Sztárok

Nagy bajban Stohl

Hiába fizette ki a márciusban kiszabadult színész a cégének hátralékait, mégsem rendeződött az ügy. Az elmaradt adók miatt végrehajtási eljárást indított a vállalkozása ellen az adóhatóság – írja a Blikk.

Bajban Stohl - üldözi az adóhivatalStohl András a börtönbe vonulás előtt azt állította, hogy rendezte a 1,5 millió forintos adótartozását. A hivatalos adatok szerint azonban a nyereséges cége – amelyben édesanyja a társtulajdonos – még mindig végrehajtás alatt áll. Mint ügyvédje, dr. Ruttner György – akire legutóbb rátámadtak a bíróságon – elmondta, Stohl nem hazudott, még a bevonulás előtt tényleg törlesztette az elmaradt adósságát – miután kifizette a balesetének az áldozatait –, ám nem mindent. A színész – akit a szabadulása óta folyamatosan elhalmoznak munkával – összesen 7,5 millió forintot fizetett ki a károsultaknak, ezt követően, még a bevonulás előtt, az adótartozását is átutalta. Ám míg a börtönbüntetését töltötte, újabb hátralékok (késedelmi kamatokból, elmaradt járulékkifizetésekből) keletkeztek, amelyek rendezése egyelőre várat magára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top