bepótolni.

– És szerinted nem lesz hátrányodra, ha megismernek az utcán?

– De, biztos sok hátránya van, de ezen még nem gondolkodtam. Mert most természetes és jólesik, hogy gratulálnak és odajönnek, de biztos lesz hátránya is, mert nincs olyan, hogy minden tökéletes és jól működik.

– Előfordult már veled, hogy nem tudtad eldönteni, hogy önmagad miatt akarnak barátkozni veled, vagy mert ismert vagy?

– Még nem volt ilyen tapasztalatom, de felkészítettek rá a tévések is, meg a barátaim is, hogy lesz majd ilyen, és valamennyire én is számítok rá, szóval nem fogok meglepődni. 

– Van B terved arra az esetre, ha nem sikerül táncosként megélned? Sokan bebiztosítják magukat egy civil szakmával…

– Nincs. Tudom, hogy ez nagyon veszélyes, mert bármikor eltörhet a lábam, becsípődhet egy ideg… De egyszerűen nem tudok mást elképzelni, mint hogy táncoljak. Kiskorom óta táncolok.

– Szerinted milyen élete van egy művésznek?

– Ezt nem lehet megfogalmazni. A művész olyan ember, aki teljesen elhivatottja a szakmájának, és semmi mást nem csinál, még a szabadidejében sem.





– Hogy képzeled el a jövőt?


– Ezek nagyon távoli dolgok, de később majd szeretnék egy tánctársulatot, aminek én leszek a vezetője. Ezek tényleg mesebeli álmok, de szeretném őket megvalósítani. Koreografálni szeretnék tanítani. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy élethosszig tartó karrier.

– Most vagy először hosszabb ideig Pesten?

– Igen, bár a Megatánc alatt nem voltunk túl sokat a „külvilágban”: lényegében a ház és a próbaterem között ingáztunk.

– A szüleidtől is most élsz először külön?

– Nem, én esztergomi vagyok, és Pécsen élek kollégiumban öt éve, azóta lakom külön tőlük.

– Milyen volt a Megatánc-házban a hangulat?

– Nagyon megszerettem mindenkit, és sok értékes embert ismertem meg, akiket nem ismertem volna meg a műsor nélkül, velük jóban lettünk.

– Nehéz volt, hogy ilyen sokan éltetek együtt?

– Voltak veszekedések olyan jelentéktelen dolgokon például, hogy ki mosogat, meg ilyesmi, de ez normális szerintem. Akkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy volt bármi feszültség közöttünk. Felelős voltam a másik emberért, és ő is felelős értem. Muszáj volt együttműködnünk ahhoz, hogy létrehozzunk valamit, ami sikeres.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top