Radics Gigi: “Imádom, hogy végre nőként kezelnek!”

Igen, utálniuk kellene egymást, ők mégis jóban vannak. Sőt a több mint tíz év korkülönbség ellenére is barátnők lettek. Szövetségük akkor kezdődött, amikor rájöttek: ketten együtt képesek arra, hogy – Tóth Vera és Oláh Ibolya után – végre kiejtsék egy tehetségkutató döntőjéből a jóképű srácokat. Ám miután ez megtörtént, jött az igazi próbatétel, amit szintén remekül teljesítettek. A végső megmérettetésen ugyanis még mindig nem egymást, hanem önmagukat akarták legyőzni… Azóta is elválaszthatatlanok.

Már alig várja az augusztus 17-ét – akkor lesz végre tizenhat éves…

Nem fáradtatok még bele a nagy felhajtásba? Hiszen valljuk be, csak kívülről tűnik ez a készülődés álomszerűnek.
Gigi: Nem, sőt! Imádom, hogy végre nőként kezelnek! A korom alapján természetes, hogy sokan kislányként bánnak velem, miközben szerintem a gondolkodásom egyáltalán nem egy hétköznapi tinié. Szóval cseppet nem sajnálom, hogy idősebbnek tűnök, miután kezelésbe vesznek a szakemberek.

Andi: Olyan cuki, nem? Már alig várja az augusztus 17-ét – akkor lesz végre tizenhat éves… Úgy érzi, onnantól már lehet szexinek lenni. (Nevet.) Egyébként engem is feltöltenek ezek az alkalmak, ilyenkor sokkal jobban szeretem magam.

Gigi: Nem beszélve arról, mennyi trükköt lehet ellesni! Én például smink közben még akkor sem csukom be a szemem, amikor kérik. Kukucskálok, hogy a tükörben lássam, mit csinálnak velem. Otthon a barátnőmön, Dián kísérleteztem, most sikerült végre profi trükkökre is szert tennem. De megtanultam például azt is, hogy a rózsaszín szemhéjpúder jól áll nekem – sohasem gondoltam volna. És ugyanez igaz a ruhákra is. Addig bújtattak élénk tónusú szettekbe, míg elhittem: a most menő neonszínek, illetve hawaii minták tényleg jól mutatnak rajtam.

Rettenetesen sokat fogytál, hiszen anno több mint hetven kilóról indultál. Mára sikerült elhinned, hogy végre vékony lettél?
Gigi: Már igen, de hónapokba telt, míg az XL-es darabok helyett az S-eseket vittem be magammal a próbafülkébe. Ráadásul nehezen szoktam le a lezserebb holmikról is, pedig azok egy bizonyos kiló alatt inkább kövérítenek. Szóval most már alapból a szűk fazonokra szavazok, pedig még nem is vagyok tökéletesen elégedett magammal. Van még rajtam ugyanis öt kiló, ami sajnos a verseny alatt ott is maradt. A rendszertelen mindennapok miatt ugyanis nem tudtam eleget sportolni, illetve a diétát sem volt erőm betartani. Pedig korábban nagyon kemény voltam magammal: naponta ötször ettem, keveset, és dél után már szigorúan kerültem a szénhidrátot. De a döntő után végre a magam ura lettem, úgyhogy remélem, hamarosan elérem a versenysúlyom.

És hogy látod, azt megtartani szerinted életre szóló harc lesz?
Gigi: Sajnos biztos vagyok benne… A génjeim ellen nem tudok mit tenni: be kell látnom, már attól hízom, ha valami finomságra gondolok.

Pedig megéri küzdeni! Gondolom, hatalmas elégtétel volt, amikor a suliban azok a srácok is észrevettek, akik korábban feléd se néztek.
Gigi: Igen, de azért mégsem volt felhőtlen élmény ezt megélni. Az önérzetem ugyanis nem engedte, hogy összejöjjek bármelyikükkel is – bármennyire is helyesek és bármennyire jó is lett volna… De ha úgy nem kellettem, így sem érdemelnek meg. Szóval ilyen szempontból is jót tett nekem a környezetváltozás – végre új fiúkkal találkozhattam, akik nem indultak eleve rossz ponttal. (Nevet.)

