Rubint Réka:Lara megmentette Norbika életét

Néhány év távlatából nagy szerencsének tartja Rubint Réka, hogy nem kisfiút szült először. Persze fiatal és nagyon szerelmes feleségként ő is egy kis trónörökössel szerette volna meglepni Norbit. A sors Larát küldte először, s ezért utólag többszörösen hálás az égieknek.

„Valahogy én is fiúra vágytam volna – eleveníti fel a hat évvel ezelőtti emlékeket Rubint Réka. – Később viszont boldog voltam, hogy Lara érkezett először. Elsősorban, mert így azonnal tudni lehetett, hogy még egyszer nekifutunk a gyermekvállalásnak, vagyis legalább két babánk lesz. Mivel bátyám és köztem hét év a korkülönbség, így arra gondoltam, sokkal jobb lesz, ha gyermekeink gyors egymásutánban születnek. Szerencsénk volt. Bő másfél évvel Lara után már Norbika is velünk lehetett. Tudtam, hogy a kistesó miatt nem szabad megbolygatnom Lara lelki békéjét. Nem szorulhat semmilyen tekintetben háttérbe, nem kaphat kevesebb szeretetet, mint korábban. Ezért második terhességem első pillanatától kezdve arra törekedtem, hogy egyenlőkként kezeljem mindkét gyermekemet. De tudtam azt is, sokszor adódik majd olyan helyzet, amikor nem tudok majd csak az egyikre vagy csak a másikra figyelni.”

„Anya, nem hallom, hogyan szeret!”

„Lara alig múlt egyéves, amikor elkezdtem őt felkészíteni arra, hogy testvérkéje lesz. Nagyon sokat meséltem neki róla. Elmondtam, hogy olyan játszótársat kap, aki ezután mindig vele lesz, akire mindig számíthat, akit mindig lehet majd szeretni, és aki ugyanúgy szeretni fogja őt. Ahogy nőtt a hasam, kislányom egyre kíváncsibb lett az odabent lakó valakire. Simogatta, puszilgatta a pocakomat, a maga kis babanyelvén mind többet kérdezett róla. Beszélt is hozzá, és szomorú volt, amiért egyszer sem kapott odabentről választ. »Nem hallom, hogyan szeret a kistesó« – panaszolta lebiggyedt szájjal. Többet akart belőle, a végén már alig várta, hogy kibújjon! A kilencedik hónapra eloszlott minden félelmem. Biztos voltam lányom elfogadásában, ösztönös női szeretetében. Húsz hónapos volt, amikor Norbika megszületett. Már a kórházban Lara kezébe adtam pólyás kistestvérét. Úgy tartotta, úgy vigyázott rá, mint a hímes tojásra. Jó volt látni őket végre együtt, boldog voltam abban a pillanatban. És nagyon büszke az én kislányomra!”

Lara anyáskodik Norbika felett

Lara élete kiteljesedett a testvérkével. Folyamatosan anyáskodik Norbika felett. Figyelmezteti, ha teli szájjal rohangál, s ha túl gyorsan issza a hideg vizet. Ha úgy alakul, türelmesen játszik vele, tanítgatja az általa már ismert dolgokra. Éppen ez, vagyis Lara kedvesen anyáskodó belső ösztöne a másik ok, amiért Réka utólag úgy érzi, nagyon is szerencsés sorrendben születtek a Schobert gyerekek!

Kis híján nagy lett a baj

 „Bizonyára nem kerüljük el életünk legrettenetesebb tragédiáját, ha Lara nem olyan szeretettel teli, jó testvér, amilyen – mondja az édesanya, de közben hangja komollyá válik. – Amikor az a bizonyos eset történt, kislányom hároméves volt, Norbika másfél. Hétvégi bevásárlásból érkeztem haza a gyerekekkel. Őket előre engedtem, én a csomagokkal bajlódtam. A ház földszintjén, ahol akkoriban éltünk, volt egy mini úszómedence. Ismerték a gyerekek, tudták, hogy nem szabad a közelébe menni, a szélére meg végképp nem. Kis Norbi akkor mégis a túl közel merészkedett, s belepottyant. Lara elém szaladt azzal, hogy ‘Anya baj van! Anya baj van!’ Olyan hangsúllyal mondta ezt, hogy megállt bennem az ütő. Mindent eldobtam, s fejvesztve berohantam: Norbika ekkor már a medencében lebegett. Kalimpált, de a thermo ruhája megszívta magát vízzel, így nem tudott fölevickélni. Ahogy voltam, azonnal beugrottam, s kiemeltem a kicsit. Szerencsére nem lett semmi baj, az egész néhány másodperc alatt zajlott le. Nem tudom és nem is akarom végiggondolni, hogy mi történt volna, ha nincs ott Lara. De ott volt és segített, végső soron ő mentette meg Norbika életét! Nagyon nagy szerencsénk volt, de ehhez kellett, hogy az ő kettősük tökéletesen működjön. És ez így volt, hiszen a gyerekeim egymásra vannak hangolva!”