Szõke Zoltán: Mindennap szerelmet vall

Nehéz vele időpontot egyeztetni, mert nagyon elfoglalt, ráadásul nem szívesen ad interjút sem a napi munkájával, sem a magánéletével kapcsolatosan. Így nagy öröm volt számomra, hogy hosszú idő után ismét találkozhattunk, és beszélgethettünk egy jót, méghozzá lelkének rejtett titkairól, a bensőjében mostanában zajló gyökeres változásokról.

– Népszerű sztár vagy, mégis ritkán szerepelsz a bulvárlapok hasábjain. Miért van ez így? 

– Véleményem szerint az ember akkor beszéljen magáról, ha van mit mondania. Én mostanában úgy érzem, mintha megrekedtem volna valahol a harmincadik és negyvenedik életévem között, nem igazán tudok magamról mit mondani. Folyamatosan keresem önmagam, de ez még nekem is új, szokatlan érzés.

– A valóságban augusztus végén töltötted be a 39-et. Másként látsz bizonyos dolgokat, mint öt, tíz vagy akár húsz évvel ezelőtt?

– Tökéletesen máshogy! Múlnak ugyan az évek felettem is, de ha belenézek a tükörbe, nem értem a változást, hiszen a bensőmben még mindig egy 16-18 éves srácot látok! Most, belépve a negyvenedik életévembe, valami elkezdett piszkálni, valami, amit eddig nem sikerült a nevén neveznem, de állandó nyugtalanságot okoz bennem.

– Csodás családod van, egészséges vagy, imádod a munkádat, országos ismertségnek örvendő sztár vagy, akinek az autogramjáért hajba kapnak a rajongók… Mi lehet az elégedetlenséged oka?

– Nem a külső körülményekben kell keresnem a választ, hanem a lelkemben. Talán azért kezdtem el érdeklődni az ezoterikus dolgok iránt, mert erre rájöttem. Az utóbbi időben ilyen témájú könyveket lapozgatok, cikkeket olvasok a neten, szó szerint elkezdtem foglalkozni a belső világommal. 

– Észreveszel magadon valamiféle változást?

– Hogyne! A múltkor a feleségem valami szentimentális romantikus filmet nézett, én pedig azon kaptam magam, hogy leülök mellé. Miközben Anikónak patakzottak a könnyei a főhős szenvedései okán, észrevettem, hogy nekem is könnyes a szemem az elérzékenyüléstől! Ilyen még sosem fordult elő velem, úgyhogy nagyon meglepődtem, nem értettem, mi ez a szentimentalizmus!?

– Öregszel…

– Meglehet! 🙂  Biztos ez is benne van a pakliban, de talán inkább elkezdett  repedezni rajtam a kőkemény macsópáncél, ami eddig jó szorosan körülölelte a szívemet.

– És ez milyen érzés?

– Fantasztikus! Jót tesz a szívemnek, a lelkemnek, még a szellememnek is.





– Nem titok: a nők imádják – vagy legalábbis jó néven veszik –, ha egy férfi el tud érzékenyülni, ha látható jeleit mutatja, hogy neki is van szíve-lelke az egóján kívül…

– Mint hozzám legközelebb álló nő, a feleségem is örül ennek a változásnak. Nem mellékesen, hatalmas mázli, hogy egy ilyen remek nő az enyém, méghozzá életem minden percében! Ezeket a dolgokat most már neki is el tudom mondani, jó ideje nem múlik el nap, hogy ne mondanám: „Szeretlek!”  De előfordul az is, hogy épp araszolok a forgalomban, és megírom neki SMS-ben, vagy otthon felírom egy cetlire,  hogy „volimte”, ami szerbül jelenti azt, hogy szeretlek, és odateszem a párnájára. 