„Benjinek köszönhető a mi barátságunk”

Azért nem sokáig keresgéltél, hiszen versenytársaddal, Burgess Benjivel szépen egymásra találtatok. Andi, te hogy látod ezt a szerelmet kívülről?
Andi: Nagyon aranyosnak… Egyébként Benjinek köszönhető a mi barátságunk is. Persze korábban sem voltunk rosszban, de kellett ez a csajos téma, ami tényleg összehozott minket. Gigi már egyértelműen hozzám fordult tanácsért, hiszen anno a másik két versenyző, Nagy Adri és Bozont egymásra találását is én kísértem végig. És a sok beszélgetés során megláttam benne én is a felnőtt nőt, a barátnőt. Korábban inkább a gyerekesebb dolgait vettem csak észre, miközben persze a hangjától el voltam ájulva.

Adtok egymásnak szakmai tanácsokat?
Gigi: Inkább Andi ad nekem, a mai napig: ha nem tudok valamit megoldani, mindig segít. Neki viszont nincs szüksége rám. Imádom, ahogyan énekel. Amikor először meghallottam, már akkor tudtam, hogy ő biztos döntős lesz.

Andi, elhitted valaha, hogy, fejlődés ide vagy oda, megverheted Gigit?
Andi: Mindannyian sejtettük, hogy ő biztos résztvevője lesz a finálénak. Tehát számunkra igazán az volt a tét, ki lesz ott mellette. Persze próbáltam mindent megtenni, hogy én legyek az, de tudtam: nem hozom a formám. A családom kálváriája – hogy a bank elvette tőlünk az otthonunkat – nagyon megviselt, egyik betegségből estem a másikba. Képtelen voltam megbirkózni ezzel a pluszteherrel.

Igen, valahogy azt éreztem, te voltál a szegény kislány. Akinek már nincs otthona, akit szinte már kitagadott a családja a fiatal pasija miatt, akinek autóbalesetben meghalt a legjobb barátja… De bevallom, én azt hittem, ez egyfajta taktika, hátha megsajnálnak, illetve rád szavaznak az emberek. 
Andi: Dehogy…! Látod, Gigi, pont ezért nem is örültem volna, ha én nyerek – mert akkor úgy éreztem volna, azért történik mindez, mert megszántak az emberek. Pedig nekem csak arra volt szükségem, hogy felfigyeljenek rám, és ez sikerült is. Egyébként meg nem veszítettem semmit a második hellyel, hiszen semmi olyan nem úszott el, ami valaha az enyém lett volna. Sőt remek lehetőséget kaptam – és meg is fogok dolgozni azért, hogy általa minden álmom elérjem. Szóval ha erre vagy kíváncsi, tényleg tiszta szívből tudok örülni Gigi sikerének.

Tök jó társadalmi üzenete van a barátságunknak

El kell ismernem, számomra példaértékű az, amennyire jóban vagytok, illetve ahogyan ti, Gigi, a családoddal éltek… A származásod miatt nem ért sohasem bántás?
Gigi: Bántás nem, hiszen abban a kis közösségben, amiben mi élünk, egyértelmű a helyzetünk. Mármint az, hogy mi magyar romák vagyunk. Viszont ezt sem a romák, sem a magyarok nem tudják hová tenni. Az előbbiek szemében nem is számítunk cigányoknak, hiszen minden tekintetben, például az értékrendünket nézve is úgy élünk, mint a magyarok. Az utóbbiak meg folyamatosan ránk csodálkoznak… De rosszindulatú megjegyzésekkel a verseny idején sem találtak meg, pedig most már bevallhatom, apu nagyon féltett tőlük.

Andi: Múltkor a Facebookon kaptam egy kommentet, ami arról szólt, hogy tök jó társadalmi üzenete van a barátságunknak. Ennek örömére aznap délután ugyanolyan szoknyát vettünk magunknak – az összetartozás jegyében. (Nevet.)

Ti mindenből viccet csináltok… De az is ilyen vicces, hogy végig fogjátok dolgozni az egész nyarat? Lesz egyáltalán valami a jól megérdemelt pihenésből?
Gigi: Azért valamennyit biztosan pihenünk is majd, de Andi nevében is mondhatom: nekünk a fellépések, pláne ez a turné Caremellel inkább szórakozást jelent, mint melót. Imádom a srácokat, akikkel együtt fogunk dolgozni, illetve utazni, és tutira találunk majd pillanatokat a lazításra.
Andi: Például minden fellépés előtt egy kis strand, utána meg egy hatalmas buli… Kell ennél több? Szerintünk nem. (Nevet.)