Sztárok

Lerendezte anyósát Damu

A börtönbüntetését töltő színész megadta tartozását exe édesanyjának. A 4 és fél évre ítélt egykori sorozatsztár a fegyintézetben sem akar lemondani a színészi feladatokról, sőt már alig várja, hogy dolgozhasson – írja a Blikk.

Lerendezte anyósát DamuA rácsok mögül adta meg a tartozását Damu Roland volt menyasszonya édesanyjának. A börtönbüntetését töltő színész ugyanis többször kölcsönkért az idős asszonytól, ám az utolsó három adósságát már nem tudta rendezni, mivel egy héttel korábban kellett bevonulnia. Damu – az utolsó szinkronmunkájáért járó fizetéséből – az ügyvédje segítségével törlesztette 38 ezer forintos tartozását az anyósának. Éva asszony a történtek ellenére is szereti a színészt, minden hibája ellenére a fiának érzi, és – hiába szakított vele a lánya – rendszeresen látogatja. Damu egyébként már beilleszkedett a tiszalöki börtön életébe, és felvételét kérte a színjátszó szakkörbe. Napokon belül pedig eldől, hogy hol kap munkát: a raktárban, a szemétválogatóban vagy a könyvtárban. A börtönmunkáért pedig 10-20 ezer forintot kaphat kézhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top