– Téves férfielképzelés, miszerint minek mondogatni, hogy „szeretlek”, tudnia kell azt a nőnek magától is! Mi igenis szeretjük hallani legalább néha ezt a szót… Vagyis érző szívű nőtársaim nevében is gratulálok, Zoli! Nekem úgy tűnik, jó úton jársz…

– Nekem is! 🙂 Bár azt még hozzá kell tennem, hogy ebben a történetben benne van Anikó tizenhét évnyi „munkája”… Most jövök r᠖ ahogy itt hangosan beszélek neked őszintén és minden cicomázás nélkül minderről –, hogy ez milyen fantasztikus! Talán éppen az késztetett a befelé fordulásra mostanában, hogy már ki tudom mondani az érzéseimet, meg tudom fogalmazni szóban is, mi játszódik le a lelkemben.

– Gondolom, emiatt kezdtél el érdeklődni a spirituális dolgok iránt is…

– Természetesnek találom, ha az ember beleássa magát olyan témába, ami felkeltette az érdeklődését. Mindenkit megnyugtatok: nem estem semmiféle vallási hóbortba! Ugyanakkor az ágyam mellett nagy kupacban állnak a lelkivilággal foglalkozó könyvek, köztük például Müller Péter Szeretetkönyve is, amelyben sok okos gondolatot találtam. Már több előadását, mesterkurzusát is végighallgattam, és személyesen is beszélgettünk. Rengeteg kérdés van bennem, és szeretném ezekre megtalálni a válaszokat. Az utóbbi időben döbbentem rá arra is, mennyire hiányzik az életemből az aikidó nevű keleti harcművészet, amit sajnos már évek óta nem tudok űzni az időközben tönkrement ízületeim miatt. Az aikidó nem csihi-puhiról szól, inkább egyfajta életmód, hiszen a testmozgáson túl van egy hihetetlen szellemi oldala is, amellyel belső energiákat szabadíthatunk fel. Nagyon szerettem csinálni!

– Sajnos legtöbben ébredéstől elalvásig csak „lőjük kifelé a patronjainkat”, és nem törődünk azzal, hogy a sok munka, stressz mellett fel is kell töltődnünk új energiákkal, mert ha nem tesszük, megbosszulja magát kimerültség, ideg-összeroppanás vagy súlyosabb betegségek formájában.

– Ezért kerestem én is valamit, ami segít megtalálni a lelki egyensúlyomat.

– Úgy tudom, a feleséged abszolút partner ebben az útkeresésben. Tényleg nagy szerencséd van vele… Hiszen hiába vagytok házastársak, nem kötelező, hogy ami az egyiket érdekli, az a másikat is fogja! Hogy tudtad rávenni a csatlakozásra?

– Ez egy nagyon jó kérdés. Anikó rendkívül szuverén lény, lasszóval sem lehet rákényszeríteni, amit nem akar. Viszont engem semmiről sem szokott lebeszélni. Legfeljebb annyit mond, hogy: „Zoli, szerintem ez butaság, de ki fogod nőni, oké, csináld!” Családi szlogen nálunk, hogy „anyának mindig igaza van!”. És általában tényleg így van. Viszont Anikónak van egy gyerekkora óta ismert jó barátja, aki épp az engem érdeklő témával foglalkozik, így hát épp a feleségem mondta, hogy hívjam fel, benne megbízik. 

– Nincsenek véletlenek…

– Nincsenek! A telefonhívás lezajlott, aminek eredményeképpen említett barátunk pár hete beavatott minket a meditáció rejtelmeibe. Ezt azóta gyakoroljuk odahaza Anikóval, reggel és este húsz percet meditálunk. Bevallom, egészen más szemmel kezdünk nézni a körülöttünk lévő őrületes dzsungelre, amit hivatalosan világnak szoktunk nevezni.

– Apropó, stressz és dzsungel: látom, már nagyon nézegeted az órádat, innét a stúdióba kell menned forgatni. Viszont annyit még gyorsan árulj el: aki a sorozaton túl másutt is szeretne téged látni színészként, az hol keressen? Jávor Pál bőrébe már jó ideje nem bújsz: készülsz újabb színházi feladatra?

– Csak annyit árulhatok el, hogy két művészeti projekt is van a tarsolyomban, de hogy pontosan mik ezek, az egyelőre hadd maradjon az én titkom.